Mindez nem Juhász Péter, a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának 2025-ös letartóztatásakor, hanem egy évtizeddel korábban történt. Juhász ezek után is úgy lehetett díjakkal elismert gyermekvédelmi szakember, hogy közben az intézetben tudták: vannak lányok, akik az irodájában szokták tölteni az éjszakát.
A többek között emberkereskedelem gyanúja miatt letartóztatott javítóintézeti igazgatót a posztra felterjesztő főosztályvezető tavaly a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje volt Csepelen. Sikerült elérnünk telefonon, furcsa beszélgetés volt.
Mária még 14 sem volt, amikor a 90-es években együtt táborozott a Szőlő utcai javítóintézet későbbi igazgatójával, az akkor még egy gyermekotthonban dolgozó Juhász Péterrel. Eszébe sem jutott, hogy baj lehet abból, ha kettesben maradnak. A férfi mégis olyasmit tett, ami a mai napig hatással van Mária életére.
A múlt héten letartóztatott javítóintézeti igazgatóval kapcsolatban több jelzés is érkezett a rendőrségre korábban. Juhász Péter mindeközben 30 milliós terepjáróval járt be dolgozni, és az általa és az élettársa által a gyanú szerint prostitúcióra kényszerített lányok is a javítóintézetben dolgoztak, legalábbis névleg. Úgy tudjuk, az őt igazgatónak felterjesztő minisztériumi főosztályvezetőt figyelmeztették vele kapcsolatban, mégis kinevezték.
Múlt hét pénteken előbb megismertük a harmadik negyedéves GDP-adatot (ami keltett némi csalódást), majd megjelent a jövő évi költségvetés tervezete is. Akkor most örülünk?
Ki mennyit ülne Orbánért? NER-es csődhullám: Nanushka. Rogán Cili hány pont? Mbappé és a Liga becsicskul Kínának. Vas Gereben, Harapófogó Dániel, Maderspach Károlyné, öngyilkosság mozsárágyúval. A Dschingis Khan Mongóliában. Túl olcsó a benzin.
Ki mennyit ülne Orbánért? NER-es csődhullám: Nanushka. Rogán Cili hány pont? Mbappé és a Liga becsicskul Kínának. Vas Gereben, Harapófogó Dániel, Maderspach Károlyné, öngyilkosság mozsárágyúval. A Dschingis Khan Mongóliában. Túl olcsó a benzin.
Küzdelem az előítéletekkel és a diszkriminációval – nagyjából erről szól a nők jelentős részének élete a tudományban. Anyák, pályakezdők, elismert kutatók kerülnek hátrányba a nemük miatt. Miért szorulnak ki a nők fontos tudományos területekről?
Dramaturgiailag mikor jönne jól Orbán? Szijjártó nemcsak Lavrovval viselkedett úgy, mint egy kisiskolás. A halloween kevés, a Valentin nem jött be – kéne még néhány ünnep nekünk. A vízóra visszavág. Hajbeültetés Sukorón.