„Akik racionálisnak hiszik, azok nem ismerik Oroszországot. Tévednek, ha azt gondolják, lehet vele tárgyalni, mert kész tiszteletben tartani a törvényeket, megállapodásokat” ; mondta a Telexnek adott nagyinterjúban Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója, amikor a lap Orbán Viktor békepárti retorikájáról kérdezte.
Podoljak szerint Oroszország – Ukrajnával ellentétben – nem racionális állam, hanem olyan ország, ami érzelmi alapon működik, bosszúra és gyűlöletre épül. Oroszország elégtételt, kárpótlást akar, és megalázni a Nyugatot, amiért az legyőzte őt a hidegháborúban – nem racionális alapokon működő országokkal márpedig nem lehet párbeszéded folytatni a tanácsadó szerint.
Az orosz–ukrán háború az elmúlt hetekben új szakaszba lépett azzal, hogy Kurszkban az orosz hadsereg oldalán megjelentek az észak-koreai katonák is, amire válaszul nyugati hozzájárulással Ukrajna egyre szélesebb körben veti be a nagyobb hatótávolságú fegyvereit.
Podoljak nem látja esélyét az atomháborúnak, az ezzel való fenyegetést „szokásos orosz zsaroló retorikának” tartja. „Ezt már legalább tízszer megtették ebben a háborúban, még egy dokumentum is született róla, Oroszország új nukleáris doktrínája néven. [...] Valójában az, hogy Putyin ezekről beszél, a gyengeség jele”, mondja az interjúban.
Zelenszkij tanácsadója szerint Ukrajna szemében Orbán egyáltalán nem tekinthető oroszbarátnak – bár egy tavalyi interjúban még úgy fogalmazott, „Orbán azonnal letérdelne, ha Oroszország ezt követelné tőle” –, csak a „saját értelmezésének megfelelő nemzeti érdekre” fókuszál, hasznot akar hajtani Magyarországnak, a legtöbbet kihozni a történelmi pillanatból. Podoljak szerint ezt gyakorlati szempontból minden további nélkül megteheti egy szuverén ország vezetője. Hogy erkölcsileg megteheti-e, az más kérdés.
A tanácsadó azt mondja, minden további nélkül el tudja képzelni, hogy Magyarország részt venne Ukrajna újjáépítésében a háború után, hiszen európai országként az Európai Unió gazdagodása és növekedése az érdeke. „Márpedig Ukrajna újjáépítése ilyen gazdasági gyarapodáshoz is lehetőséget biztosít.”
Az ukránok nem fogadták kitörő örömmel a magyar miniszterelnök „béketervét”, de nem is utasították el kategorikusan. Inkább kihasználták a lehetőséget, hogy ismét hangsúlyozhassák, milyen fontos lenne mielőbb tető alá hozni a második békecsúcsot.
Politikailag a háború eszkalációját jelenti az észak-koreai katonák érkezése, akik tehermentesíthetik az orosz hadsereget. Rengeteg a kérdés a koreai szerepvállalás kapcsán, az állítólagos pornófüggésnél sokkal érdekesebb szempontok is felmerülnek.
Az orosz elnök tévébeszédben jelentette be, hogy „harci körülmények között tesztelték az egyik legújabb orosz közepes hatótávolságú rakétarendszert, ebben az esetben egy ballisztikus rakétával”.
Ami szerint a nukleáris csapásnak alapja lehet egy „drónokkal végrehajtott tömeges légitámadás is”.