Hétvégi olvasnivalók Pekingtől Bácsalmásig

reggel 4

Kedves olvasók, itt a hétvége! Remek idő lesz, mindenki menjen ki a szabadba - de ha beleuntak a napsütésbe, akkor vissza lehet olvasni a hét fontos, tanulságos cikkeit, ezekből adunk szombatonként egy válogatást.

Pápá, Hszi!

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher/MTI/MTVA

A hét nagy eseménye a kínai diktátor látogatása volt, amiről folyamatosan tudósítottunk, de itt most három remek összefoglalóra külön felhívnám a figyelmet. Az egyik arról szól, kicsoda valójában Hszi Csin-ping, aki vörös hercegből lett kitaszított, majd szürke káderből Mao óta nem látott autokrata. A másik arról, hogy pont akkor érkezik Európába, amikor nem nagyon látszik, hogyan kerülhetné el Kína a kereskedelmi háborút a világ nagy részével. A harmadik a magyar-kínai kapcsolatokról, amelyek gazdaságilag egyáltalán nem számítanának kirívónak, politikailag viszont igen.

  • A kommunista mellett az iszlamista népnyúzó is pont erre járt: portré Ahmadinezsádról

Választási egyszeregy

Fotó: Kovács Attila/MTI/MTVA

Összegyűjtöttük, ki, hol, kire/mire szavazhat az önkormányzati és az EP-választásokon. Győzzünk csak ikszelni! De arra is figyelmeztettünk, hogy sokan a politikai rendszer totális katasztrófájaként fogják megélni, ami a választás után Budapesten jön.

Írtunk arról, hogy Magyar Péter fővárosi listájára egy tajvani dollármilliárdos befektetési tanácsadója is felkerült, de arról is, hogy Nagykőrösön már az alpolgármester kultuszát építik, ugyanis Czira Szabolcs 26 év után visszavonul.

Külön kis csemege a tudósítás a politikai évad egyik nagy veszteséről, Lánczi Tamásról. És az eddigi legabszurdabb kampánybaki: a lex gyóntatófülke.

Videók vidékről

Illusztráció: Kovács Bendegúz/444

Magyar Péter debreceni rendezvényével kezdtük a hetet, aztán Dobrev Klára salgótarjáni fórumán kérdezgettük a DK-sokat, majd Németh Szilárd bácsalmási rendezvényén forgattunk.

Nem kötelező

Debütált az új érettségi, amitől sokan tartottak. A középszintű viszonylag nehéz volt, az emeltről inkább pozitív a vélemény. A Nem rossz könyvek vendége egy magyartanár volt, akit arról kérdezgettünk, hogy mit lehet kezdeni a kötelezőkkel, és mik azok a szövegek, melyek heves reakciókat váltanak ki a fiatalokból.

Kemény Lili regénye valószínűleg ilyen, bár kritikusunknak voltak fenntartásai.

Nem a pénz számít!

Fotó: Boldog István/Facebook

Nem volt itt gazdasági csoda, csak hazudtak, mint a vízfolyás - sommázott Uj Péter. Lejtmenetben az ipar, az autó- és akkugyártás is visszaesett - a szakértő szerint beszédes, hogy egyetlen egy alágat sem lehet megnevezni, amelyik érdemi pozitív teljesítményt nyújtott volna. Közben rogyadozik az állam az adósság kamatterhei alatt, illetve vége a 14 hónapos trendnek: újra nőni kezdett az infláció.

Arra is felhívtuk a figyelmet, hogy úgy hirdet „családbarát” adópolitikát a kormány, hogy közben hagyja elértéktelenedni az adókedvezményeket.

Kísért a múlt

A potocari emlékpark, a srebrenicai tömeggyilkosság helyszínén.
Fotó: ENIS ZUBERI / ANADOLU AGENCY / ANADOLU VIA AFP

Ha az ENSZ megszavazza, hogy Srebrenicában a 8000 bosnyák tömegsírokba lövése népirtás volt, a szerbek kikiáltják a függetlenségüket - fenyegetőzik Dodik. Orbán és Putyin patronáltja idáig csak blöffölt, de most tényleg léphet, eszkalálva a Balkánon a feszültséget. A magyar kormány most is a szerbekkel és az oroszokkal van, ezért Szijjártóék inkább nem szavazzák meg, hogy genocídium volt.

Kis és nagy foci

Fotó: Facebook/Nyíregyháza Spartacus/Trifonov Eva

Három fordulóval a bajnokság vége előtt bebiztosította a feljutást a Szpari, noha sokkal gazdagabb csapatokkal kellett versenyeznie. Egy olyan élvonalba térnek vissza a nyíregyháziak, ami gyökeresen átalakult azóta, hogy legutóbb ott jártak.

A korszerűtlen, öreg csereember, aki BL-döntőbe lőtte a Real Madridot: Joselu tökölése és tündöklése.

Napindító és egyéb hírleveleinkre légies eleganciával tud feliratkozni itt.

Kapcsolódó cikkek

Vörös hercegből kitaszított, majd szürke káderből Mao óta nem látott autokrata: kicsoda valójában Hszi Csin-ping?

Fiatalon végignézte, ahogy apját meghurcolja a párt. Saját anyja megtagadta, őt pedig kemény munkára vezényelték a vidéki szegénységbe. Mindebből azt szűrte le, hogy erősebb pártra van szükség, és amikor évtizedekkel később hatalomra került, el is kezdte ezt megvalósítani.

Horváth Bence
külföld

Csapdába esett a kínai gazdaság, és nemcsak az EU-val, de lassan az egész világgal ütközőpályára kerülnek

Túl sok mindent, gyanúsan olcsón önt a világpiacra Kína, panaszkodik világszerte egyre több ország. Kína túltermelési válságba keveredhetett, és a felmerülő kiutat Hszi nagyon nem akarja választani. A kínai elnök akkor érkezik Európába, amikor nem nagyon látszik, hogyan kerülhetné el Kína a kereskedelmi háborút a világ nagy részével.

Horváth Bence
külföld

A legbarátibb barakk

Rendkívül hasznos Pekingnek, ha van egy jó barát az Unión belül, aki sportot űz abból, hogy szembemenjen nagyjából bármilyen közös uniós állásfoglalással. Gazdaságilag egyáltalán nem számítanának kirívónak az EU-ban a magyar-kínai kapcsolatok – ha a kormány nem tálalná ezeket ilyen látványosan.

Takács Lili
belföld

Volt, amikor a magyar ENSZ-delegáció is kivonult a beszédéről, ma a NER elitképző egyetemén ad elő

Iráni elnökként brutálisan leverette az újraválasztása ellen tüntetőket. Tagadja a holokausztot, szerinte az emberek nagy része azt gondolja, hogy 9/11 mögött az Egyesült Államok áll. Ki az a Mahmúd Ahmadinezsád, aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen ad elő „Közös értékek a globális környezetben” címmel?

Takács Lili
külföld

Ennyit még sosem kellett ikszelnünk: beletekerhetjük magunkat a szavazólapokba június 9-én

Sok választó fog meglepődni, amikor szembesül azzal, hány papírt adnak a kezébe a választás napján. Még arra is figyelni kell majd, melyik lapnak milyen a kerete. Összegyűjtöttük, ki, hol, kire/mire szavazhat az önkormányzati és az EP-választásokon.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Sokan a politikai rendszer totális katasztrófájaként fogják megélni, ami a választás után Budapesten jön

Bárki legyen is a főpolgármester, olyan viták és alkudozások jöhetnek az új helyzetben, amihez senki sincs hozzászokva, mondja Tóka Gábor politológus. Magyar Péter színre lépése tovább bonyolítja a helyzetet. Szerinte a választások után tovább csökkenhet a Fidesz támogatottsága.

Windisch Judit
POLITIKA

Magyar Péter fővárosi listájára egy tajvani dollármilliárdos befektetési tanácsadója is felkerült

Porcher Áron már négy éve dolgozik a cégnek, amelynek tulajdonosa személyes jó barátjának tartja Kövér Lászlót.

Székely Sarolta
POLITIKA

Nagykőrösön már az alpolgármester kultuszát építik, Czira Szabolcs 26 év után visszavonul

Az egykori kisgazda politikus fotójával már alig-alig találkozni. Körtvélyesi Attiláéval, a Fidesz új polgármesterjelöltjéével annál inkább – van, hogy egy oldalon négyszer is. Az újságot azzal nem lehet vádolni, hogy elhallgatja az ellenzéket.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

A fő szuverenitásvédő sem számít szuverenista áttörésre az EP-választáson

Lánczi Tamás a politikai évad egyik nagy vesztese – úgy volt, hogy a szuverenitásvédelem lesz a fő téma, de a botrányok felülírták ezt. A hivatalvezetőnek így nagyjából az maradt, amit a köztévés műsorában is csinált: Schiffer Andrással merenghetett a háttérhatalmak ármánykodásain.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Lex gyóntatófülke: egyre súlyosabb kérdésekbe ütközik a Fidesz, ahogy próbál kikeveredni a kegyelmi ügyből

Miközben megpróbálták kijavítani a gyermekvédelmi törvény hibáit, kiderült, hogy a papoknak az új szabályok szerint sem kellene jelenteniük, ha gyónás során pedofil bűncselekményekről szereznek tudomást.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA
Videó

„Ez az ördög ívóhelye, ide kellett jönnünk”

A Fidesz bántalmazós plakátokkal terítette be a helyszínt, de Magyar Péter követőit ezek a vádak továbbra sem bizonytalanítják el, ahogy abban is csak hitelességi többletet látnak, hogy az emberük a NER belső köreiből érkezett.

Czinkóczi Sándor, Kristóf Balázs
video

A hiteles választó nem hagyja el a süllyedő hajót – DK-sokat kérdeztünk Magyar Péterről

Mit szólnak ahhoz, hogy Magyar Péter szerint ők a kék Fidesz? És ahhoz, hogy sokkal nagyobb rendezvényeket tart? Dobrev Klára szerint rengetegen élik összeszorított fogakkal a mindennapjaikat.

Szász Zsófi, Jelinek Anna
video

Bejutottunk egy Fidesz-fórumra, atomháborús fenyegetés fogadott

Németh Szilárd arra biztatta a fideszeseket Bácsalmáson, hogy utcai harcosok módjára védjék a kormányzás eredményeit. Amikor kérdezni akartunk tőle, elsietett.

Czinkóczi Sándor, Kristóf Balázs
video

Az ország egyik legjobb gimnáziumában sem érezték nagyon könnyűnek a magyarérettségit

Debütált az új érettségi, amitől sokan tartottak. A középszintű viszonylag nehéz volt, az emeltről inkább pozitív a vélemény. Szaktanárokkal elemeztük a feladatokat, a a Magyartanárok Egyesületének elnöke két apró hibát is felfedezett.

Windisch Judit
oktatás

A legfontosabb, hogy a tanár ne utáltassa meg az irodalmat a diákokkal

Mi változott idén a magyarérettségin, és mit szóltak hozzá a diákok? Mit lehet kezdeni a kötelezőkkel? Mik azok a szövegek, melyek heves reakciókat váltanak ki a fiatalokból? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk Kovács Péterrel, a Fazekas Mihály Gimnázium tanárával.

Ott Anna, Horváth Bence
könyv

Kemény Lili könyvében kő kövön nem marad

Sziporkázó önelemzés és vérmes családkritika. Néha bántóan eszköztelen, néha lenyűgöző stílus. Az építkezés hiánya és a rombolás gyönyörűsége.

444.hu
könyv

Nem volt itt gazdasági csoda, csak hazudtak, mint a vízfolyás

Románia előzött, Horvátország utolért, Bulgária a nyomunkban. A nagy arccal előadott magyar gazdasági csoda kábé ugyanoda juttatta az országot, ahová a sokszor elátkozott Medgyessy-Gyurcsány-korszak. A hatalom magára és haszontalan látványberuházásokra szórta a pénzt, fölélte a jövő növekedését.

Uj Péter
gazdaság

Lejtmenetben az ipar, az autó- és akkugyártás is visszaesett

Képtelen magára találni a hazai ipar, 2,8 százalékkal csökkent a termelés márciusban.

Székely Sarolta
gazdaság

„Minden várakozást alulmúl” – elemzői reakció az ipari adatra

Beszédes az ING szakértője szerint, hogy a gyorstájékoztató egyetlen egy alágat sem nevezett meg, amelyik érdemi pozitív teljesítményt nyújtott volna.

Székely Sarolta
gazdaság

Rogyadozik az állam az adósság kamatterhei alatt, április végére összejött az eredetileg egész évre tervezett hiány

Négy hónap alatt 1500 milliárd ment el kamatokra, ez 70 százalékkal több a tavalyinál.

Haász János
gazdaság

Vége a 14 hónapos trendnek, újra nőni kezdett az infláció

A KSH adatai szerint 2023 áprilisához képest gyakorlatilag minden drágább lett, átlagosan 3,7 százalékkal.

Mészáros Juli, Székely Sarolta
gazdaság

Úgy hirdet „családbarát” adópolitikát a kormány, hogy közben hagyja elértéktelenedni az adókedvezményeket

Ha ez így megy tovább, néhány év múlva Magyarország lesz az egyik olyan tagállam, ahol a legnagyobb mértékben terhelik a családosok fizetését.

Székely Sarolta
gazdaság

Egy népirtásról szóló ENSZ-szavazás robbanthatja Boszniát

Ha az ENSZ megszavazza, hogy Srebrenicában a 8000 bosnyák tömegsírokba lövése népirtás volt, a szerbek kikiáltják a függetlenségüket - fenyegetőzik Dodik. Orbán és Putyin patronáltja idáig csak blöffölt, de most tényleg léphet, eszkalálva a Balkánon a feszültséget. A magyar kormány most is a szerbekkel és az oroszokkal van, ezért Szijjártóék inkább nem szavazzák meg, hogy genocídium volt.

Kolozsi Ádám
külföld

Visszatérés 10 év után: kisebb csoda, hogy ennyi pénzből feljutott az NB I.-be a Nyíregyháza

Három fordulóval a bajnokság vége előtt bebiztosította a feljutást a Szpari, noha sokkal gazdagabb csapatokkal kellett versenyeznie. Egy olyan élvonalba térnek vissza a nyíregyháziak, ami gyökeresen átalakult azóta, hogy legutóbb ott jártak.

Székely Sarolta
foci

A korszerűtlen, öreg csereember, aki BL-döntőbe lőtte a Real Madridot: Joselu tökölése és tündöklése

Két gól, amit anyád is belőne, ha kibírna előtte tíz év kispadozást kellemetlen klímájú nyugat-európai városokban. Egy 33 éves korában híressé lett focista valószínűtlen pályafutása.

Szily László
sport