A kormány még december végén adott 800 millió forintot arra, hogy Máger Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a MÁV készítsen részletes megvalósíthatósági tanulmányokat a Verseny utca és Dózsa György út által határolt területek üzleti hasznosításáról. Erre ki is választották a NER kedvenc ingatlanfejlesztőjét.
A K-Monitor a MÁV szerződései között most megtalálta, hogy a társaság szeptember közepén éppen a miniszterelnököt meccsekre reptető Garancsi István egyik cégét, a Property Market Kft.-t bízta meg azzal, hogy készítsen részletes megvalósíthatósági tanulmányt a Keleti pályaudvar környékéről 63,5 millió forintért. Ugyanez a cég intézi egyébként a Kopaszi-gátnál zajló építkezést, és szintén ők építenek üvegkockákat a Dürer helyére is.
Ez a magyar adófizetőknek egyetlen forintjába sem kerül - viccelődött Havasi Bertalan szóvivő.
A látványtervek szerint intelligens felhőkarcolók épülhetnek a Kopaszi-gátnál eximbankos pénzből.
Fájóan kevés csupaüveg irodaépület volt eddig a Városliget környékén.