A Kárpát-medence külpolitikai 5D-sakkmesterének mindenki felveszi a telefont, de senkit nem érdekel, amit mond

POLITIKA

Ajándékozás

Cikkek ajándékozásához Közösség vagy Belső kör csomagra van szükséged.

Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be! Ha még nem, válassz a csomagjaink közül!

  • A Fidesz kampányának egyik központi eleme, hogy Orbán Viktor a nemzetközi politika régi motorosa, aki már mindent is látott, és a tapasztalataira elengedhetetlen szüksége van a Hazának ezekben a vérzivataros időkben ahhoz, hogy életben maradjunk, ugyanis csak az ő vezetésével maradhatunk ki a háborúból.
  • A világ vezetői állítólag mind felveszik a telefont, ha Orbán Viktor hívja őket, csak épp ezeknek a hívásoknak kevés a kézzelfogható eredménye.
  • Trumpot és Putyint nem tudja meggyőzni, hogy ne háborúzzanak, Zelenszkijt nem tudja meggyőzni, hogy nyissa meg a csapot, Brüsszelről pedig jobb nem is beszélni.
  • A kormány büszke arra, milyen pragmatikus a külpolitikája, de ennek a pragmatizmusnak nem mindig látszanak az eredményei.

A Fidesz pokoli AI videóktól kezdve TEK-es kommandósokon át oroszpárti ukrán influenszerekig egyre elkeseredettebb eszközöket használva igyekszik a választási kampányt egybites külpolitikai dimenzióban tartani (Ukrajna=rossz, Brüsszel=rossz, Orbán Viktor=jó), mondván, a Fidesz a biztos választás, az egyetlen párt, ami megvédi Magyarországot attól, hogy a háborúra szomjazó európaiak a frontra vigyék a gyerekeinket. És ennek - legalábbis fideszes keretezéseben - szinte kizárólagos záloga Orbán Viktor, akinek Washingtontól Moszkván át egészen Pekingig elsőre felveszik a telefont. Ő az a magyar, akit már többen ismernek Puskásnál, akinek a nevét Isztambultól Madridig csillogó szemmel mondják a taxisok, a világpolitikai tényező, aki egy szinte egy kontinenst tud kénye-kedve szerint csuklóztatni.

A körülbelül naponta külföldi beavatkozást kiáltó Fidesz miniszterelnökét nem csak Donald Trump és Vlagyimir Putyin támogatta már meg (ne legyen kétségünk, nem Orbán két szép szeméért, és nem is a magyarok jólétéért), a januári Fidesz kongresszuson egy videómontázsban állt ki mellette az AFD-s Alice Weideltől a háborús bűnök miatt körözött Benjamin Netanjahun át a bíróság által elítélt Marine Le Penig bezárólag egy sor (szélső)jobboldali politikus is. Fontos kiemelni, hogy ez a támogatás amerikai és orosz részről sem marad meg kizárólag a nyilatkozatok szintjén. Az USA és Oroszország egyaránt használ erősebb eszközöket is a magyar választás befolyásolására, bár a lépések között azért meglehetősen nagy különbség van.Úgy tűnik azonban, hogy hiába a tapasztalt külpolitikai motoros, a „biztos választás” építése, ha maga Orbán Viktor vallja azt be, hogy lényegében semmit nem tud elintézni: nem tudja meggyőzni Trumpot, hogy ne támadja meg Iránt, nem tudja meggyőzni Putyint, hogy ne háborúzzon Ukrajna ellen, Zelenszkijjel és „Brüsszellel” pedig valójában már semmiben nem tud, és nem is akar megállapodni, őket nem is hívja, csak a megállapodás esélyét a minimumon tartó nyílt levéllel operál.

-50%

Csatlakozz most fél áron a Körhöz, és olvass tovább!

Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Trump szerint Orbán elsöprő fölénnyel fogja nyerni a választásokat, hiszen ő támogatja

„100 százalékban mögötted állunk” – mondta Trump, és a 2022-esnél is nagyobb győzelmet jósolt a magyar miniszterelnöknek.

Kolozsi Ádám
külföld

Donald Trump mindenben segít, amiben csak tud, azért, mert fantasztikusan jók a személyes kapcsolatai Orbán Viktorral

Kétnapos populistasimogató közép-európai kiskörúton vett részt Marco Rubio amerikai külügyminiszter, Pozsonyban még visszafogott volt, Budapesten viszont hatalmas lelkesedéssel támogatta meg a magyar miniszterelnök kampányát.

Takács Lili
elemzés

Orbán az EU-csúcson kap még egy esélyt, hogy elérjen valamit a féléves diplomáciai hazárdjátékával

Az uniós állam- és kormányfők az Európai Tanáccsal zárják az évet. A legfontosabb témákat Volodimir Zelenszkij látogatása, Donald Trump visszatérése és a magyar miniszterelnök soros elnöki beszámolója szolgáltatja. Orbán ráadásul kivételesen a sajtó elé is kiáll.

Molnár Kristóf
eu

Orbán nagyon borúsan látja a két barátja által Irán ellen indított háború következményeit

Orbán Nógrádi Györgytől átvéve a szót váratlanul közölte, hogy ha lesz is amerikai-izraeli katonai győzelem Iránban, az sem jelent semmi jót.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Provokáció minden mennyiségben: az „ukrán aranykonvojügy” felépítésével a Fidesz megmutatta, hogy nagyon messzire hajlandó elmenni a győzelemért

Az ukrán pénzszállítmány feltartóztatása rettentően erős kampányfegyver lehet. Alkalmas arra, hogy befeketítsék vele a Tiszát, zsarolják vele Ukrajnát, és üzenjék a választónak, hogy a Fidesszel nem lehet szórakozni. Ehhez azonban sokszoros szintlépés kellett a pártállamtól és segítőitől.

Windisch Judit
belföld

Orbán Viktor megvalósította Putyin álmát

Orosz értelmezésben Orbán látogatásával az Európai Unió ment el egyenesen Moszkvába. Hol van itt a háború miatt elszigetelt Oroszország?

Takács Lili
külföld

Egy kijevi gyerekkórházat bombáztak le az oroszok

Vitalij Klicsko főpolgármester szerint Kijev most élte át a legsúlyosabb bombázást a háború kitörése óta.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Putyin mintha arra utalna, hogy addig jön az orosz olaj, amíg a magyar kormány politikája megfelelő

Megbízható az orosz kormány, nagyon korrekt partner, küldi a jó üzemanyagot – egyetlen kis feltételnek kellene csak megfelelni.

Urfi Péter
POLITIKA

Fideszes kampányvideó: ha a Tisza nyer, fejbe lövik az apádat

Magyar Péter szerint „ezzel a videóval a Fidesz tényleg minden határt túllépett”, mert a kormánypárt „ártatlan gyerekek képével és a kivégzés rémképével” kelt félelmet egy egész országban.

Urfi Péter
POLITIKA

A nagy békemisszió: tényleg Orbán az egyetlen, aki az orosz-ukrán háborúban mindkét féllel tud beszélni?

Végignéztük, hogy az utóbbi másfél évben kikkel tartotta a kapcsolatot Putyin és Zelenszkij. Az EU-s vezetők közül Orbánon kívül már senki nem találkozik Putyinnal. Világszinten azonban 19 másik vezető tölt be „közvetítő” szerepet. Tablón mutatjuk őket.

Német Szilvi
Orosz-ukrán háború

Orbán a náci megszállást kezdte emlegetni, amikor a német kancellár az ukrán hitel blokkolása miatt bírálta

Friedrich Merz szerint a magyar miniszterelnök viselkedésének komoly következményei lehetnek. Például csökkenthetik a Magyarországnak jutó uniós forrásokat, vagy még szigorúbb feltételekhez köthetik azok kifizetését.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Újabb határt lépett át Orbán a „bot a küllők között” politikájával

Az EU-tagállamok kormányai már hozzászoktak a magyar vétókhoz, ahhoz viszont még nem, hogy Orbán ne tartsa magát a saját szavához.

Inkei Bence
külföld

Trump cáfolja Orbánt: „Nem ígértem neki” pénzügyi védőpajzsot

Az amerikai elnök szerint Orbán mindenképp akarta a pénzügyi védőpajzsot, de nem ígért neki semmi ilyesmit.

Székely Sarolta
gazdaság

Buda Péter a 444-nek: Elérkezhetünk egy olyan pillanathoz, amikor a közvélemény számára életszerű lesz, hogy találnak egy robbanószerkezetet

Az orosz hibrid hadviselés szakértője szerint az orosz titkosszolgák feltűnése miatt „érdemes ezzel hipotézisszerűen foglalkozni”.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Nyelvmérgezés, gátlástalan cinizmus, all in Putyinra

Oroszország négy éve indította invázióját, Ukrajna négy éve vív elkeseredett honvédő háborút. Orbán Viktor négy éve gyalázza az ukránokat, törleszkedik Putyinhoz. A kormányzati gyűlöletkampány eredményes: már jobban utáljuk az áldozatot, mint az agresszort.

Takács Lili
vélemény

Az új amerikai nemzetbiztonsági stratégia csak egy helyen akar beleszólni abba, hogy milyen a demokrácia: Európában

Megjelent az új amerikai nemzetbiztonsági stratégia, amelyben a hivatalos dokumentum szintjére emelték J. D. Vance alelnök müncheni konferencián elmondott MAGA-kultúrharcos beszédét. Bevezették a „Trump-kiegészítés a Monroe-doktrínához” kifejezést.

Takács Lili
külföld

Zelenszkij mondatai után új választási kampány kezdődött

A Fidesz nem is kaphatott volna szebb ajándékot az ukrán elnöktől. Magyar Péter rögtön reagált is, és Orbán saját pályáján vágott vissza.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Itt egy újabb kormányzati állítás a nagy hangon bemondott, de továbbra sem létező amerikai gazdasági védőpajzsról

Trumpék szerint nem történt megállapodás, Orbánék pedig jelenleg épp ott tartanak, hogy „a kérdés bármikor lezárható”.

Herczeg Márk
képzavar

Orbán Viktor megint elment Rónai Egonhoz, és meghökkentő válaszokat adott egyszerű kérdésekre is, amelyekhez nincs hozzászokva

Miért adott Lázár hárommilliós állást Varga Judit férjének, aki történetesen Magyar Péter volt? Miért támadna Ukrajna magyar területen? Mi a bizonyíték a Tisza és Ukrajna együttműködésére? Egy esetleges választási vereségért Orbán vállalja a felelősséget, a Nyugat pedig szerinte vágott virág: színes, de el van vágva a talajtól.

Rovó Attila
belföld

„Orbánnak meg kell értenie, hogy folyamatosan feszegeti annak határait, amit a többi tagállam hajlandó eltűrni”

A Politico szerint az uniós vezetők megosztottak abban, mekkora reflektorfényt kapjon a Orbán a ma induló EU-csúcson.

Takács Lili
külföld

595 és 615 forint – újabb benzinárstopról döntött a kormány, ezúttal védett árnak hívják

A 95-ös benzint legfeljebb 595 forintért, a gázolajat legfeljebb 615-ért adhatják a kutak. A lépés éjfélkor lép életbe, a magyar forgalmival és rendszámmal rendelkező autókra vonatkozik. Magyar Péter szerint adót kellett volna csökkenteni, akkor 50-100 forinttal olcsóbb lehetne az üzemanyag.

Haász János
gazdaság

„Oroszország nem fogja megtámadni Ukrajnát, ezt egy hülye is tudja”

Ezt harsogták hetekig Bayer Zsolték, mielőtt Oroszország megtámadta Ukrajnát. Máris szépen öregedtek a fideszes véleményvezérek putyinista megfejtései.

Herczeg Márk
háború

Orbán Berlinben: „Engem egyáltalán nem érdekel Vlagyimir Putyin”

Arról is beszélt Berlinben, hogy az ukránok pozícióját a legjobban a magyarok értik meg, és hogy Donald Trump lehet a béke reménye Ukrajnában. Elmondta, hogy a februári moszkvai látogatása után érezte, hogy baj van.

Horváth Bence
POLITIKA

Amikor Putyin személyesen fogad egy külügyminisztert, az jelzi, hogy Moszkvának ez kiemelten fontos ügy

Szijjártó Péter két kiszabadított kárpátaljai hadifogollyal tért haza Moszkvából. A jól megkoreografált eseménysorozat éles ellentétben áll azzal, ahogy az ukrán hadifoglyok szabadulni szoktak, viszont tökéletesen illeszkedik a Fidesz választási kampányának ukránellenességéhez.

Takács Lili
POLITIKA

Bíró-Nagy András a 444-nek: Túl jól sikerült az „ukránozás”

Magyar Péternek most minden erejével a belpolitikai témákhoz kell visszaterelnie a közbeszédet a Policy Solutions vezetője szerint, aki a Helyzet: van! című műsorunk vendége volt.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Orbán Viktor támogatására buzdította Putyin a magyarokat, „ha magyarok akarnak maradni”

Miközben a NATO-t és Európát fenyegette, az orosz elnök váratlan kortesbeszédet mondott Orbán mellett.

Kolozsi Ádám
külföld