Jó reggelt! Ezen a szombaton összeszedtük az elmúlt hét nagyobb anyagait, videóit és podcastjeit. (A hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.)
Orbán Viktor talán tudja, miért kell Csádba mennie 200 magyar katonának, de rajta kívül nem sokan: Budapestre jött a csádi elnök, aláírtak pár megállapodást, nyilatkoztak közös vonásokról és migrációs nyomásról, de hogy a példátlan katonai missziónak mi a veleje, a célja vagy az értelme, arról továbbra sem lehet tudni semmit. A miniszterelnök egyébként egy újabb kötcsei videót osztott meg, ami szerint a Fidesz az embereknek csak egy dolgot ígért: hogy itt lesznek. Erről kérdeztük Gulyás Gergelyt is, de nem lettünk okosabbak.
A soros uniós elnökségről beszélgetett Győri Enikő fideszes EP-képviselő Kovács Zoltánnal, az elnökség operatív lebonyolításáért felelős kormánybiztossal, és kiderült, hogy a németek megölik Schengent, az USA és Kína sem szűzlányok gyülekezete, Strasbourgban pedig mindenki feni a kését Orbánra.
Schmidt Mária cége átépíti a Városmajor utcai postát, a mellette álló üres telekre parkolóházat húznak fel: nem jelöli semmi, de valaha ezen a telken egy zsidó származású feltaláló-gyáros villája állt, amibe a nyilasok beköltöztek, és itt tartották véres orgiáikat.
A nemzetgazdasági miniszter elégedetlen azzal, ahogy a lakosság (nem) fogyaszt, nem jön be neki a középosztály és az alacsonyabb jövedelműek viselkedése. Utánajártunk, hol hogyan költekeznek az emberek az idén.
Hulladék miatt többször botrányba keveredett vállalkozó nyithatja újra a természetvédelmi területen lévő csobánkai bányát, majd csinálhat belőle lerakót: négy éven át bányásznának, majd 10 további évig járnának a teherautók, hogy hulladékkal töltsék fel a gödröt.
Október végére a lajosmizseit kivéve minden agglomerációs vonalon kalauz nélküli vonatok közlekednek majd: a szakszervezetek megosztottak az új rendszerrel kapcsolatban, de abban egyetértenek, hogy a jegyvizsgálók munkakörülményein sürgősen javítani kellene.
Vétójogok elvétele, támogatásszigor, elzárkózás Kína elől: az EU Draghi-féle radikális reformterve keményen odacsapna az Orbán-kormánynak.
2001. szeptember 11. után az USA olyan pénzügyi és technológiai kényszerítő eszközökre tett szert, amiknek a valódi erejével sokáig nem is voltak tisztában. Aztán rájöttek, és egyre nyíltabban kezdték használni, mostanra pedig ez már a hatékonyságukat veszélyezteti. A láthatóvá vált földalatti birodalomról két amerikai társadalomtudós írt könyvet.
A feje tetejére állítja a világ autóiparát Kína, Európa nem találja az ellenszert: beérni látszik a kínai politika, miszerint pénzt öntenek a saját gyártású EV-kbe, kiszorítva a nagy európai és amerikai gyárakat, Európa közben saját magának okoz szenvedést az erőltetett átállással, a rossz struktúrákkal és a bürokráciával.
A putyini szólásszabadságban senki sem tudja, milyen büntetés jár egy kommentért, így egyszerűbb csendben maradni: az online tartalmak monitorozása már most is alapos és átfogó Oroszországban, de még mindig újabb rendszereket fejlesztenek a fokozására. (Érdekesség, hogy pont 10 évvel korábban jelent meg ez a cikk, ami a putyinista propaganda álvalóság-építéséről szólt.)
Idén nyáron minden korábbinál jobban kiéleződtek a túltolt turizmus körüli viták. Tiltakozások zajlottak Európa-szerte, új szabályokat és adókat vezettek be. Videósorozatunk 1. részében bemutattuk Velencét, ami az idegenforgalom vég nélküli növekedése miatt már inkább egy múzeumra hasonlít, a 2. részben pedig Tenerifére mentünk, ahol az aktivisták a lakóhelyük törékeny ökológiai egyensúlyának megmentéséért küzdenek.
4 megnevezett szocialista politikuson túl még 3 embert vádolt meg az ügyészség azzal, hogy korrupciós bűncselekményekben vettek részt, de az ő nevüket nem árulták el. Kik ők, milyen alkukat kötött az MSZP és a Fidesz a parkolási és a BKV-s kasszák megcsapolására, és miért pont most számoltak le az MSZP-vel? Ezekről beszélgetett Ács Dániel és Takács Lili.
A Hiányzol, Marius című film vetítése után Lányi András filozófus, Hanga Zoltán állatkertszóvivő, Rodics Katalin Greenpeace-szakértő és Becz Péter filmrendező vitázott arról, hogy van-e az embereknek joguk vadállatokat állatkertbe zárni, majd közönség előtt felboncolni.
Hiába ugrottak meg a keresetek, nem tért vissza a magyarok vásárlókedve. Még több pénztől visszatérne? Nagy Márton és Varga Mihály újrapozícionálása, üzengetések és biciklizés az autópályán, forgalommal szemben – ezekről beszélgettünk Virovácz Péterrel, az ING vezető elemzőjével.
Mostantól Süsü őrzi a forradalom lángját a Nagy Imre téren: kutyafürdető és világító csillagképek is vannak az újjászülető budai téren, a börtön árnyékában, de a fő attrakció az új játszótér, amit Torzonborz zsoldosai mellett egy biztonsági őr is védelmez.
Az SZFE kivégzése, illetve utolsó filmtervének elkaszálása után úgy döntött, állami támogatás nélkül csinálja meg első nagyjátékfilmét, és a Fekete pont rögtön három díjat hozott el Locarnóból – erről beszélgettünk Szimler Bálinttal.
Budapestre jött a csádi elnök, aláírtak néhány megállapodást, nyilatkoztak közös vonásokról és migrációs nyomásról, de hogy a példátlan magyar katonai missziónak mi a veleje, a célja vagy az értelme, arról továbbra sem lehet tudni a világon semmit.
A miniszterelnök újabb kötcsei videót osztott meg, ami szerint a Fidesz az embereknek csak egy dolgot ígért: hogy itt lesznek.
Így válaszolt a miniszter a kérdéseinkre.
A soros uniós elnökségről beszélgetett Győri Enikő fideszes EP-képviselő és Kovács Zoltán, az elnökség operatív lebonyolításáért felelős kormánybiztos. Kiderült, hogy a németek megölik Schengent, az USA és Kína sem szűzlányok gyülekezete, Strasbourgban pedig mindenki feni a kését Orbánra.
A milliárdos cége átépíti a Városmajor utcai postát, a mellette álló üres telekre parkolóházat húznak fel. Nem jelöli semmi, de valaha ezen a telken egy zsidó származású feltaláló-gyáros villája állt, amibe a nyilasok beköltöztek, és itt tartották véres orgiáikat.
„Mifelénk a fizikai erő fontos dolog, a férfiak máig is összeakaszkodnak, hol kéz-, hol lábszkanderre. Ehhez az élethez a nagy vasárnapi húsok, és nem a nagy vasárnapi saláták illenek” – vallotta a miniszterelnök már 30 éve is.
A nemzetgazdasági miniszter elégedetlen azzal, ahogy a lakosság fogyaszt – azaz nem fogyaszt –, nem jön be neki a középosztály és az alacsonyabb jövedelműek viselkedése. Utánajártunk, hogy hol miként költekeznek az emberek az idén.
Négy éven át bányásznának, majd 10 további évig járnának a teherautók, hogy hulladékkal töltsék fel a gödröt.
Október végére a lajosmizseit kivéve minden agglomerációs vonalon kalauz nélküli vonatok közlekednek majd. A szakszervezetek megosztottak az új rendszerrel kapcsolatban, de abban egyetértenek, hogy a jegyvizsgálók munkakörülményein sürgősen javítani kellene.
Bár a Belügyminisztérium szerint „jelentős fennakadás nélkül” futhattunk neki a 2024/25-ös tanévnek, az élményeiket és észrevételeiket a 444-nek megíró tanárok és diákok bonyolultabbnak látják az összképet.
12 év és forinttízmilliárdok elköltése után megnyitott a Biodóm egy apró darabja.
Vétójogok elvétele, támogatásszigor, elzárkózás Kína elől: a Draghi-jelentés a versenyképesség érdekében mindent újragondolna, de épp fordítva, mint amit Orbánék szeretnének.
2001 szeptember 11-e után olyan pénzügyi és technológiai kényszerítő eszközökre tett szert Amerika, melyek valódi erejével sokáig maguk sem voltak tisztában. Aztán viszont rájöttek, és egyre nyíltabban kezdték használni, annyira, hogy ez már a hatékonyságukat veszélyezteti. A láthatóvá vált földalatti birodalomról két amerikai társadalomtudós írt izgalmas könyvet.
Két hír rázta meg most az autóipart: Kínában átvették az uralmat az elektromos autók, miközben kiderült, hogy a VW bajban van. Beérni látszik a kínai politika, miszerint pénzt öntenek a saját gyártású EV-kbe, kiszorítva a nagy európai és amerikai gyárakat. Európa közben saját magának okoz szenvedést az erőltetett átállással, a rossz struktúrákkal és a bürokráciával.
Kamala Harris kézfogással indított, nyolc év után az elsővel. Trump sokszor egy védekező, dühös, kicsit összevissza beszélő öregember képét mutatta, Harris túl sokat foglalkozott ellenfelével, így nem igazán tudta magát pozitívan definiálni Bidenhez képest.
Egy újságíró feltárta, hogy több száz olyan Telegram chatcsoport létezik Dél-Koreában, ahol főiskolás és iskolás lányokról készült deepfake technológiával előállított pornográf képeket terjesztenek. Országszerte rettegnek a diáklányok és szüleik, a kormány viszont szigorú fellépést ígér az egyébként többnyire fiatalkorú elkövetőkkel szemben.
A 41 éves Linda Sun közel 15 évig dolgozott New York államban kormányzati pozíciókban, a vádirat szerint a rengeteget lobbizott Kína javára, és Tajvan ellen.
Kampányidőszak van az óceán másik oldalán. A tét kétségkívül nagy, de talán sehol sem akkora, mint Ohióban, azon belül is Springfield városában.
Az online tartalmak monitorozása már most is alapos és átfogó Oroszországban, de még mindig újabb rendszereket fejlesztenek a fokozására. Mit jelent mindez egy átlagos állampolgár számára?
Ilyen információs hadviselést még nem látott a világ. A mai orosz propaganda virtuális valóságokat gyárt. A Kreml össze akar zavarni mindenkit, hogy a valóság már ne is érdekeljen senkit. Így manipulál Moszkva.
A Gazprom szentpétervári székháza 462 méter magas. A Lahta Központ megépítését rengetegen kritizálták, de az orosz óriáscég további tornyokat tervez a környékre.
Idén nyáron minden korábbinál jobban kiéleződtek a túltolt turizmus körüli viták. Tiltakozások zajlottak Európa-szerte, új szabályokat és adókat vezettek be. Videósorozatunk első részében bemutatjuk a várost, ami az idegenforgalom vég nélküli növekedése miatt már inkább egy múzeumra hasonlít: ez Velence.
Nyáron sorra mozdultak meg az emberek Spanyolország leglátogatottabb városaiban, hogy a végeláthatatlan turistaáradat ellen tüntessenek. A megmozdulások tavasszal a Kanári-szigetekről indultak. A túlturizmusról szóló videósorozatunk második részében Tenerifére látogattunk, ahol az aktivisták lakóhelyük törékeny ökológiai egyensúlyának megmentéséért küzdenek.
Négy megnevezett szocialista politikuson túl még három embert vádolt meg az ügyészség azzal, hogy korrupciós bűncselekményekben vettek részt, de az ő nevüket nem árulták el. Kik ők, és milyen alkukat kötött az MSZP és a Fidesz a parkolási és a BKV-s kasszák megcsapolására? Miért pont most számoltak le az MSZP-vel?
Megnéztük, hogyan vészelhetők át a hőhullámok négy lábon.
Gyerekek előtt boncolnak törött lábú kistigrist, fiatal zsiráfot vagy épp pitont a koppenhágai természetrajzi múzeumban. Az állatkert dolgozói mindezt meg tudják magyarázni, de Becz Péter dokumentumfilmje, a Hiányzol, Marius mégis nagyon megosztó.
Lányi András filozófus, Hanga Zoltán Állatkert-szóvivő, Rodics Katalin Greenpeace-szakértő és Becz Péter filmrendező vitázott arról, hogy van-e az embereknek joguk vadállatokat állatkertbe zárni, majd közönség előtt felboncolni.
Hiába ugrottak meg a keresetek, nem tért vissza a magyarok vásárlókedve. Még több pénztől visszatérne? Nagy Márton és Varga Mihály újrapozicionálása, üzengetések és biciklizés az autópályán, forgalommal szemben – podcast Virovácz Péterrel, az ING vezető elemzőjével.
Small plate lángos, bazaltorgonák, kutyagyilkosság, orbánista mutyilend, a súlyemelés Leonyid Brezsnyevje és a magyar humor Beríjája puszta fenékkel a Balatonnál. Kisfaludy Sándor, a Wikipédia pornósztárja.
Kedd van, szabad a Borízű. Small plate lángos, bazaltorgonák, kutyagyilkosság, orbánista mutyilend, a súlyemelés Leonyid Brezsnyevje és a magyar humor Beríjája puszta fenékkel a Balatonnál. Kisfaludy Sándor, a Wikipédia pornósztárja.
Kutyafürdető és világító csillagképek is vannak az újjászülető budai téren, a börtön árnyékában. De a fő attrakció az új játszótér, amelyet Torzonborz zsoldosai mellett egy biztonsági őr is védelmez.
Az SZFE kivégzése és utolsó filmtervének elkaszálása után úgy döntött, állami támogatás nélkül csinálja meg első nagyjátékfilmét. A Fekete pont rögtön három díjat hozott el Locarnóból. Interjú a rendező Szimler Bálinttal.
Te is szorongsz, ha megcsörren? Üdv a klubban!