Antropológus szakértő: Pruck Pál és az 56-os fotón szereplő fiú nagy valószínűséggel ugyanaz a személy

Történelem

A tavaly novemberi, harmadik tárgyalási nap után a negyedikkel folytatódott az a személyiségi jogi per, amit Pruck Pál lánya indított a Schmidt Mária-vezette közalapítvány ellen, amiért Dózsa László színészt tüntette fel az azóta széles körben ismertté vált Pruck-fotón.

Az 56-os Intézet jelentése több írásos bizonyítékot is felhozott, illetve a fiatal Pruck Pálról készült többi 1956-os fotót is megvizsgálva egyértelműen arra jutott, hogy nem Dózsa László, hanem Pruck Pál szerepel az 1956-os fényképen. Az azóta elhunyt Pruck Pál a 80-as években többször is beszélt arról, hogy ő volt a képen.

Az előző tárgyalás óta annyi történt, hogy december 6-án Csőkéné Pruck Erikáék megkérdezték a szakértőt, Pruck Pál látható-e a fotón, másnap a közalapítvány elküldte a per tárgyát képező fotót.

Antropológus mérte meg Pruck Pál arcát

A bíróság berendelt a Semmelweis Egyetemről igazságügyi antropológus szakértőt. December 20-án megkérdezték, megállapítható-e biztosan, hogy a fotón Pruck Pál szerepel. Február 19-én az egyetem beterjesztette a szakvéleményét.

Az antropológus szakértő Pruck Pál gyerekkori fotóit elemezte, vizsgálta, és méréseket végzett, a jobb fülkagylót, az orrhegyeket, az orrnyerget, az ajkakat részletesen leírva, és megállapította: a két gyerek személyazonossága igen nagy valószínűséggel megegyező.

A szakértő szerint az idősebb, katonakorú Pruck Pálról készült fotón és a plakáton lévő fotón is nagy valószínűséggel ugyanaz a két ember van. (A bíró elmondta, hogy ez 90 és 100 százalék közötti bizonyosságot szokott jelenteni.)

A bíró elmondta, hogy a képet nem az eljárás rendje szerint küldték el a szakértőnek, hanem – mivel a digitális aláírással ellátott fájlt nem tudták megnyitni – egy .bmp fájlként küldték el, ezért a bíróság a saját költségén újból el fogja küldeni a képet. Dr. Bene Lajos bíró a késedelemért elnézést is kért.

A bíró felszólította a feleket, hogy 8 napon belül tegyék fel az esetleges releváns és szakszerű kérdéseiket a szakértőnek. Az ötödik tárgyalási nap május 24-én, 13 órakor lesz. Tehát a választásokig nem lesz hivatalos papír arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az október 23-i beszédében egy csalót emlegetett Nagy Imrével és Mindszenty Józseffel egy lapon.

Aki még nem ismeri az ügy minden egyes (fantasztikus) részletét, annak most részletesen felsoroljuk az ügy főbb eseményeit kronológiai sorrendben.

A DÓZSA–PRUCK-ÜGY KRONOLÓGIÁJA

2016. október 31.: A közel két évtizede elhunyt Pruck Pál családja az RTL Híradóban közli, hogy a felirattal ellentétben nem Dózsa László színész-rendező látható azokon az 1956-os óriásplakátokon, amikkel a 60. évfordulón a Schmidt Mária-vezette közalapítvány kiplakátolta az országot.

2016. november 1.: Dózsa László azt állítja, ő maga van a képen, de kegyeleti okból lemond arról, hogy az ő nevét írják ki.

2016. november 2.: Pruck Pál lánya nyílt levélben megy az 1956-os Emlékbizottságnak. Kiderül, hogy 1986-ban maga Pruck Pál is azt mondta, hogy ő látható a Life híres fotóján. Eörsi László történész szétszedi Dózsa László 1956-os történeteit.

2016. november 3.: Az 1956-os Emlékbizottság társelnöke, Schmidt Mária kormánybiztos megtöri a hallgatást, és egy csomó érvet felhozott a plakátügyben. Szerinte Dózsa László van a fotón, mert maga Dózsa ezt állítja, Pruck Pál pedig amúgy is egy bűnöző, és egy „szűk és jól behatárolható csoport” „az MSZMP szellemiségét idéző gátlástalansággal” akarja megfélemlíteni nemzetünk legnagyobbjait.

2016. november 3.: Előkerül egy 1982-es interjú is, amiben Pruck Pál is azt állítja, hogy ő szerepel a fotón.

2016. november 4.: Eörsi László történész tételesen cáfolja Schmidt Mária állításait a Pruck-fotóról.

2016. november 4.: Pruck Pál lánya nyílt levelet ír Schmidt Máriának, amiben azt írja: „Mocskolódás helyett elég lett volna annyit mondani, bocsánat, tévedtünk, kijavítjuk. De nem, ez nem megy maguknak, inkább lebűnözőzik, bemocskolják az embert. Igen, az édesapám rossz társaságba keveredett suhanc korában, ezt is felvállalta. Ettől még a fotón ő látható.”

2016. november 6.: Schmidt Mária nyílt levélben válaszol Csőkéné Pruck Erikának, mondván, személyesen rendezné le a plakátügyet vele, és kitartva amellett, hogy Dózsa László szerepel a képen. Szerinte a Pruck családnak nem vele van vitája, hanem azokkal, akik szándékosan mocskolják 56 emlékét. Azt is állítja, hogy semmilyen történelmi tény nem támasztja alá Pruck Pál aktív részvételét a forradalomban, pedig őt korabeli képaláírások támasztották alá, míg Dózsát senki és semmi. (Az addigi legalaposabb összefoglalónk itt olvasható.)

2016. november 8.: Előkerül egy több mint 10 éves videó, ami tovább rombolja Dózsa László hitelességét, mivel abban a színész arról beszél, hogy egy alkalommal egyszerre 7 nővel feküdt le.

2016. november 10.: Dózsa László bejelenti: „Én lemondok akkor erről a képről. Ennél fairebb nyilatkozatot én azt hiszem, nem lehet tenni. Én lemondok, vigyék! Bár ezzel anyámat tagadom meg és számomra ez a legborzalmasabb. Igen ám, csak hogy Schmidt Máriáék nem hagyják ezt a dolgot annyiban.” Békés Márton, a Schmidt Mária által vezetett Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója pedig kitart amellett, hogy Dózsa László van a képen, és azt mondja: „Tehát csak arra tudok gondolni, hogy valamilyen jól kiszámított, előre elhatározott politikai támadás tanúi vagyunk. Ez egy termék, amit úgy hívnak, deheroizálás. Pruck Pál hozzátartozói szintén joggal azonosíthatják be rokonunkat, de a sajtóban történő üzengetés és 56-os hősök lejáratása helyett inkább a higgadt és nyugodt párbeszédet illene választani. Hogy nem így történt, sokat elárul.”

2016. november 17.: Schmidt Mária elmondja, hogy Pruck Pál lánya nála járt, és megígérte, hogy elviszi azokat a dokumentumokat, melyek szerinte az ő igazát bizonyítják. Schmidt azt mondja, ha kiderül, hogy Pruck Pál van a fotón, bocsánatot fognak kérni, és ki fogják cserélni az aláírást.

2016. november 29.: Kiderül, hogy Dózsa László még a 2007-es önéletrajzi könyvében sem állította biztosan, hogy ő van a Pruck Pálról készült 56-os fotón.

Dózsa László feltartja a Pruck Pálról készült fotót 2015 októberében
Fotó: jozsefvaros.hu

2016. december 20.: Előkerül egy újabb régi Dózsa-interjú, ami alapján a színész állítása szerint eddig összesen már legalább háromszor halt meg, és támadt fel.

2017. március 23.: Kiderül, hogy írásbeli figyelmeztetésben részesítették az '56-os Intézet négy munkatársát, Rainer M. Jánost, Sárközy Rékát, Eörsi Lászlót és Ungváry Krisztián történészeket, amiért tavaly nyilatkoztak az '56-os emlékév plakátügyével kapcsolatban.

2017. április 10.: Az 1956-os Intézet történészei elvégezik a munkát, amire Schmidt Mária egy rádióinterjúban utalt, hogy el kell végezniük, és hivatalosan is bejelentik: egyértelmű, hogy Pruck Pál van az 56-os fotókon, és nem Dózsa László.

2017. április 11.: Az RTL Híradónak a Terror Háza Múzeum azt válaszolja, hogy „az 1956-os Intézet anyaga egyetlen új szempontot, adatot vagy tényt sem tárt fel”, tehát Schmidt Mária nem kér bocsánatot.

2017. május 29.: Schmidt Mária nem enged, egy interjúban azt mondja a vizsgálatról, hogy „semmiféle vizsgálatot nem folytattak”, csak „összecsaptak egy botrányos pamfletet, tele mondatszerkesztési és helyesírási hibákkal”. Azt is állítja, hogy: „Dózsa egész életében kiállt a forradalom mellett, Pruck megtagadta azt és a kádári propaganda szolgálatába állt. Azon a kamaszkori fényképen egy forradalmár van. Dózsa László családja szerint Dózsa, Pruck Pál családja szerint Pruck. Az a ballonkabátos, vállán puskát hordó srác akkor a szabadságot védte, akárhogy is hívták őt. Ennek a szabadságszeretetnek az emlékét akarták megtámadni, és hát a fotó egy jó ürügy volt a támadásra.”

2017. június 14.: Kiderül, hogy nem hagyták nyilatkozni az ügyben a Dózsa László-plakátért felelős Horváth Miklós történészt, és amikor már tudták, hogy baj van a plakáttal, meghosszabbították a szerződését, ám végül mégis távozni kényszerült.

2017. június 22.: Horváth Miklós arról ír, hogy Schmidt Mária félrevezette a kuratóriumot, és utólag hárítja a felelősséget. A történész cáfolja a kormánypropaganda állítását, miszerint ő az 1956-os Emlékév történészszakmai vezetője lett volna, és Schmidt Mária helyett is bocsánatot kér a Pruck családtól.

Horváth Miklós hadtörténész
Fotó: horvathmiklos.eu

2017. június 28.: Dózsa László egy interjúban arról beszél, hogy keresztre feszítve érzi magát, és szerinte az ügyben Pruck Pál a Barabás. Az 1956-ról folyamatosan kamuzó színész-rendező elhunyt édesanyja emlékére hivatkozva nem hajlandó elismerni, hogy Pruck Pál van a fotón, amivel turnézik, és azt állítja: bármelyik pillanatban belehalhat abba, hogy a forradalomban többször is kivégezték.

2017. július 20.: Előkerül egy felvétel Dózsa László egyik előadásáról, amiben arról beszél, hogy Maléter Pál elárulta a forradalmat, és hogy szerinte azért kérdőjelezték meg azt, hogy ő szerepel a Pruck-fotón, mert ő lett Budapest díszpolgára, és nem a Saul fia.

2017. szeptember 15.: Miután Pruck Pál lánya pert indított a közalapítvány ellen az igazáért, az első tárgyalási napon a közalapítvány ügyvédje körmönfont eszközökkel próbál védekezni, például hivatalos angol fordítást kérve egy 2 mondatos angol nyelvű képaláírásról, arcfelismerő szoftver alkalmazását veti fel, és erről érdeklődik, Pruck lánya tényleg emlékszik-e az apjára. Pruck lányának ügyvédje így foglalja össze a pert: „Ez egy ikonikus fénykép. Az 56-os hős pesti srác szerepe mindenki számára vonzó. Ennek a szerepnek az eljátszására több jelentkező van. Van Dózsa László, aki foglalkozására nézve színész, és úgy tűnik, hogy az alperesnek emlékezetpolitikai érdekből az az álláspontja, hogy ezt a szerepet Dózsa Lászlónak kell eljátszania.”

2017. október 17.: A per második tárgyalási napján Horváth Miklós, Eörsi László és Rainer M. János történészeket hallgatják meg tanúként, akik mind egyöntetűen állítják, hogy Schmidt Máriáéknak nincs igazuk, nem Dózsa László van a képen.

2017. október 23.: Orbán Viktor az ünnepi beszédében kiállt Dózsa László mellett, és Mansfeld Péterrel, Mindszenty Józseffel meg Nagy Imrével említette egy mondatban.

2017. november 23.: Schmidt Mária beosztottja a bíróságon azt mondta, hogy a Dózsát tévesen beazonosító történész a lemondása előtt olyan stílusban válaszolt „főigazgató asszonynak”, „ahogy nem beszélünk senkivel”.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója beszédet mond a kommunizmus áldozatainak emléknapján a múzeumban rendezett megemlékezésen 2018. február 25-én.
Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

2017. december 9.: Horváth Miklós egy interjúban azt mondta, amikor a botrány után nem akarta Dózsa Lászlót azonosítani a Pruck-fotón, Schmidt Mária szemrehányásokat tett neki, hogy nem elég lojális, és a volt főnöke „nem szerette, ha vannak az ő véleményét nem támogató hangok”.

2018. február 17.: Lekerült Dózsa László neve az 1956-os falfestményről. De nem Schmidt Máriáéknak, hanem Zuglónak lett elege abból, hogy Dózsa László nevét kell olvasniuk Pruck Pál képén.

2018. február 26.: Az antropológus szakértő Pruck Pál gyerekkori fotóit elemezte, vizsgálta, és méréseket végzett, a jobb fülkagylót, az orrhegyeket, az orrnyerget, az ajkakat részletesen leírva, és megállapította: a két gyerek személyazonossága igen nagy, 90-100 százalékos valószínűséggel megegyező.

Kapcsolódó cikkek

Schmidt Mária beosztottja a bíróságon azt mondta, hogy a Dózsát tévesen beazonosító történész a lemondása előtt olyan stílusban válaszolt „főigazgató asszonynak”, „ahogy nem beszélünk senkivel”

A Pruck család Schmidt Máriáék elleni perének harmadik tárgyalásán a közalapítvány három történésze is arról beszélt, hogy Horváth Miklós volt a hibás abban, hogy Dózsa László neve került a képre. De egyikük sem mondta ki, hogy igenis Pruck Pál van a fotón.

Herczeg Márk
Történelem

A legalja: Orbán kiállt Dózsa László mellett

Ekkora provokáció 56-os beszédben még nem hangzott el.

Herczeg Márk
vélemény

Pruck Pál unokatestvére szerint nem Dózsa László szerepel az 56-os óriásplakátokon

Budapestet teleplakátozták a LIFE-ban megjelent fotóval, de ezúttal egy név is került a képre.

Tbg
Történelem

Dózsa László lemond arról, hogy az ő neve legyen kiírva az 56-os óriásplakátra

Az ügy előzménye, hogy jelentkezett az azóta meghalt Pruck Pál unokatestvére, aki szerint nem Dózsa László van a fiatal 56-os hősről készült fotón. Dózsa szerint ő maga van a képen, de kegyeleti okból engedne.

Herczeg Márk
évforduló

Pruck Pál lánya nyílt levélben ment neki az 1956-os Emlékbizottságnak, ami Dózsa László nevét írta ki a szabadságharcos fiú képére

1986-ban maga Pruck Pál is azt mondta, hogy ő látható a Life híres fotóján. Eörsi László történész sem tudja megerősíteni Dózsa László verzióját. Az 1956-os Emlékbizottság mélyen hallgat.

Herczeg Márk
történelem

Schmidt Mária szerint Dózsa László van az 56-os fotón, mert maga Dózsa ezt állítja, Pruck Pál különben is egy bűnöző

Az 1956-os Emlékbizottság társelnöke, Schmidt Mária kormánybiztos megtörte a hallgatást, és egy csomó érvet felhozott a plakátbotrányban. Szerinte egy „szűk és jól behatárolható csoport” „az MSZMP szellemiségét idéző gátlástalansággal” akarja megfélemlíteni nemzetünk legnagyobbjait.

Herczeg Márk
POLITIKA

Előkerült az 1982-es interjú, amiben Pruck Pál is azt állítja, hogy ő szerepel a híres 1956-os fotón

Ezt az interjút emlegette fel Schmidt Mária is, de a tartalma épp nem az ő állítását támasztja alá.

Horváth Bence
politika

"Schmidt Mária nemigen nyugszik bele, hogy kedvencük szerepeltetésével bakot lőttek, ezért aztán eszeveszetten vagdalózik. Kínos!"

Eörsi László történész tételesen cáfolja az emlékbizottság elnökének állításait a Pruck-Dózsa fotóról.

Botos Tamás
POLITIKA

Azért valaki csak ráléphetne az Ön lábára, hogy ez azért durva - írja Pruck Pál lánya Schmidt Máriának a képlopásról

„Mocskolódás helyett elég lett volna annyit mondani, bocsánat, tévedtünk, kijavítjuk. De nem, ez nem megy maguknak, inkább lebűnözőzik, bemocskolják az embert.”

Sarkadi Zsolt
politika

Schmidt Mária személyesen rendezné le a plakátügyet Pruck Pál lányával

Kitart mellette, hogy Dózsa László szerepel a képen, de a Pruck-családnak nem vele van vitája, hanem azokkal, akik szándékosan mocskolják '56 emlékét.

Rényi Pál Dániel
történelem

Így csinált magából bohócot Schmidt Mária tök feleslegesen, egy egyszerű plakáthiba miatt

Ha csak egy cikket olvasol el a Pruck Pál-fotóról és Dózsa László állítólagos hőstetteiről, ez legyen az. De ha Schmidt Mária állításai közt akár csak egy konkrét bizonyítékot is keresel, ne ez legyen az. Végre kiderül az , ki akarja elvenni 1956 emlékét „az MSZMP szellemiségét idéző gátlástalansággal”.

Herczeg Márk
POLITIKA

Oral history: Dózsa László hét nővel csoportszexelt

Az 56-os forradalom hiteles krónikása Anettkának vallott a szexuális teljesítőképességéről.

Szily László
SZEX

Már Dózsa László is rosszul érzi magát a plakátbotrány miatt, de Schmidt Mária nem hagyja, hogy lemondjon a képről, amin nem ő van

A Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója közben „valamilyen jól kiszámított, előre elhatározott politikai támadásról” beszél.

Herczeg Márk
POLITIKA

Schmidt Máriáék bocsánatot kérnek, ha kiderül, hogy mégis Pruck Pál van a fotón

Azt mondta, ők nem akarnak nagy ügyet csinálni ebből.

Czinkóczi Sándor
politika

Dózsa László még a 2007-es önéletrajzi könyvében sem állította biztosan, hogy ő van a Pruck Pálról készült 56-os fotón

Több mint egy hónappal az 56-os plakátbotrány kitörése után sem Dózsa László, sem Schmidt Mária nem ismerte el, hogy a Pruck családnak van igaza.

Herczeg Márk
történelem

Utcatábla hirdeti Dózsa László 56-os feltámadását a Hajógyári-szigeten

Még a Szigetre tette ki az 1956-os Emlékbizottság, de még mindig nem vették le, ahogy azt sem ismerték el, hogy Pruck Pál látható a képen. (Bónusz: megtaláltuk Dózsa László elfeledett, harmadik halálát is!)

Herczeg Márk
idióta rekordok

Fegyelmit kaptak az '56-os Intézet történészei, mert nyilatkozni merészeltek Pruck Pál ügyében

Schmidt Mária sziluettje tűnik fel a háttérben, aki hosszú ideje szeretné bedarálni az OSZK osztályaként működő műhelyt.

Rényi Pál Dániel
politika

Hivatalos: egyértelmű, hogy Pruck Pál van az 56-os fotókon, és nem Dózsa László

Az 1956-os Intézet történészei elvégezték a munkát, amire Schmidt Mária egy rádióinterjúban utalt, hogy el kell végezniük. Nincs kétség, a kormánybiztos, ahogy ígérte, bocsánatot kérhet a Pruck családtól, Dózsa László pedig hivatalosan is egy bohóc.

Herczeg Márk
Történelem

Ilyen nincs: a Dózsa László-fotó ügyében vizsgálatot kezdeményező Schmidt Mária nem fogadja el a vizsgálat eredményét, és nem kér bocsánatot a Pruck családtól

Az 1956-os Intézet is megírta, hogy nyilvánvalóan Pruck Pál van a fotón, aminek értelmében Schmidtnek, ahogy ígérte, bocsánatot kellene kérnie, de nem hajlandó. Ebben a sztoriban most már szinte minden benne van, gyönyörűen jellemzi a kormányt.

Herczeg Márk
történelem

Sose lesz vége: Schmidt Mária egyszerűen képtelen elismerni, hogy a Pruck Pált ábrázoló fotón nem Dózsa László szerepel

„Dózsa egész életében kiállt a forradalom mellett, Pruck megtagadta azt és a kádári propaganda szolgálatába állt. Azon a kamaszkori fényképen egy forradalmár van” – mondta a kormánybiztos.

Herczeg Márk
POLITIKA

Nem hagyták nyilatkozni a Dózsa László-plakátért felelős történészt, végül közös megegyezéssel távozni kényszerült

Folytatódik a magyar politika egyik legszimbolikusabb ügye: Schmidt Mária még mindig nem ismerte el, hogy Pruck Pál van a híres 1956-os fotón, de a közalapítvány maximálisan támogatja, és találtak egy felelőst a botrányért.

Herczeg Márk
Történelem

A lemondott történész szerint Schmidt Mária félrevezette a kuratóriumot, és utólag hárítja a felelősséget

A Dózsa László-ügy miatt távozó Horváth Miklós cáfolja, hogy az 1956-os Emlékév történészszakmai vezetője lett volna, és Schmidt Mária helyett is bocsánatot kér a Pruck családtól.

Herczeg Márk
POLITIKA

Dózsa László keresztre feszítve érzi magát, és szerinte az ügyben Pruck Pál a Barabás

Az 1956-ról folyamatosan kamuzó színész-rendező elhunyt édesanyja emlékére hivatkozva nem hajlandó elismerni, hogy Pruck Pál van a fotón, amivel turnézik. Azt is állítja: bármelyik pillanatban belehalhat abba, hogy a forradalomban többször is kivégezték.

Herczeg Márk
történelem

Dózsa László: Maléter Pál elárulta a forradalmat

Újabb alternatív tényekkel gazdagodik az 56-os legendárium. Klein Robika szülőatyja szerint például azért kérdőjelezték meg azt, hogy ő szerepel a Pruck-fotón, mert ő lett Budapest díszpolgára, és nem a Saul fia.

Herczeg Márk
Történelem

Schmidt Máriáék a Pruck-botrány után olyan kutatást rendeltek el, amivel bebizonyíthatják, hogy igenis Dózsa László van a fotón

Erről az 1956-os képet először tévesen beazonosító Horváth Miklós hadtörténész beszélt az ügy tárgyalásán. Lassan mindenkit meghallgatnak tanúként, csak egyvalakire nem kíváncsi senki: Dózsa Lászlóra.

Herczeg Márk
POLITIKA

Horváth Miklós szerint amikor a botrány után nem akarta Dózsa Lászlót azonosítani a Pruck-fotón, Schmidt Mária szemrehányásokat tett neki, hogy nem elég lojális

A plakátbotrány után távozó történész a Magyar Nemzetnek azt mondta, a volt főnöke „nem szerette, ha vannak az ő véleményét nem támogató hangok”.

Herczeg Márk
Történelem

Végre: lekerült Dózsa László neve az 1956-os falfestményről

Ezt nevezik progressziónak. Már csak Pruck Pál nevét kell odaírni, bocsánatot kell kérni, és minden rendben lesz.

Herczeg Márk
Történelem

Nem Schmidt Máriának, hanem Zuglónak lett elege abból, hogy Dózsa László nevét kell olvasniuk egy 56-os plakáton

A Karácsony Gergely-vezette önkormányzat többszöri felszólítása után távolították el a Pruck Pál fotóját magáénak hazudó színész nevét a falfestményről.

Herczeg Márk
történelem