A MAGA-keménymagot is megosztja az ügy: miután Musk megvádolta Trumpot, hogy rajta volt az ügyféllistán, a téma hivatalosan is konteó lett.
A Grok időnként MechaHitlerként hivatkozott magára.
A 90 éves 14. dalai láma bejelentette, hogy utódját a hagyományos úton kell majd kiválasztani, a folyamatba pedig senki sem avatkozhat be. Az üzenet annak a Kínának szólt, ami saját jogának tartja a tibeti buddhizmus következő vezetőjének kiválasztását. A konfliktus jó eséllyel két dalai lámához és geopolitikai feszültségekhez vezethet.
Az észak-koreai vezető szerint az orosz hadsereg fényes győzelmet arat szent ügyében.
Mélyen besodorta őket az áramlás, már egészen sokkos állapotban voltak, amikor edzés közben két sportoló észrevette őket.
A betörő tudhatta, mit keres, 113 ezer dolláros kár néhány lapból. A rekorder pokémon értékétől még ez is nagyon messze van.
Új-Kaledónia lehet a világ következő országa, de nem teljes a kanak győzelem, a francia fennhatóság is megmarad.
A csoport jelenleg Angliában, egy egykori árvaházban működik, ahol Hashem arra biztatja követőit, hogy adják el minden vagyonukat és ajánlják fel a közösségnek.
Pedig a fekete halál antibiotikummal ma már jól kezelhető.
A thaiok az utóbbi évtizedekben már megszokták, hogy hazájuk a tábornokoknak köszönhetően nem tud kitörni az antidemokratikus ördögi körből. De az nekik is új volt, hogy a miniszterelnökük az ellenséges Kambodzsa vezetőjének gyalázza a saját hadseregét.
Pár nappal ezelőtt még Hitlert éltette, most kiderült, hogy a Grok 4 válasz előtt Musk magvas gondolataiból inspirálódik.
A fő célpont a nyugati országrészben lévő Lviv (Lemberg) városa és a keleti Harkiv volt. Többen megsebesültek, ketten meghaltak.
Az észak-koreai diktátor pénzt és emberéletet nem kímélve felvirágoztatta fiatalkora egyik fontos helyszínét, az azonban erősen kérdéses, hogy az orosz turisták tömegével fognak Észak-Koreába özönleni. Az építkezés előtt gondosan kiválasztott szakértők és politikusok inspirálódtak Spanyolországban.
Donald Trump 30%-os vámot vezet be a Mexikóból és az Európai Unióból érkező importtermékekre augusztus 1-jétől, miután hetekig tartó tárgyalások sem hoztak átfogó kereskedelmi megállapodást.
Johannes M.-et azzal vádolják, hogy palliatív orvosként 15 embert gyilkolt meg. Súlyos betegséggel küzdő áldozataival gyógyszerekkel végzett, ötükre pedig a lakásukat is rágyújtotta. Ha az orvost bűnösnek találja a bíróság, a modernkori Németország negyedik legtöbbet ölt sorozatgyilkosává válik. Ráadásul további 75 esetben még nyomoznak ellene.