Hétvégi olvasnivalók a semmit sem érő kohéziótól az örökké tartó háborúig

reggel 4

Boldog karácsonyt és egyéb ünnepeket! Itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása, benne az elmúlt hét legfontosabb-érdekesebb cikkeivel, videóival. (Vannak más hírleveleink is, itt lehet feliratkozni rájuk.)

ORBÁNINFÓ

Szerdán Orbán Viktor tartotta a kormányinfót, élőben közvetítettük. Mi többek között az anyjáról, a kordonbontásáról és Matolcsy kritikájáról kérdeztük. Orbán az eseményen többek között elmondta, hogy „a háború kimenetele semmilyen befolyással nincs Magyarország biztonságára”.

Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

A rendszerváltás előtt teát főzött Orbánnak, most kiosztást kapott a kormányinfón: Orbán 1988-ban a BBC-s tudósító segítségét kérte a Fidesz megismertetésében, Nick Thorpe most arra bátorította a miniszterelnököt, hogy nyugodtan adjon interjút független újságíróknak.

MAGYARORSZÁG

Orbán rendszere megszilárdult, jó oktatást ne reméljünk tőle: a 2010 utáni berendezkedés olyan koalícióra épül, aminek nem érdeke, hogy jól működjön az iskola, mondja Scheiring Gábor, akivel arról is beszélgettünk, milyen hatással lehetnek a rezsimre az oktatási tiltakozások és a megélhetési válság.

Az aszály, a válság és az infláció után még az ársapka is betehet a krumplinak: az ársapka sem a termelőknek, sem a beszállítóknak, de valójában a fogyasztóknak sem éri meg, hogy miért nem, azt a meghosszabbított burgonyaárstopon keresztül szemléltettük. Az MNB szerint 29,7 százalékkal drágulhatnak az élelmiszerek jövőre, ráadásul egyre többen élnek olyan szegénységben, ahonnan képtelenség kitörni, vannak járások, ahol az emberek fele alapvető dolgokat sem tud kifizetni.

Fotó: Kisbenedek Attila/AFP

Az uniós kohéziós támogatások csökkenteni akarták az egyenlőtlenségeket, javítani a versenyképességet és terjeszteni a jó kormányzás gyakorlatát. Az idei Társadalmi Riport egyik tanulmánya szerint ebből Magyarországon egyet sem sikerült elérni, sőt, ha lehet még romlottak is az ezekkel kapcsolatos mutatók.

Megúszták figyelmeztetéssel Toroczkai László mezőőrei: a bíróság szerint csekély mértékben veszélyes, hogy az ásotthalmi mezőőrök hatáskörüket túllépve, felfegyverkezve intézkednek a határon átszökő külföldiekkel szemben.

HÁBORÚ

Rácz András arról írt, hogy menekültek százezreit zúdíthatják Európára az ukrán energetikai rendszer elleni orosz támadások. Az oroszok úgy ismerik az ukrán energetikai rendszert, mint a tenyerüket, pontosan tudják, hogy hova kell lőniük. A helyzet a következő hetekben várhatóan rosszabbodni fog, de az a dilemma hamis, amely szerint az ukránoknak csak két lehetőségük van: vagy megfagynak, vagy megadják magukat.

Fotó: VALERIY SHARIFULIN/AFP

Szabó M. István energetikai szakújságíró arról írt, hogy a Siemens lehet a pajzs a Paks II-t fenyegető szankciókkal szemben: a német nagyvállalat úgy van benne a paksi bővítésben, hogy közben elhatárolódik a nukleáris ipartól, és a berlini koalíció egyik pártja kifejezetten ellenzi a szerepvállalását. Mindezek ellenére még az is lehet, hogy a dugába dőlt finn atomerőműnek gyártott terveiket áthozzák Tolna megyébe.

Gazda Albert arról írt, hogy bohócot csinál az oroszokból Azerbajdzsán a karabahi tűzfészekben, illetve arról is, hogy az ukrajnai háború kellős közepén haderőreform mellett döntött az orosz politikai-katonai vezetés, áttételesen beismerve, hogy kb. mindent tévesen mértek fel. De a korrekciók is keveseknek lesznek ahhoz, hogy élőerőben felvegyék a versenyt az ukránokkal.

Kremlinológusok szerint Putyin új létcélt jelölt ki a társadalom tagjainak: emberanyagot és erőforrásokat kell biztosítaniuk a hadseregnek egy végeérhetetlen háborúhoz.

FOCI

Egy fordulatos, izgalmas vb-döntőn Argentína legyőzte Franciaországot, ezzel Lionel Messi végre megnyert minden díjat, amit csak meg lehetett. Bede Márton összeállította a szuper és a nem annyira szuper válogatottat is.

Fotó: JOSE BRETON/NurPhoto via AFP

Haszán Zoltán és Benics Márk pedig Szabó Christophe-fal beszélgetett a vb-ről, a becsapós xG-kről és a korrupciós rendszert továbbra is fenntartó FIFA-ról. Haszán arról is írt, hogy – Németh Szilárd észrevételével ellentétben – a világ kicsit bonyolultabb annál, mint hogy egy fehér, keresztény, európai értékeket képviselő ország győzte volna le a foci-vb döntőjében Afrikát.

KULTÚRA

Miután a techcégek gyarmatosították a valóságunkat, most visszavásárolhatjuk a pillanatainkat – írja Plankó Gergő, aki a BeRealről írt, ami valódiságot ígér a közösségi média hamis virtuális világához képest. A cikk szerint ez elsőre jól hangzik, csakhogy az alkalmazás mindennap ráparancsol a felhasználóira, hogy legyenek „valódiak”.

Illusztráció: Kiss Bence/444

Fődi Kitti az Új barát karácsonyra című norvég sorozatot ajánlotta: a könnyű, de igényes romkom iróniával és szarkazmussal mutatja be a párkeresés összes nyűgét.

PODCAST

Szilágyi Ákos a 444 stúdiójában.
Fotó: Botos Tamás/444

Uj Péter több mint 2 órán át beszélgetett Szilágyi Ákos íróval Ukrajnáról és Oroszországról. A lényeg: „Posztbizánci civilizáció haláltánca a posztheroikus korban. Futballhuligán-nácizmus, elbukott modernizációs kísérletek és Putyin katasztrofális elbutulása. Európa tizenhatodik századi típusú háborús káosz felé tart.”

Kapcsolódó cikkek
Élő

Orbán Viktor évet értékelt, most újságírói kérdésekre válaszol a Kormányinfón

Újságírói kérdésekre is válaszol a miniszterelnök a Karmelitában.

Solti Hanna
POLITIKA

Édesanyjáról, kordonbontásról és Matolcsy kritikájáról kérdeztük Orbánt

Évi rendes sajtótájékoztatóját tartja a kormányfő, azt, ahol a propaganda munkatársai és újságírók felváltva kérdezhetik.

Haszán Zoltán, Kaufmann Balázs
video

Orbán Viktor Ukrajnáról: „A háború kimenetele semmilyen befolyással nincs Magyarország biztonságára”

A magyar miniszterelnököt a nemzetközi kormányinfón kérdezték az Ukrajna elleni agresszióról.

Solti Hanna
POLITIKA

A rendszerváltás előtt teát főzött Orbánnak, most kiosztást kapott a kormányinfón

Orbán Viktor 1988-ban a BBC-s tudósító segítségét kérte a Fidesz megismertetésében. Nick Thorpe most arra bátorította a miniszterelnököt, hogy nyugodtan adjon interjút független újságíróknak.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Orbán rendszere megszilárdult, jó oktatást ne reméljünk tőle

A 2010 utáni berendezkedés olyan koalícióra épül, aminek nem érdeke, hogy jól működjön az iskola, mondja Scheiring Gábor. Arról is beszélgettünk, milyen hatással lehetnek a rezsimre az oktatási tiltakozások és a megélhetési válság

Szurovecz Illés
oktatás

Az aszály, a válság és az infláció után még az ársapka is betehet a krumplinak

Az ársapka sem a termelőknek, sem a beszállítóknak, de valójában a fogyasztóknak sem éri meg. A meghosszabbított burgonya-árstopon keresztül megpróbáljuk szemléltetni, miért nem.

Solti Hanna
ÉLET

Az MNB szerint 29.7 százalékkal drágulhatnak az élelmiszerek jövőre

Összességben 15-19,5 százalék közötti inflációval számolnak. Ehhez szerintük a cégek profitnövekedése is hozzájárul.

Vég Márton
gazdaság

Egyre többen élnek olyan szegénységben, ahonnan képtelenség kitörni

Vannak járások, ahol az emberek fele alapvető dolgokat sem tud kifizetni.

Szurovecz Illés
társadalom

Egyetlen céljukat sem érték el a Magyarországnak nyújtott kohéziós támogatások

Az uniós támogatások csökkenteni akarták az egyenlőtlenségeket, javítani a versenyképességet és terjeszteni a jó kormányzás gyakorlatát. Az idei Társadalmi Riport egyik tanulmánya szerint ebből Magyarországon egyet sem sikerült elérni, sőt, ha lehet még romlottak is az ezekkel kapcsolatos mutatók.

Csurgó Dénes
gazdaság

Megúszták figyelmeztetéssel Toroczkai László mezőőrei

A bíróság szerint csekély mértékben veszélyes, hogy az ásotthalmi mezőőrök hatáskörüket túllépve, felfegyverkezve intézkednek a határon átszökő külföldiekkel szemben.

Szurovecz Illés
POLITIKA

A Mandiner bemutatja: Orbán Ráhel, aki gyorsan cserél ágyneműt, és a feltámadási misén ismerte meg Tiborcz Istvánt

Az exkluzívnak nevezett interjúban villámkérdésekkel és villámválaszokkal igyekeznek tisztázni a miniszterelnök lányának néhány nagyobb vihart kavart ügyét. Orbán Ráhel közben beszél a legfontosabbról is: milyen ember otthon Orbán Viktor.

Mészáros Juli
emberi történetek

Rácz András: Menekültek százezreit zúdíthatják Európára az ukrán energetikai rendszer elleni orosz támadások

Az oroszok úgy ismerik az ukrán energetikai rendszert, mint a tenyerüket, pontosan tudják, hogy hova kell lőniük. A helyzet a következő hetekben várhatóan rosszabbodni fog, de az a dilemma hamis, amely szerint az ukránoknak csak két lehetőségük van: vagy megfagynak, vagy megadják magukat.

Rácz András
háború

A Siemens lehet a pajzs a Paks II-t fenyegető szankciókkal szemben

Úgy van benne a német nagyvállalat a paksi bővítésben, hogy közben elhatárolódik a nukleáris ipartól, és a berlini koalíció egyik pártja kifejezetten ellenzi a szerepvállalását. Mindezek ellenére még az is lehet, hogy a dugába dőlt finn atomerőműnek gyártott terveiket áthozzák Tolna megyébe.

444.hu
gazdaság

Bohócot csinál az oroszokból Azerbajdzsán a karabahi tűzfészekben

Bakut zavarja a 2020-as háború utáni béke, Hegyi-Karabah egészét akarja, de az örmény lakosságra semmi szüksége. A Lacin-folyosó lezárása és a feszültség fokozása fontos lépés lehet a nagy cél felé vezető úton, ha tetszik ez a gyengülő oroszoknak, ha nem.

Gazda Albert
külföld

Ráhozták a frászt a 27 évnél idősebb, de 30 évnél fiatalabb férfiakra Putyinék

A háború kellős közepén haderőreform mellett döntött az orosz politikai-katonai vezetés, áttételesen beismerve, hogy kb. mindent tévesen mértek fel. A korrekciók sem lesznek azonban elegendőek ahhoz, hogy élőerőben felvegyék a versenyt az ukránokkal.

Gazda Albert
háború

Putyin karácsonyi üzenete: Az orosz nép készüljön az örök háborúra

Kremlinológusok szerint az orosz elnök szokatlan gesztusaival új létcélt jelölt ki a társadalom tagjainak: emberanyagot és erőforrásokat kell biztosítaniuk a hadseregnek.

Urfi Péter
háború

Messi igazsága

A foci nem mindig igazságos sport, hiszen például az Aranycsapat sem nyert világbajnokságot. De amikor az tud lenni, jobb hely a világ.

Bede Márton
futball

Szuperválogatott 2022

A kapus, aki bemászott az ellenfél fejébe. Egy 20 éves középhátvéd. Mbappé, és az ember, aki elvette Mbappétól a labdát. A francia, aki 31 évesen teljesen megújult. És persze Messi. Ők voltak a 2022-es világbajnokság legjobbjai.

Bede Márton
futball

Pöcsfejválogatott* 2022

Bizonytalan kapus, favágó hátvédek, ötlettelen középpályások és gólképtelen csatárok. A kispadon pedig az ember, aki alatt szétesett a csapat. Jézus úr isten mi lesz itt négy év múlva, 48 csapattal.

Bede Márton
futball

„Messi érdeme, hogy képes volt újragondolni magát”

A francia szövetségi kapitánynak, Didier Deschamps-nak szokták mondani, hogy „macskája van” (la chatte), ami egyszerre jelenti a nőstény macskát, a szerencsét és a női nemi szervet. De a francia foci legnagyobb magyar szakértője szerint ennél árnyaltabb a kép. Szabó Christophe-fal vb-ről, becsapós xG-kről és a korrupciós rendszert továbbra is fenntartó FIFA-ról beszélgettünk.

Haszán Zoltán, Benics Márk
világbajnokság

Néhány érdekes adat Németh Szilárd figyelmébe

A világ kicsit bonyolultabb annál, mint hogy egy fehér, keresztény, európai értékeket képviselő ország győzte volna le a foci-vb döntőjében Afrikát.

Haszán Zoltán
vélemény

Miután a techcégek gyarmatosították a valóságunkat, most visszavásárolhatjuk a pillanatainkat

2022 legmenőbb applikációja a BeReal lett, ami valódiságot ígér a közösségi média hamis virtuális világához képest. Elsőre jól hangzik, de mit is csinál ez az alkalmazás, ami mindennap ráparancsol a felhasználóira, hogy legyenek „valódiak”?

plankog
élet

Sorozat szingliknek karácsonyra

Az Új barát karácsonyra című netflixes norvég sorozat könnyű, de igényes romkom, amely iróniával és szarkazmussal mutatja be a párkeresés összes nyűgét.

Fődi Kitti
Sorozat

Vagyis nincs más, csak az összeomlás

Posztbizánci civilizáció haláltánca a posztheroikus korban. Futballhuligán-nácizmus, elbukott modernizációs kísérletek és Putyin katasztrofális elbutulása. Európa tizenhatodik századi típusú háborús káosz felé tart. Szilágyi Ákos író Ukrajnáról és Oroszországról.

Uj Péter
podcast

444. oldal #12: Könyvek, amiket erősen ajánlunk

Ott Anna, a Hadik művészeti vezetője és Horváth Bence gyűjtötték össze azt a négy-négy könyvet, amit a legjobban szerettek 2022-ben. Könyves podcastunk évzáró adása.

Fórizs Mátyás
podcast

Kedd van, mától mindenkinek elérhető a Borízű #101: Pilz Olivér mégsem dobálhat Molotov-koktélt

Pintér Sándor rendőrvicceket mesél, aztán megeszi reggelire Palkovics Lászlót. Szijjártó Péter mezítláb elfut Moszkváig és vissza. Vasárnap még csak az előfizetők hallják, keddtől mindenki.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast