Orbán Viktor ma reggel az ezeréves magyar államiság végével riogatott

POLITIKA

Ahhoz képest, hogy ma van utoljára lehetősége az embereknek arra, hogy leadják a szavazataikat a Voks25-ön, kicsit többet vártam Orbán Viktor miniszterelnöktől. A reggeli interjú a korábbiaknál jóval kevésbé festett apokaliptikus képet a világpolitikáról.

Jó, csak vicceltem, apokalipszisből nem volt hiány, viszont a miniszterelnök tulajdonképpen ugyanazokkal az immár unalomig ismert panelekkel igyekezett ébren tartani hallgatóit, amiket ki tudja, hányszor ismételt már el, ugyanígy.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán/MTI/MTVA

Mit mérlegeljen az, aki még nem töltötte ki a Voks25-öt? - tette fel a sokakat izgató kérdést a riporter.

Orbán a saját bevallása szerint is egyszerű szempontot javasolt: ha már több mint 2 millióan fontosnak tartották a szavazást, akkor azok is kapják össze magukat, akik ezt még nem tették meg.

Mennyit ér 2 millió szavazat? - főzte tovább a gondolatmenetet a riporter.

„Képzeljük magunkat egy békési gazda helyébe, aki ül a traktorján, és dolgozik minden nap” - vázolta fel az alapszituációt a miniszterelnök. Na, ennek a traktorosnak azt érdemes elgondolnia, hogy ha Ukrajnát felveszik az Unióba, az azt jelenti, hogy a földalapú támogatás nagy része elvész, mert a pénz Ukrajnába megy majd. Vagy ha emiatt beengedik az olcsó ukrán gabonát, akkor ez a békési traktoros nem tudja majd eladni a sajátját, vagy csak még olcsóban tudja eladni, szóval mindenképp rosszul jár majd.

vagy vegyünk egy budapesti pincért. Orbán szerint ő ma keres 6-700 ezer forintot, de ha Ukrajna csatlakozik, akkor nem lesz a magyar kormány kezében eszköz, hogy megakadályozza több százezer ukrán munkavállaló érkezését.

„Ma még van eszköz a kezemben” - nyugtatott minden budapesti pincért Orbán. De ha majd nem lesz, akkor ezek az ukrán munkavállalók el fogják végezni olcsóbban a pincérkedést, és elveszik a budapesti pincérek munkáját.

„Ilyen típusú veszélyeket hoz magával az ukrán tagság.”

Ha ennyire elszánt Brüsszel, hogyan tud segíteni az emberek véleménye az uniós csúcson? - léptünk még eggyel tovább.

„Az csúnya munka lesz” - kuncogott a miniszterelnök, de „ennek is megvan a szépsége”.

Mire van szüksége Orbán Viktornak egy uniós csúcson, ahol a magyarok érdekeit képviseli? Mint kiderült, két dologra:

  • Az egyiket tapasztalatnak hívják. Abból van neki sok.
  • A másik az az erő. Azt meg a magyarok adják.

Mert mint megtudtuk, itt nem arról van szó, hogy mit gondol a magyar miniszterelnök („az lehet érdekes, de nem fontos”), hanem hogy mint gondolnak az emberek („az nem érdekes, hanem fontos”).

És ezt persze Brüsszelnek s el kell fogadnia.

A riporter itt felvetette, hogy a Tisza Párt elnöke korábban jelezte (Magyar Péter ugyebár, de az ő neve ebben a műsorban olyan, mint Voldemorté - nem mondják ki még véletlenül sem), hogy ők majd akkor írnának ki erről népszavazást, amikor az időszerű lesz, mert ismertté válnak a csatlakozás feltételei.

Orbán ezen a ponton azt mondta, hogy tiszteli azokat, akik most kapcsolódtak be a politikába, mert az mindig jó, ha vannak új szereplők, de szerinte a tapasztalat is fontos (az meg ugye neki van már, jó sok), ezért azt is mondja, hogy Brüsszel letol mindenkit a pályáról, ha nem akasztják már azelőtt meg, hogy egy ilyen döntés megszületne.

Ezután esett még sok szó különféle Brüsszel irányából érkező nyomásgyakorlási kísérletekről, de a patrióták vs. föderalisták eszmefuttatástól megkímélem az olvasókat, bármelyik tetszőleges korábbi interjúban ugyanez elolvasható.

Szóba került még az Izrael és Irán közti, egyre súlyosabb konfliktus is, erről Orbán azt mondta, hosszabb kifejtésre nincs se mód se idő ezen interjú keretei között, így csak gyorsan mondott néhány szót arról, hogy „Irán egy különleges ország”, és „túl azon, hogy hatalmas hadserege van, és az iszlám egy sajátos formáját képviseli,” gazdaságilag is fontos tényező globálisan.

De leegyszerűsítette azért a kedvünkért: ha az olajárak felfelé mennek, az Magyarországnak rossz. A háború felfelé viszi az olajárakat. A háború rossz.

Természetesen nem mentünk el szó nélkül amellett sem, hogy 2027-re az Európai Bizottság döntése alapján le kéne válni az orosz eneriahordozókról.

Nem árulok zsákbamacskát: Orbán szerint a magyar családok pokolian rosszul járnának ezzel, mert nőne a rezsi. Szóval ő harcolni fog ez ellen a döntés ellen, ahogy eddig is tette. Fel is idézte, hogy korábban addig vétózták az oroszokra kivetendő szankciókat, amíg Magyarországot (és a cseheket meg a szlovákokat) sikerült kimenteniük alóla.

Igen ám, de Brüsszel most épp azt fontolgatja, hogy egyhangú döntés helyett eztán többségi döntéssel lehessen fontos döntéseket meghozni.

„Ez azt jelenti, hogy a magyar államiság megszűnik. tehát ne beszéljünk mellé, az ezeréves magyar államiság, úgy, ahogy azt mi ismertük, hogy mi szuverének vagyunk, szabadok vagyunk... ennek vége van.”

Ám miután ilyen magasra sikerült tenni a tétet, már-már prózainak tűnt, hogy a továbbiakban csupán az árrésstop brüsszeli megtámadásáról diskuráltak a felek.

A pénteki interjúk rendszeres hallgatóinak talán mondanom sem kell: úgy a kamatstop, amikor is a bankokkal szemben képviseli a kormány a magyar családok érdekeit, ahogy az árrésstop, ahol a multik ellen vív hasonló harcot Orbán Viktor, olyan intézkedések, amelyek mellett a miniszterelnök ígérete szerint kitart mindaddig, amíg a kamatok és az árak nem normalizálódnak.

A költségvetésről is muszáj volt beszélni. No, nem azért, mert már most megborult, hanem azért, mert korábban is békeköltségvetéskét volt belengetve, miközben a háború nem igazán akar csitulni.

Hogyan lesz így tartható a költségvetés? - akarta megtudni a riporter.

„Ezt majd akkor tudjuk, ha odajutunk” - koppintott az orrára Orbán Viktor, de azért jelezte, hogy ha szükséges, akkor még akár egy békeköltségvetéshez is hozzá lehet nyúlni, ők pedig rugalmasan tudnak alkalmazkodni, ha szükséges.

Mindenesetre már csak néhányat kell aludni, hogy mindenki érezze, milyen eredményei lesznek ennek a költségvetésnek - fogadkozott a miniszterelnök, aki szerint júliustól a különböző családtámogatások már éreztetni fogják a hatásukat, ahogy az önkormányzati dolgozók egy részének is emelkedik majd a fizetése.

Mint megtudtuk, a kormány óriási célokat tűzött ki maga elé.

„És lehet hogy háború van, de én körömszakadtáig ragaszkodni fogok ahhoz, hogy teljesüljenek ezek” - fogadta meg a miniszterelnök.

Kapcsolódó cikkek