Egy napos kihagyás után George Simion romániai elnökjelölt visszatért a TikTokra és a Facebookra, írja a Transtelex. A magyarellenes jelölt szombaton függesztette fel 1,5 millió követővel járó TikTok oldalát, majd a Facebookra arról posztolt, hogy a kampánycsönd miatt az ottani oldalát is bezárja. Simion első bejegyzése a Facebookon egy élő közvetítés volt arról, ahogy szavazni ment a választásról kitiltott Călin Georgescuval együtt Mogoșoaián.
Georgescu és az őt kormányfőnek szánó Simion a szavazás után rögtön nyilatkozatot akartak tenni, azonban egy csendőr kitessékelte őket az épületből, mondván a kampánycsend még vasárnap is érvényben van. Erre Simion ingerülten reagált, majd kifele menet azt mondta:
„Olyan Romániáért szavaztam, ahol a anya és apa szavak szentek, ahol szeretet, megbékélés és gyógyulás uralkodik.” Simion szerint a román népet ért igazságtalanságok ellen szavazott, „egy olyan jövő mellett, amelyet csak románok dönthetnek el, románoknak és Romániáért”.
Orbán Viktor múlt hét pénteken olyan elismerően nyilatkozott a hírhedten magyarellenes román elnökjelöltről, George Simionról, hogy a szélsőjobboldali jelölt Orbán arcképével és szavaival kezdett kampányolni. A másik elnökjelölt, Nicușor Dan bukaresti liberális polgármester mellett kampányoló Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szavazói körében a beszéd még a párt elnöke szerint is komoly zavart okozott, ezért is beszéltek a magyar miniszterelnökkel az ügyben.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a hívásról azt mondta: „Orbán Viktor hívott engem. Elmondtam az érveimet, ő ezeket megértette, és ezzel lezártuk. Nem féltem attól, hogy lesz ezután [a tihanyihoz] hasonló nyilatkozata. Sokféleképp tekinthetünk arra a beszédre, de zavart okozott. Ez érződött mindenfelé. És az a legfontosabb, hogy azt akkor kellett tisztázni. Nem szabadott hagyni, hogy több nap elteljen.”
Orbán megszólalásáról készült elemzésünkben azt írtuk, hogy a George Simion mellett kiálló Orbán Viktor óvatos visszakozásának is felfogható, hogy az erdélyi magyar reakciókat látva a Fidesz az elmúlt napokban nem tolta tovább direktben a román szélsőjobb kampányát. Hivatalosan úgy tettek, mintha mindenki más lenne félanalfabéta, és csak félreértették volna, hogy a magyar miniszterelnöknek az AUR jelöltjét megtoló szavait a tihanyi apátságban:
„Simion úr ezt mondta, idézem: »Most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje, amelyben harcolni fogunk a jogunkért, hogy európai polgárok legyünk.« Ezt nem Magyarországon mondták, hanem a szomszédos Romániában. Teljesen egyetértünk.”
Romániában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, már kampánycsend van.
Georgescut kipenderítették a játékból, de ez csak olaj a tűzre, ha rendszerellenességről van szó. Öt másik jelölt megy rá az oroszbarát ezo-messiás híveire, Trump egyelőre kivár: Make Romania Great Again!
Arról a Simionról, akiről az RMDSZ elnöke azt mondta: győzelme tragikus lenne a magyar közösség számára.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azt mondta, reméli, ehhez nem járult hozzá a magyar miniszterelnök.
Az RMDSZ elnöke szerint zavart okozott a miniszterelnök megszólalása a román szélsőjobboldali elnökjelöltről.
A győzelem küszöbén a magyarellenes ultra, akinek Orbán is megtolta a kampányát. Simion nem keresztény vagy szuverenista, hanem minden porcikájában magyarellenes, figyelmezteti Orbánt az RMDSZ. Vasárnap elnököt választ Románia.
Egy nap sem telt azóta, hogy a támogatásáról biztosította a szélsőjobbos jelöltet, most már arról beszél a magyar miniszterelnök, hogy a „,nemzetpolitikai kérdésekben az erdélyi magyarság érdeke az iránymutató.”