„Matolcsy Ádám felesége Szaúd-Arábia egyik tengerre épült luxusszállodájából posztol mostanában” – írta a Facebookon Hadházy Ákos független képviselő, aki március végén Rogán Antalékat körüllengő luxusról is tett közzé bejegyzéseket.
A politikus csatolt egy képet, ami a szaúd-arábiai Shebara Resortban készülhetett, itt a booking.com szerint egy éjszaka majdnem 1,4 millió forint. Igaz, a reggeli benne van az árban.
Csatolt egy másik képet, amin Hadházy szerint Matolcsy Ádám felesége egy 70,5 ezer euróba, átszámítva körülbelül 29 millió forintba kerülő Cartier órában van.
„Egy éjszaka 1.4 millió, a kezén levő órából kisebb garzonlakást (vidéken házat) lehetne venni, de telik rá a devizahitelesek vérén keletkezett, aztán eltüntetetett százmilliárdokból. Szaúd-Arábiával nincs kiadatási egyezmény, és kétségtelenül jobb helynek néz ki, mint Szibéria. Orbán vagy ilyen jóságos, vagy a Matolcsy-klán túl sokat tud az Orbán-klánról” – írta Hadházy, aki korábban Magyar Péterhez hasonlóan arról is posztolt, hogy Matolcsyék megegyezhettek Orbánékkal.
Matolcsy György jegybankelnök távozása után hirtelen mindenki a fejére csapott, az Állami Számvevőszék feljelentést tett az MNB-s alapítvány gazdálkodása miatt, a rendőrség hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást, a fideszesek pedig próbálnak úgy tenni, mintha most szembesülnének azzal, hogy az alapítvány működésével baj lehetett - pedig 9 éve mindent megtettek azért, hogy még kevésbé legyen átlátható a rendszer -.
Nem is kicsi: az Állami Számvevőszék jelentése alapján 266 milliárd közpénz veszhetett el, de az alapítvány által létrehozott Optima Befektetési Zrt. ennél jóval nagyobb vagyonnal, nagyjából 500 milliárd forinttal gazdálkodott, amiben már a Neumann János Egyetemért Alapítvány pénze is benne volt. A jelentésben rájuk is kitértek.
A jelentés szerint a befektetéseket egy átláthatatlan struktúrán keresztül bonyolították, sok milliárd került Matolcsy Ádám baráti társaságához. Noha a független sajtó évek óta cikkezett az alapítvány, az Optima, illetve Matolcsy Ádám és köre kétes ügyleteiről, sokáig semmi nem mozdult.
A minisztert állandóan luxuséttermekben, luxusszállodákban, luxusautókban fotózzák, feleségei luxusholmikat hordanak. Ő pedig több mint egy évtizede jön elő folyton jobbnál jobb magyarázatokkal, hogy semmi sem az, aminek látszik.
Az Állami Számvevőszék nemrég feljelentésekkel zárta le az MNB-alapítványok gazdálkodásának átvilágítását, hűtlen kezelés miatt zajlik a nyomozás.
Ha megszédülsz a Zrt.-ktől, nem érted, mi ez a sok Pallas Athénézás, és fogalmad sincs, mi az a magántőkealap, akkor neked szól ez az összefoglaló az elmúlt évtizedek egyik legpofátlanabb közpénzkiszervezéséről.
Kérdésünk az Állami Számvevőszék közölte: vagyon elleni és gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen. A terjedelmes ÁSZ-jelentésből úgy tűnik, több százmilliárdos közpénzvagyont égetett el a mára a fizetésképtelenség szélére sodródott MNB-alapítvány és annak vagyonkezelője.
Eddig csak azt tudtuk, hogy a Számvevőszék vagyon elleni és gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen.
Bánki Erik ugyanazt szajkózta, Kósa Lajos belebonyolódott, Kövér László pedig az ellenkezőjét állította annak, amit megszavazott. Matolcsy távozása kellett ahhoz, hogy hirtelen a fejére csapjon a Számvevőszék, hogy valami nem kerek.
266 milliárd forint volt a jegybanki alapítványok induló vagyona, ami akár 460 milliárd forint lehetne, de ebből csak 283 milliárd forint van meg. Az is jó eséllyel csak papíron.
Egyik oldalon egy klán áll, aminek jóvoltából soha nem látott mennyiségű pénz tűnt el a nemzet bankjából. A másik oldalon pedig a megmaradt szabad sajtó, amely éveken keresztül, kitartó munkával igyekezett megóvni a közöset.