A megnövekedett biztonsági kockázatok miatt evakuálják Irakból az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségének azokat a munkatársait, akik nem alapfunkciókat látnak el. Bár a tisztviselők nem árulták el a lépés okát, a háttérben a BBC és a CBS értesülései szerint az állhat, hogy Izrael katonai akcióra készül Irán ellen, és az USA attól tart, hogy Irán megtorló csapásokat mérhet amerikai célpontokra Irakban.
Az Irán nukleáris programjáról szóló amerikai tárgyalások az elmúlt napokban egyébként is megrekedtek. Donald Trump hevesen ellenzi, hogy Irán atomfegyverhez jusson. Korábban abban bízott, hogy sikerül megegyezniük az irániakkal, miközben Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök inkább katonai megoldást sürget.
Egy amerikai külügyminisztériumi tisztviselő a BBC-nek azt mondta: „Folyamatosan értékeljük az amerikai nagykövetségeinken alkalmazott személyzeti elrendezést. Legújabb elemzéseink alapján úgy döntöttünk, csökkentjük az iraki missziónk létszámát.” Donald Trump szerdán, a Kennedy Központban újságíróknak azt mondta:„Az amerikaiakat azért szólítottuk fel a térség elhagyására, mert veszélyessé válhat a helyzet, majd meglátjuk, mi történik.”