A profiltisztítás érdekében kezdeményeztem az egyeztetést a kormánynál– jelentette be egy keddi sajtótájékoztatón Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Varga az Index szerint arról beszélt, hogy
törvényi szinten is módosítanák a jegybank hatáskörét, leszűkítve azokat az alapfeladatokra, de azt is mondta, hogy kezdeményezni fogja a vagyonkezelő alapítványok megszüntetését.
Azt mondta, az MNB arra törekszik, hogy a jegybank fő feladataihoz nem tartozó tevékenységeket redukálja. Ebbe a körbe tartozónak érzi az alapítványok működését is, ezeket így felülvizsgálják, racionalizálják a működésüket. A legutóbbi kamatdöntő ülést követő háttérbeszélgetésen pedig azt mondta, hogy az MNB-alapítványok ügyében Orbán Viktor miniszterelnöknél egyeztetést kezdeményezett, hogy áttekintsék „az ilyen típusú tevékenységet”.
A miniszterelnök a jegybankkal történő tárgyalásokra Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető minisztert jelölte ki, akivel Varga már ezekben a napokban tárgyalhat. Az egyeztetés nyomán kialakult törvénytervezetet nyújtják majd be a parlament elé.
Annak, hogy a Standard & Poor's (S&P) hitelminősítő rontott a magyar adósság megítélésén, nem örül. „Ugyanakkor Magyarországnak azt a pályát kell elérnie, ami a tartós növekedést fenntartja az alacsony infláció mellett” – mondta Varga.
A jegybankelnök azt is bejelentette, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) együttműködési megállapodást kötnek. Egyrészt féléves rendszerességgel értékelik majd a vállalkozások helyzetét, másrészt közös kutatási projekteket indítanak, amik elősegítik a gazdaságpolitikai döntéseket, továbbá feltérképezik a növekedési potenciállal rendelkező kis- és középvállalkozásokat, segítik egymást a vállalati konjunktúra előkészítésében, nagyobb mértékben csatornázzák be a vállalatokat a döntéshozatalnál, és még meg is osztják egymással a kutatásaik eredményét.
Matolcsy György jegybankelnök távozása után hirtelen mindenki a fejére csapott, az Állami Számvevőszék feljelentést tett az MNB-s Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány gazdálkodása miatt, a rendőrség hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást, a fideszesek pedig próbálnak úgy tenni, mintha most szembesülnének azzal, hogy az alapítvány működésével baj lehetett – pedig 9 éve mindent megtettek azért, hogy még kevésbé legyen átlátható a rendszer.
Az Állami Számvevőszék jelentése alapján 266 milliárd közpénz veszhetett el, de az alapítvány által létrehozott Optima Befektetési Zrt. ennél jóval nagyobb vagyonnal, nagyjából 500 milliárd forinttal gazdálkodott, amiben már a Neumann János Egyetemért Alapítvány pénze is benne volt. A jelentésben rájuk is kitértek.
A jelentés szerint a befektetéseket egy átláthatatlan struktúrán keresztül bonyolították, sok milliárd került Matolcsy Ádám baráti társaságához. Noha a független sajtó évek óta cikkezett az alapítvány, az Optima, illetve Matolcsy Ádám és köre kétes ügyleteiről, sokáig semmi nem mozdult.
Ha megszédülsz a Zrt.-ktől, nem érted, mi ez a sok Pallas Athénézás, és fogalmad sincs, mi az a magántőkealap, akkor neked szól ez az összefoglaló az elmúlt évtizedek egyik legpofátlanabb közpénzkiszervezéséről.
Kérdésünk az Állami Számvevőszék közölte: vagyon elleni és gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen. A terjedelmes ÁSZ-jelentésből úgy tűnik, több százmilliárdos közpénzvagyont égetett el a mára a fizetésképtelenség szélére sodródott MNB-alapítvány és annak vagyonkezelője.
Eddig csak azt tudtuk, hogy a Számvevőszék vagyon elleni és gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen.
Bánki Erik ugyanazt szajkózta, Kósa Lajos belebonyolódott, Kövér László pedig az ellenkezőjét állította annak, amit megszavazott. Matolcsy távozása kellett ahhoz, hogy hirtelen a fejére csapjon a Számvevőszék, hogy valami nem kerek.
266 milliárd forint volt a jegybanki alapítványok induló vagyona, ami akár 460 milliárd forint lehetne, de ebből csak 283 milliárd forint van meg. Az is jó eséllyel csak papíron.
Egyik oldalon egy klán áll, aminek jóvoltából soha nem látott mennyiségű pénz tűnt el a nemzet bankjából. A másik oldalon pedig a megmaradt szabad sajtó, amely éveken keresztül, kitartó munkával igyekezett megóvni a közöset.