Teheránból és más városokból is robbanásokról érkeztek jelentések.
A támadásra az után került sor, hogy megfeneklettek az iráni nukleáris program korlátozását célzó tárgyalások.
Júniusban 12 napig tartó légiháborút vívott Irán ellen Izrael és az Egyesült Államok, akkor nukleáris létesítményeket céloztak.
Most a júniusinál kiterjedtebb háborúra számítanak a felek.
Trump rezsimváltást akar, megadásra szólította fel az iráni vezetést. Cserébe amnesztiát ígér.
Irán is lőni kezdte Izraelt, mindkét ország légterét lezárták. A Wizz Air is felfüggesztette a térségbeli járatait.
Legalább négy országban támadt amerikai bázisokat Irán.
62
poszt
4 ezer magyar kért konzuli védelmet a Közel-Keleten
A térség magyar nagykövetségein folyamatos a munkavégzés, a call center emelt létszámmal működik, a térségben tartózkodó, konzuli védelemre regisztrált magyarok száma tegnap reggelről estére 1893-ról 4144-re nőtt – közölte Szijjártó Péter. „Nagykövetségeink folyamatos kapcsolatban vannak a helyi hatóságokkal, az ő utasításaik követésére kérem tisztelettel az ott tartózkodó magyarokat.”
Itt vannak a képek arról, hogyan követte Trump Floridából az Operation Epic Fury műveletet
A Fehér Ház szombat este fotókat tett közzé arról az X-en, ahogy Donald Trump a floridai Palm Beachen található Mar-a-Lagóból követi az Irán elleni csapásokat. Az elnök mellett ott volt Marco Rubio külügyminiszter, John Ratcliffe, a CIA igazgatója, Dan Caine tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, valamint Susie Wiles kabinetfőnök is.
Donald J. Trump elnök figyelemmel kíséri az amerikai katonai műveleteket Iránban 2026. február 28án.
Feszült a hangulat.
Egy másik képen JD Vance alelnök látható, amint a Fehér Ház Helyzetterméből (Situation Room) figyeli az eseményeket Tulsi Gabbard nemzeti hírszerzési igazgató, Scott Bessent pénzügyminiszter és Chris Wright energiaügyi miniszter társaságában.
Trump januárban is a Mar-a-Lagóban tartózkodott, amikor az Egyesült Államok katonai műveletet hajtott végre, amelynek során elfogták Venezuela elnökét, Nicolás Madurót.
Ahogy akkor, úgy a mostani képek is egy ikonikus jelenetet igyekeznek megidézni: azt a Fehér Ház Helyzettermében készült fotót, amelyen Barack Obama amerikai elnök és nemzetbiztonsági csapata az Oszama bin Laden elleni rajtaütést követte.
Trump súlyos válaszlépést helyezett kilátásba, ha Irán megtorolja Hamenei megölését
Miután az Iszlám Forradalmi Gárda közölte, hogy hamarosan „fájdalmas megtorlást" hajt végre Ali Hamenei ajatollah, a legfelsőbb vezető meggyilkolása miatt, Donald Trump kemény válaszlépést helyezett kilátásba arra az esetre, ha Irán valóban támadást indítana.
Az amerikai elnök a Truth Social-on közzétett bejegyzésében az iráni fenyegetésekre reagálva azt írta: „JOBB, HA NEM TESZIK MEG. HA MÉGIS, OLYAN ERŐVEL FOGUNK LECSAPNI RÁJUK, AMILYET MÉG SOHA NEM LÁTTAK!”
Forrás:
Truth Social
A The Wall Street Journal értesülése szerint egy amerikai tisztviselő arról beszélt, hogy a helyi idő szerint vasárnap hajnalban is folytatódtak az amerikai katonai műveletek.
Egy nő meghalt, több tucat ember pedig megsérült, amikor egy iráni rakéta szombat késő este becsapódott egy tel-avivi lakóépületbe. Ez volt az első halálos áldozatokat követelő támadás Izraelben az Iránnal kiújult harcok során.
Izraeli rendőrök és mentőcsapatok dolgoznak a helyszínen, miután rakétatalálat ért épületeket Tel-Aviv Gus Dan térségében, Izraelben.
Fotó:
NIR KEIDAR/Anadolu via AFP
Az áldozat, egy negyvenes éveiben járó nő, kritikus állapotban került elő a romok közül, miután egy ballisztikus rakéta csapódott a tengerparti város egyik lakóházába, jelentős károkat okozva az épületben és a környéken. A mentők a kórházba szállítás közben halottnak nyilvánították.
A támadásban további 27 ember sérült meg: ketten közepesen súlyos állapotban vannak, 25-en könnyebb sérüléseket szenvedtek. A sebesülteket a Magen David Adom és a United Hatzalah mentősei kórházba szállították.
A kimentettek között volt egy kéthónapos csecsemő és idősebb nővére is, szüleiket nem sokkal később hozták ki az épületből. Egy izraeli televíziós csatorna értesülései szerint a sérültek közül heten gyerekek. (The Times of Israel)
Irán-szerte tömegek vonultak utcára szombat éjjel, miután elterjedt a hír, hogy Ali Hamenei ajatollah az Egyesült Államok és Izrael összehangolt támadásaiban meghalt. A New York Times által hitelesített videók szerint Teherán több kerületében spontán ünneplés kezdődött: emberek táncoltak, dudáltak, tűzijátékot lőttek fel, és a „szabadság” szót skandálták az utcákon és az erkélyekről.
A csaknem negyven éve hatalmon lévő legfelsőbb vezető halála történelmi fordulatot jelenthet az iráni teokratikus rendszer számára. Sokan katartikus pillanatként élték meg a hírt, különösen azok, akik hozzátartozóikat veszítették el a rezsim erőszakos fellépései során. Januárban a hatóságok erőszakkal verték le a tüntetéseket, jogvédők szerint több ezer áldozattal.
Nem mindenki ünnepelt: a BBC szerint vasárnap reggelre az utcákon zajló események többsége inkább a kormány által szervezett, a legfelsőbb vezető halála miatti megemlékezésekhez kapcsolódik, ez azonban a nap folyamán még változhat. Teheránban a hírügynökségek felvételei gyászoló embereket mutatnak az utcákon, néhányan Hamenei fényképét tartják a kezükben.
Hívei gyászolják Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah halálát Teherán egyik főterén 2026. március 1-jén, miután közös amerikai és izraeli csapásokban életét vesztette.
Trump: Vagy sokáig tart a hadművelet, vagy két-három nap alatt vége lesz
Donald Trump először szólalt meg azóta, hogy reggel bejelentette az Irán elleni csapásokat. Az amerikai elnök az Axiosnak azt mondta, több lehetőség van a feszültség csökkentésére. „Lehet, hogy a hosszú távút választom, és átveszem az egészet, vagy két-három nap alatt befejezem, és azt mondom az irániaknak: »Viszlát néhány év múlva, ha elkezditek újjáépíteni a nukleáris programotokat«”
Fotó:
SAMUEL CORUM/Getty Images via AFP
Azt is mondta, hogy azért döntött végül a katonai hadművelet mellett, mert nem látott előrelépést az amerikai-iráni nukleáris tárgyalásokon. Szerinte az irániak valójában nem akartak megegyezni.
Tucker Carlson „undorítónak és gonosznak” nevezte Trump hadműveletét
Donald Trump egyik leghangosabb támogatója, Tucker Carlson podcaster nyilvánosan kritizálta az amerikai elnököt Irán megtámadása miatt. Carlson „abszolút undorítónak és gonosznak” nevezte a hadműveletet.
Amikor Carlson múlt héten az Ovális Irodában találkozott Trumppal, állítólag megpróbálta lebeszélni az elnököt Irán megtámadásáról. A podcaster évek óta dicsérte Trump visszafogottságát, amiért nem indított rezsimváltó háborút a közel-keleti régióban.
Donald Trump és Tucker Carlson
Fotó:
PATRICK T. FALLON/AFP
Carlson Izraellel kapcsolatos álláspontjáról és a közel-keleti helyzet MAGA-univerzumon belüli eltérő értelmezéseiről ebben a cikkben írtunk bővebben. (Daily Mirror)
Netanjahu szerint egyre több jel mutat Hamenei halálára
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök televíziós beszédében utcára szólította az iráni embereket. Azt mondta, az Irán elleni katonai csapások segítenek nekik, hogy megszabaduljanak a zsarnokságtól. Netanjahu szerint az irániaknak most generációnként egyszer adódó lehetőségük van, hogy megdöntsék a rezsimet.
Netanjahu azt is mondta, egyre több jel mutat arra, hogy Irán legfőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah meghalt.
Benjamin Netanjahu
Fotó:
DEBBIE HILL/AFP
Az izraeli miniszterelnök beszédével egy időben az iráni külügyminisztérium szóvivője azt mondta az ABC Newsnak, hogy Hamenei ajatollah és Masoud Pezezskian iráni elnök is biztonságban van. (via BBC)
Az amerikai hadsereg Központi Parancsnoksága közleményt adott ki, amiben azt írják, hogy az amerikai erők sikeresen védekeztek több száz iráni rakéta- és dróncsapás ellen. A közel-keleti régióban lévő amerikai bázisokban csak minimális kár keletkezett. A több mint 12 órája tartó hadműveletben egyelőre egyetlen amerikai katona sem halt meg. (The New York Times)
Guido Crosetto olasz védelmi miniszter a családjával Dubajban rekedt. Giorgia Meloni párttársa pénteken utazott az Egyesült Arab Emírségekbe, de az Irán elleni támadás után nem tudott hazarepülni, mert sok légitársaság felfüggesztette a régióba tartó járatait.
Guido Crosetto
Fotó:
ODD ANDERSEN/AFP
Meloni közben több válságülést is összehívott a katonai eszkaláció miatt, Crosetto az üléseken csak online tudott részt venni. Egyelőre nem világos, mikor térhet vissza Olaszországba. (via Spiegel)
Bár hivatalos bejelentés még nincs róla, az a hír terjed, hogy Irán lezárhatta a Hormuzi-szorost. Az Iráni Forradalmi Gárdához köthető Tasnim hírügynökség azt írta az X-en, hogy forrásai szerint a szorost lezárják, a közelben tartózkodó hajók pedig már értesítéseket is kaptak a lépésről.
Tanker halad át a Hormuzi-szoroson
Fotó:
GIUSEPPE CACACE/AFP
Az Európai Unió haditengerészeti missziója és Egyesült Királyság tengeri kereskedelemmel foglalkozó szervezete pedig egyaránt arról számolt be, hogy számos jelzés futott be hozzájuk, miszerint az Iráni Forradalmi Gárda lezárja a szorost.
Az Irán és az Arab-félsziget között található Hormuzi-szoros a világ legfontosabb kőolajszállítási útvonala, ami összeköti a Perzsa-öblöt a nyílt Indiai-óceánnal. A világ kőolaj- és földgázkereskedelmének körülbelül 20 százaléka halad át a szoroson.
A dubaji kormány sajtóirodája azt írta, „baleset történt” a Palm nevű mesterséges luxussziget egyik épületében. A közlemény szerint 4 ember megsérült, őket kórházba szállították. A helyszínre mentők érkeztek, a tüzet pedig megfékezték.
Lövedék repül Dubaj felett
Fotó:
-/AFP
A közleményt nem sokkal azután adták ki, hogy szemtanúk robbanásról és sűrű füstről számoltak be, az iráni állami média pedig bejelentette, hogy támadást indítottak Dubaj ellen. Egyelőre nem tiszta, hogy Irán mit céloz az országban, ahol amerikai katonák is tartózkodnak. (Times of Israel, BBC)
Von der Leyen biztonságpolitikai bizottsági ülést hív össze hétfőre
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az X-en jelentette be, hogy biztonságpolitikai témájú bizottsági ülést hív össze hétfőre. Azt írta, rendkívül fontos a regionális biztonság szempontjából, hogy Irán ne eszkalálja tovább a helyzetet a régióbeli partnerek elleni indokolatlan támadásaival.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülést tart a közel-keleti helyzet miatt helyi idő szerint szombaton 16 órakor (magyar idő szerint 22 órakor). Az ülés összehívását több ország, köztük Irán, Franciaország és Bahrein kezdeményezte. (The New York Times)