A kormány egyre többször bizonyítja: nemhogy a liberalizmust, a joguralmat és a demokráciát, de a legalapvetőbb emberi minimumot sem tiszteli. Mégsem érdemes rettegnünk attól, hogy elkezdenek öldökölni.
1848 március 15-én a sajtószabadságot írták a 12 pont első helyére. Ma az alig tucatnyi megmaradt, nehéz körülmények között dolgozó médiacéget fenyegetik. Ki fogja nyakon csípni a magángépezőket, jachtozókat, mutyizókat, seftelőket?
Egyszerű kérdést tesz fel a miniszterelnök Ukrajna uniós csatlakozásáról, de nem tudsz úgy válaszolni, hogy ne pokoli legyen a végeredmény.
Amerikát a világ jelentős része évtizedek óta a lábad alól a földet is kilopó, az unokáidat drónokkal vagy valami helyi milícia segítségével miszlikbe aprító agresszor nagyhatalomnak látja. Ezekben az évtizedekben Kelet-Európában a világ csendőre inkább hasznos volt. De ennek vége.
Idehaza a legbrezsnyevibb értelemben vett pangás, a nemzetközi térben magabiztos diadalmenet. Az ellenzéki közönség már tényként kezeli a kormányváltást, pedig az orbáni hatalom nagyon stabil. Ellenségképet gyárt, és lépdel tovább a putyini úton.
Egy olyan hosszan tartó rendszer után, mint a fideszes autokrácia, lehetetlen teljesen tiszta lappal kezdeni. A kérdés viszont így is felmerül: hány Ruszin-Szendi Romuluszt vesz be az ellenzéki gyomor?
A Fidesz frakcióülésének egyik fő témája volt a „a Soros-birodalom kiszorításához szükséges jogalkotási feladatok” kijelölése. Sajtóhírek szerint itt a miniszterelnök arra szólított fel, hogy ki kell tiltani ezeket a szervezeteket Magyarországról. De kik is lehetnek ezek, és mi a bűnük a kormány szerint? Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatójának írása.
Aggasztó hírek érkeznek a frontról, fogy az ukránok ereje, de a szabad Ukrajna még létezik, és ez önmagában is csoda. Az elmúlt három évben az is világossá vált, hogy Orbán Viktornál a Putyinnal kötött szövetség mindent, de tényleg mindent felülír.
Megkérdeztük az MCC Brusselst és a wokebustereket, hogy politikával foglalkozó nemzetközi hálózat részeiként tartanak-e attól, hogy a miniszterelnök terve jogilag lehetetlenné fogja tenni a szervezet működését.
De ez még csak az első lépés.
Az ötvenes évek legagyhalottabb időszakát idéző paranoid képzelgésekkel nyilatkozgatják tele a lapjaikat arról, hogy a kormánnyal szemben megfogalmazott kritika tulajdonképpen külföldről finanszírozott puccskísérlet. A röhejesség fokozhatatlan. De senki sem nevet.
Az autokráciaexport, valamint a modern, hatékony korrupció javuló lehetőségei a deglobalizálódó világban. Elon Musk lejárat és rohamoz. Lerohan, szétcsap. Miért olyan ismerős ez? Hogy lesz ebből közjó?
Trump győzelmével új lendületet kapott a transz- és homofób, fasiszta retorika. A cél egyértelmű: az állampolgárok egy csoportjától megvonni a jogaikat, elvenni tőlük az emberi élethez szükséges kezelések lehetőségét, és mindezt úgy, hogy ne ez legyen a hivatalos indok.
Donald Trump átverte az üzletfeleit, az államot, elárulta a leghűségesebb embereit, az ügyvédjét és a saját minisztereit, de becsapta még a legközelebbi családtagjait is. Tőle várja Orbán, hogy ez az év fantasztikus legyen.
Mark Zuckerbergnek 86 ezer milliárd forint sem elég ahhoz, hogy ne úgy táncoljon, ahogy a hatalom kéri.