Múlt hét pénteken, a Kossuth Rádióban Orbán Viktor miniszterelnök gyakorlatilag a semmiből dobta be (na jó, igazából riporteri „kérdésre”, ha ez számít valamit) a Durham-jelentés körüli fejleményeket, méghozzá így tálalva:

„Ez egy bomba Amerikában, valahogy Magyarországon vagy Európában kevesebb figyelem fordul e felé, de ez egy valóságos bomba, politikai bomba.”

A miniszterelnök gyorsan össze is foglalta a lényeget, miszerint „kiderült ebből a jelentésből tényekkel alátámasztva, hogy az történt, hogy a demokrata kormányzat – ezt nevezzük a Hillary Clinton-féle, külügyminisztériumi, demokrata közigazgatásának – meg a Soros alapítvány meg az ahhoz hasonló rendszerek, lényegében itt Sorosról van szó, valamint a fizetett média, hárman így, együtt megállapodtak arról, hogy fölépítenek egy valótlan történetet az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak és az oroszoknak a kapcsolatáról, és úgy magyarázzák meg Hillary Clinton választási vereségét, hogy e mögött egy titkos orosz–Trump együttműködés van. Ez nem volt igaz! Ez önmagában is egy botrány. Most még az is kiderült, hogy erre állami szerveket is felhasználtak.”

A valóságos politikai bomba valóban olyan fajsúlyosnak bizonyult, hogy a magyar sajtóban egyedül olyan lapok mertek hozzányúlni, mint a Mandiner, a Magyar Nemzet, a Tények vagy éppen a Nemzeti Internetfigyelő, igazán helyén a problémát eddig talán egyedül a Demokrata kezelte, ami egyenesen azzal a címmel foglalta össze a történteket:

„Az amerikai történelem egyik legsúlyosabb politikai botránya van kibontakozóban”.

A múlt heti Orbán-interjú óta azonban szó sem esett a témáról.

Oké, de miről van szó?

John Durham republikánus különleges ügyész még 2019-ben kapta meg a feladatot, hogy vizsgálja meg, mennyire volt szabályos a Donald Trump amerikai elnök állítólagos orosz kapcsolatai után kutató eljárás.

A Mueller-jelentés nem sokkal korában látott napvilágot, Trump pedig már akkoriban is hangosan állította: „boszorkányüldözés” zajlott ellene, amikor a Robert Mueller által vezetett vizsgálóbizottság azt kutatta,

• hogyan avatkoztak be az oroszok 2016-ban az amerikai választásokba,
• milyen kapcsolatban álltak a Trump-stábbal,
• és főleg, hogy Trump tett-e olyan lépéseket, amelyek felvetik az igazságszolgáltatás akadályozásának gyanúját.

Mueller és csapata a 22 hónapig tartó munkája során végül nem talált elégséges bizonyítékot arra, hogy Donald Trump vagy bármely társa a szó büntetőjogi értelmében összeesküdött volna Oroszországgal a 2016-os választás megzavarására. Ez azonban - állította akkoriban Mueller - nem jelentette azt, hogy Trump szerinte ártatlan.

Két nagy tanulságot viszont már azelőtt le lehetett vonni, hogy maga a jelentés nyilvánosságra került volna:

• Az oroszok beavatkoztak a választás kimenetelébe, mégpedig a demokraták ellenében - vagyis ebből következően Trump oldalán. Mueller bizonyítottnak látta, hogy jelentős dezinformációs netes kampányt hajtottak végre, és azt is, hogy az orosz állam dokumentumokat lopott a demokrata párt embereitől, és ezeket nyilvánosságra hozták, a kampány befolyásolása érdekében. Arra viszont nem talált bizonyítékot, hogy ezeket a törvénytelen lépéseket a Trump-kampánycsapattal egyeztették, illetve előre megbeszélték volna. Egészen pontosan a „tudatos” egyeztetést zárta ki a netes kampányok esetében.
• Mueller megvizsgálta, hogy Donald Trump akadályozta-e az igazságszolgáltatást az orosz befolyást feltáró nyomozások esetében. Itt arra jutott, hogy nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani, hogy kifejezetten rossz szándékkal tett volna ilyet. Ezért William Barr igazságügyminiszterre bízta, hogy az általa összeszedett adatok alapján döntsön. Barr pedig úgy döntött, hogy Trump nem akadályozta rossz szándékkal a nyomozásokat.

Az üggyel kapcsolatban 2019 áprilisában maga Vlagyimir Putyin orosz elnök is megszólalt:

„A kezdetektől fogva azt mondtuk, hogy Mueller úrnak ez a hírhedt bizottsága semmit sem fog találni, mert ezt nálunk jobban senki sem tudja. Oroszország, először is, semmilyen amerikai választásba nem avatkozott be. Másodszor pedig semmilyen, Mueller úr által keresett összeesküvés nem volt Trump és Oroszország között.”

Nem sokkal később pedig William Barr már arról döntött, hogy ki kell vizsgálni a Mueller-jelentés elkészültének körülményeit.

John Durham jelentése 2023-ban készült el, és akkoriban úgy értékelték: sokkal nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A mintegy 300 oldalas jelentés azt állapította meg, hogy az FBI nem indíthatott volna nyomozást Donald Trump ellen az Oroszországgal való összejátszás gyanúja miatt a 2016-os választások idején, illetve hogy az FBI vizsgálata nélkülözte az elemzői szigort, és a szerv nem rendelkezett tényleges bizonyítékokkal az ügyről, mielőtt vizsgálatot indított.

A jelentés azt is megállapította, hogy az FBI mulasztott, és szem elől tévesztette a törvény iránti hűség szigorú előírását, mert a Donald Trump elleni vizsgálat elindításakor politikai szempontokat is figyelembe vett. Durham szerint az FBI „nyers, nem elemzett és meg nem erősített hírszerzési információk alapján” cselekedett. A nyomozati hibák között említette a megerősítési torzítás többszöri előfordulását, az FBI sokszor figyelmen kívül hagyta azokat az információkat, amelyek aláássák a nyomozás eredeti előfeltevéseit. A jelentés szerint a hatóság kifejezetten támaszkodott olyan nyomokra, amelyeket Donald Trump politikai ellenfelei bocsátottak rendelkezésre.

A republikánusok által várt bombasztikus leleplezéseknek és vádemeléseknek azonban híre-hamva sem volt, és hiába írta akkoriban Trump, hogy „az amerikai embereket félrevezették, ahogy ma is félrevezetik”, valójában a Durham-jelentésnek különösebb következményei nem lettek.

De miért érdekes ez ma?