„Üzenet Iránnak: Látjuk, hogy halálos támogatást nyújtotok a hútiknak. Pontosan tudjuk, mit csináltok” – írta Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter szerdán az X-en. Aztán meg is fenyegette a perzsa államot: „Nagyon is jól tudjátok, mire képes az amerikai hadsereg – és figyelmeztettünk titeket. A következményeket akkor és ott fogjátok megfizetni, amikor és ahol mi akarjuk.”
Irán vezetése korábban azt állította, hogy a jemeni hútik önállóan cselekszenek. A csoport ellenőrzi Észak-Jement, és támadásokat hajtott végre a Vörös-tengeren hajózó kereskedelmi hajók ellen, állításuk szerint a palesztinokkal való szolidaritásból. Ez az a konfliktus, amire nemrég katonai csapással is reagált Jemenben az Egyesült Államok és Pete Hegseth számára is különös jelentősséggel bírhat, hisz erről küldött üzeneteket véletlenül az Atlantic főszerkesztőjének és valószínűleg szándékosan a saját feleségének és testvérének is Signalon.
A mostani fenyegetés azért is jelentős, mert épp tárgyalások is zajlanak a két ország között, amelyben az amerikaiak azt szeretnék elérni, hogy Irán állítsa le nukleáris fejlesztési programját. Trump előző elnöksége alatt az Egyesült Államok kilépett az atomalkuból, és szankciókat vetett ki Iránra, de most alkut akarnak kötni Iránnal, mégpedig azonnal. „Azt akarom, hogy Irán csodálatos, nagyszerű, boldog ország legyen, de nem lehet atomfegyvere” – mondta néhány nappal ezelőtt Donald Trump. A tárgyalások két fő csapásiránya a szankciók enyhítése és az urándúsítás, írtuk a tárgyalások előzményeiről szóló hírünkben.
(Reuters)
A New York Times forrásai szerint ugyanazokat az információkat osztotta meg, amelyeket az Atlantic szerkesztője is olvashatott egy másik Signal-csoportban.
„Azt akarom, hogy Irán csodálatos, nagyszerű, boldog ország legyen, de nem lehet atomfegyvere” – mondja Donald Trump. Az amerikai–iráni tárgyalások második köre jöhet szombaton. A biztonsági garanciák kérdése legalább olyan fontos, mint Ukrajna esetében.