Putyin: „Nagyra értékeljük kínai barátaink kiegyensúlyozott hozzáállását az ukrajnai válsághoz”

külföld

Régi barátjának nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnököt Hszi Csin-ping kínai elnök a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) csúcstalálkozóján Üzbegisztánban. A kínai elnök a járvány kezdete óta most először hagyta el országát - vele ellentétben külügyminisztere már idén bejárta a fél világot.

Fotó: ALEXANDR DEMYANCHUK/AFP

A találkozón Putyin is részt vett, aki a háború kezdete óta először foghatott kezet Hszi Csin-pinggel.

„Nagyra értékeljük kínai barátaink kiegyensúlyozott hozzáállását az ukrajnai válsághoz” - mondta Putyin. „Megértjük aggodalmukat és kérdéseiket ezzel kapcsolatban. A mai találkozó során természetesen kifejtjük álláspontunkat.”

Mindeközben kínai külügy honlapja nem említi, hogy a találkozón szót ejtettek volna a Ukrajnáról.

A kínai kormány a háború előtt együttműködésére tett ígéretet Oroszország felé. A múlt héten pedig egy vezető kínai tisztviselő találkozott orosz törvényhozókkal, és elmondta, Kína megérti és támogatja Oroszország alapvető aggályait és érdekeit.

Putyin ismét elmondta, Oroszország támogatja az Egy Kína elképzelést, és elítélte az Egyesült Államok mozgását Tajvanon és környékén - arról, hogy miért fontos ez Kínának, itt írtunk korábban. (Guardian)

Kapcsolódó cikkek