A hvg.hu a Közlekedő Tömeg blog alapján ír arról, hogy a MÁV-Csoport honlapján megjelent egy közbeszerzési felhívás, mely szerint a Nyíregyháza-Nyírbátor és Mátészalka–Csenger vasútvonalak buszos pótlására keres alvállalkozót a vasúttársaság. Ezekről a kiírásokról amúgy a MátészalkaLeaks számolt be elsőként.
Ezeken a vonalakon ugyanis ezek szerint megszűnne a vonatközlekedés december 9-étől. A közlekedési blog szerint a MÁV így a nem megfelelő járműgazdálkodásból fakadó problémákat oldaná meg, de szerintük nem jó megoldást választanak: hiszen a menetrend nem változna, ezért a buszok is csak 2-4 fordulót tennének meg naponta, erre pedig nem lesz érdemes vasúti bérletet vennie az utasoknak.
Ugyanígy, gyorsabb se lesz tőle a közlekedés. Ráadásul a spórolás se tűnik soknak, hiszen a MÁV így évi 35 millió forintot takaríthatna meg, ami elenyésző a vállalat 250 milliárd forintos költségvetésében.
A blog úgy tudja, hogy a bezárások mögött a költségtúllépés és a kocsihiány áll: idén már 7 milliárd forinttal lépte túl a MÁV-Start a közszolgáltatási költségkeretét, emellett viszont elmaradtak a szükséges járműbeszerzések és karbantartások.