Hétvégi olvasnivalók tüzekről, mosolyszünetekről és kémfőnökökről

reggel 4

Szép napot, itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása, benne az elmúlt hét fontosabb-érdekesebb, esetleg szórakoztatóbb nagyobb anyagaival. Többféle hírlevelünk akad, itt lehet rájuk feliratkozni.

Az élet itthon

A héten ott voltunk Pilisvörösváron, ahol Szijjártó és Menczer együtt sem volt elég, váratlanul Orbán is beugrott a fideszes fórumra. Kiderült, hogy aggódik amiatt, hogy kommenteléssé változott a politika és úgy látja, a technológiai változás nem a Fidesz malmára hajtja a vizet. Mivel ritkán szokott a miniszterelnök ilyen környezetben felbukkanni, írtunk külön a beszédéről , amiben akadt egy-két elszólása. Már a 2026-os választásokra készülve foglalkoztunk azzal is, hogy kik azok a fideszes matuzsálemek, akik jövőre már biztosan nem indulnak újra, és a hétvégi időközi elé írva írtunk arról, hogy mintha a föld nyelte volna el Fóton a kormánypártot.

Megnéztük azt is, ahogy folytatódott a kormány bizarr kampánysorozata, hogy a Tiszára próbálják kenni a magyar egészségügy problémáit, ám ezúttal csavarva rajta egyet Miskolcon egy felújított kórház előtt támadta az ellenzéki pártot Takács államtitkár.

Foglalkoztunk azzal is, hogy a legnagyobb kérdés a jövő évi választásokkal kapcsolatban, hogy egyáltalán, indulhat-e majd rajta a Tisza: Orbán egyelőre kitért a nyílt kérdés elől, de közben olyannal vádolják a pártot, ami immár hároméves börtönnel sújtható büntető törvénykönyvi tényállás. Magyar Péterhez kapcsolódott a az a cikkünk is, melyben megnéztük, miért nem fognak rajta a jól ismert fideszes lejáratótechnikák.

Emellett bemutattuk, milyen levelet mellékelt a kormány az Ukrajnáról szóló „demokratikus” véleménynyilvánító szavazáshoz, és ott voltunk a tárgyaláson, ahol azt a Csizi Péter hallgatták ki Pécs történetének egyik legnagyobb korrupciós ügyében, aki nemrég még kamerák kereszttüzében hadakozott Magyar Péterrel helyettes államtitkárként.

Fotó: Németh Dániel/444

Írtunk a héten arról, hogy ahhoz képest, hogy Orbán szerint Matolcsy György támadható, elég lassan halad a nyomozás MNB-ügyben, és bemutattuk, hogy trükkös kölcsönszerződéssel passzolták volna át Matolcsy Ádám baráti körének a jegybanki alapítványok vagyonkezelő cégét.

És írtunk arról is, hogy már eleve jelentős alulfinanszírozottsággal küzdenek a tanodák, és most még a lemorzsolódás megoldását is a nyakukba akarják varrni, valamint hogy nemrég olvasóinkat kértük meg arra, hogy írják meg, az elmúlt hetek tüntetésein milyen bírságokat kaptak. Kiderült, hogy lényegében mindegy, mit csinál az ember, 84500 forintos bírsággal kezdi, a visszaesők pedig már 104 ezret kapnak.

Tűz

Fotó: Bankó Gábor/444

Fényképes riporttal jelentkeztünk a héten Ózdról, ahol évtizedek óta minden tavasszal több száz hektáron gyújtogatnak a város környékén. A rendszer válasza az apátia és tagadás, a hatóságok munkáját a feudális viszonyok gátolják.

Világ

Fotó: CHIP SOMODEVILLA/Getty Images via AFP

Trumpék elkezdték azt kommunikálni, hogy ha nincs villámgyorsan békemegállapodás az orosz-ukrán háborúban, akkor ők otthagyják az egészet. Nehezíti a megállapodás tető alá hozását, hogy az ukránok kb. csak rossz és rosszabb lehetőségek közül választhatnának. Közben Moszkva úgy lőtte Kijevet, mintha semmiféle tárgyalás nem lenne épp a horizonton. Írtunk arról is a héten, hogy hogyan ábrázolja az ukránokat az orosz propaganda.

Az Egyesült Államokban közben inog Hetgseth védelmi miniszter széke, ha tippelni kéne, őt mondanánk, hogy elsőként kell majd mennie a kormányból, és megírtuk azt is, hogy a Tesla elsősorban nem Musk politikai ámokfutása miatt került bajba.

Az izraeli belpolitikához képest is súlyos botrány robbant ki, miután a miniszterelnök megpróbálta kirúgni Ronen Bart. A belbiztonsági szolgálat feje válaszul megírta a legfelsőbb bíróságnak, hogy Netanjahu hogyan megy szembe hazája törvényeivel, emberei pedig a Hamászt támogató katariakkal boltolnak.

Interjút készítettünk a Londonban élő magyar performanszművésszel, aki új munkájában addig nem mosolyog, amíg Trump az elnök, és írtunk arról is, hogy a Last of Us új évadában eljött a Nagy Fordulat ideje: olyan pillanat ez, mint a Vörös Nász volt a Trónok Harcában.

Klíma

Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

A Qubit Kiszáradó síkság című podcastsorozatának második epizódjában az érintettek szemszögéből mutatták bee, hogyan formálja át a klímaváltozás a végeláthatatlan síkságairól és termékeny földjéről ismert Vajdaságot, és miként nehezíti meg az ott tevékenykedő gazdák életét.

Kapcsolódó cikkek
Videó

Orbán már a biztosnak hitt városokban is komoly harcokra számít

Szijjártó és Menczer együtt sem volt elég: a miniszterelnök úgy érezte, személyesen is meg kell jelennie Pilisvörösváron. Aggódik amiatt, hogy kommenteléssé változott a politika és úgy látja, a technológiai változás nem a Fidesz malmára hajtja a vizet.

Czinkóczi Sándor, Kristóf Balázs
video

Orbán végre egy kicsit lazábban beszélt, mint szokott, volt is egy-két elszólása

Nem állnak jól a csillagok. Az online nyomulást nem keni-vágja úgy a Fidesz mint Magyar Péter. KSH és statisztikák? Az csak duma. A pilisvörösvári fórum mondataiból válogattunk.

Rovó Attila
belföld

Hat fideszes matuzsálem már biztosan kiszáll 2026-ban

Most érte el a Fideszt az öregedés első hulláma. Megnéztük, mi lesz azzal a 18 fideszes országgyűlési képviselővel, akik legalább 2010 óta mindig hozták a választókerületeket, de már elmúltak 65 évesek.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Mintha a föld nyelte volna el Fóton a Fideszt

Két időközi önkormányzati választást is tartanak a kisvárosban vasárnap. Az egyiken függetlenként indul, aki tavaly még fideszes volt. A Fótot 26 év után elvesztő Fidesz egyik jelöltet sem támogatja, de mintha nem is léteznének.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Felújított kórház előtt hibáztatta Takács Péter államtitkár Magyar Pétert és a Tisza Pártot

Mintha a Fidesz rájött volna, hogy a lepukkant kórházak mutogatása politikailag nem a legjobb ötlet. Takács államtitkár Miskolcon már örömmel mutatta be, hogy a mosdóban van szappan és wc-papír.

Windisch Judit, Bankó Gábor
Politika

A választás legnagyobb kérdése, indulhat-e a Tisza és Magyar Péter

Pártok esetében a külföldi finanszírozás vádja 2023 óta nemcsak politikai lózung, hanem hároméves börtönnel sújtható büntető törvénykönyvi tényállás.Orbán egyelőre kitér a válasz elől, hogy szerinte indulat-e a Tisza a választáson. Tóka Gábor szerint a rendszer lényege, hogy épp annyira elnyomó, amennyit meg lehet tenni nagy ellenállás nélkül.

Windisch Judit
POLITIKA

Mi a titok, miért nem fognak Magyar Péteren a Fidesz karaktergyilkos kampányai?

Tíz éven át kivédhetetlen csodafegyvernek tűntek a hatalom ipari típusú fekete kampányai, amikkel sorban szedték le a pályáról az ellenfeleiket. Majd jött Magyar Péter, akivel szemben hétről hétre újabb rohamot indítanak a karaktergyilkosok, de lepattannak.

Ács Dániel
politika

A 23 millió románnal riogatás smafu a kormány ukránellenes propagandájához képest

Az ukránok elveszik a pénzedet, a munkahelyedet, a 13. havi nyugdíjadat, az egészségedet. Ez áll többek között abban a levélben, amit a kormány a „demokratikus” véleménynyilvánító szavazáshoz mellékelt.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

A politikus, aki bíróságon vallotta, hogy nem emlékszik, milyen koncertre ment Hollandiába Bánki Erikkel

Csizi Péter nemrég még kamerák kereszttüzében hadakozott Magyar Péterrel helyettes államtitkárként. Pár hete lemondott, most pedig a bíróságon hallgatták ki Pécs történetének egyik legnagyobb korrupciós ügyében.

Kaufmann Balázs
belföld

Ahhoz képest, hogy Orbán szerint Matolcsy György támadható, elég lassan halad a nyomozás MNB-ügyben

A Transparency jogi igazgatója szerint ugyan bonyolult az ügy, mégsem kellene sokat dilemmázni azon, hogy kit gyanúsítsanak meg. Az MNB-alapítványok 2016-os botránya is feljelentéscunamit hozott, emlékeztetőül összeszedtük, mit milyen indokkal utasítottak el.

Windisch Judit
belföld

Trükkös kölcsönszerződéssel passzolták volna át Matolcsy Ádám baráti körének a jegybanki alapítványok vagyonkezelő cégét

A jegybanki alapítványok vagyonkezelője úgy adta volna kölcsön 5 évre az alapkezeléssel foglalkozó leányvállalatát, hogy annak a tulajdonjoga átszállt volna a Matolcsy-cégbirodalom címén elérhető, Száraz Istvánhoz köthető magántőkealaphoz. Mindezt Matolcsy György utolsó előtti jegybankelnöki munkanapján.

Windisch Judit, Haász János
gazdaság

Jelentős alulfinanszírozottsággal küzdenek a tanodák, és most még a lemorzsolódás megoldását is a nyakukba akarják varrni

A TanodaPlatform jelentése szerint az infláció, az energiaárak és a bérminimum emelkedése még inkább veszélybe sodorta az állami finanszírozású tanodák működését. Pedig a rogyadozó oktatási rendszernek nagy szüksége van rájuk.

Fődi Kitti
oktatás

A rendszer ellen tüntetett az elmúlt hetekben, 292 ezer forintnál jár a bírságokkal

Olvasóinkat kértük, hogy írják meg a bírságolásuk történetét a tüntetésekről. Kiderült, hogy lényegében mindegy, mit csinál az ember, 84500 forintos bírsággal kezdi, a visszaesők pedig már 104 ezret kapnak. Akkor is, ha le sem mentek az úttestre.

Rovó Attila
belföld

„Nem került káros anyag a levegőbe, mert az baj lenne, baj meg ugye nincs”

Évtizedek óta minden tavasszal több száz hektáron gyújtogatnak Ózd környékén. A rendszer válasza az apátia és tagadás, a hatóságok munkáját a feudális viszonyok gátolják. A polgármester állítása szerint nem tud ilyen tűzesetekről.

Bankó Gábor
belföld

Ilyen elemek vannak az amerikai béketervben – az ukránoknak rossz és még rosszabb opciók közül kellene választaniuk

A Krím az oroszoké lenne, a négy további megye eddig elfoglalt részei szintén, és még áramot is kapnának Zaporizzsjából. Az ukránoknak cserébe homályosan megfogalmazott ígéretekkel kellene beérniük. Putyin békegalambot játszik, Zelenszkijt becsapdázták.

Gazda Albert
háború

Ilyen pusztítást végzett Kijevben az orosz rakéta- és dróntámadás

Tizenkét ember halt meg, több mint nyolcvanan megsérültek. Képek a támadásról, ami után még Donald Trump is azt üzente: „Vlagyimir, STOP!”

Benics Márk
Külföld

Az áruló testvér és a „kijevi rezsim” – ilyenek az ukránok az orosz propaganda szerint

Az orosz propaganda nem bánik kesztyűs kézzel az ukránokkal, előszeretettel ábrázolja őket áruló testvérnek vagy mezítlabás parasztnak. De mióta léteznek ezek a toposzok, és miért pont ezeket használják most is?

Takácsy Dorka
külföld

Dőlhet az első debildominó: veszélyben Trump kétbalkezes hadügyminisztere, aki a családtagjaival is hadititkokról csetelt a Signalon

A belsőkörös trumpista Pete Hegseth pozíciója három hónap alatt még úgy is meg tudott inogni, hogy Amerika közben nem szenvedett el semmiféle harctéri vereséget.

Szily László
külföld

Akad bőven baj a Teslánál Musk politikai ámokfutásán túl is

Bezuhant a Teslák forgalma, mire Musk bejelentette, hogy visszavesz a politikai szerepből, és visszatér a vállalat irányításához. Kérdés, mire lesz ez elég, mert a vállalatot olyan problémák sújtják, melyek már Musk politikai szerepvállalása előtt jelen voltak.

Horváth Bence
külföld

Saját kémfőnöke pakolt ki Netanjahuról

Az izraeli belpolitikához képest is súlyos botrány robbant ki, miután a miniszterelnök megpróbálta kirúgni Ronen Bart. A belbiztonsági szolgálat feje válaszul megírta a legfelsőbb bíróságnak, hogy Netanjahu hogyan megy szembe hazája törvényeivel, emberei pedig a Hamászt támogató katariakkal boltolnak.

Bede Márton
külföld

„Addig nem mosolygok, amíg Trump az elnök”

A Londonban élő magyar performanszművész, Marcel Dani különböző szabályokat állít fel az életére. Egy új munkájában négy hosszú évre tervezi elvinni a letargiát a falig.

Német Szilvi
élet

Ha valahogy, hát így érdemes sokkolni a nézőket

A Last of Us című sorozat új évadában eljött a Nagy Fordulat ideje. Olyan pillanat ez, mint a Vörös Nász volt a Trónok Harcában.

Benics Márk
FILM

Szerencsejátékká tette a vajdasági gazdálkodást a klímaváltozás

Kiszáradó síkság című podcastsorozatunk második epizódjában az érintettek szemszögéből mutatjuk be, hogyan formálja át a klímaváltozás a végeláthatatlan síkságairól és termékeny földjéről ismert Vajdaságot, és miként nehezíti meg az ott tevékenykedő gazdák életét.

Kiszáradó síkság
podcast