fogyasztás

Így lett földbe állás a repülőrajtból

A beruházások és az akkugyárak is nagyban hozzájárultak az első negyedéves csalódást keltő GDP-adathoz.

Székely Sarolta
gazdaság

Négy dolog, amit nagyon benéztek Orbánék 2024-ben

Szinte minden kormányzati várakozás kártyavárként omlott össze 2024-ben, ami nemcsak azért kellemetlen, mert elmaradt a nagy fellendülés, hanem azért is, mert a kormány valóságérzékeléséről nem mutat szép képet.

Székely Sarolta
gazdaság

Az egyre jobban szenvedő ipar húzta le a magyar gazdaságot, de az építőipar és a beruházások is pocsékul teljesítettek

Számos sebből végzik a magyar gazdaság teljesítménye, amelynek még a tavalyi alacsony bázis sem tudott segíteni.

Székely Sarolta
gazdaság

Már az elején megbicsaklik a nagy gazdasági semlegesség

A keleti nyitást megideologizáló gazdasági semlegesség alaptézise, hogy azzal kereskedünk, akivel megéri. Ehhez képest 2025-re a kormány megint azzal számol, hogy az import jobban nő majd, mint az export.

Székely Sarolta
gazdaság

Így áll most az az ország, ahová az elégedetleneket küldte Orbán Viktor

Az elérhető adatok alapján megnéztük, hogyan fejlődött Románia az elmúlt években, miben érte utol és miben előzte meg Magyarországot.

Székely Sarolta, Haász János
gazdaság

Az MNB szerint „semmi látnivaló” nincs abban, ahogy a lakosság költi a pénzét

A magyarok fogyasztása teljesen megfelel a régiós átlagnak, nincs itt semmi látnivaló.

Székely Sarolta
gazdaság

Nagy Márton látja a „fogyasztást gátló óvatossági motívumot”

Csak egyelőre nem tudják ezt „feloldani”

Mészáros Juli
fogyasztást gátló óvatossági motívum

Hétfő után kedden is megdőlt a mindenkori nyári áramfogyasztási rekord

Hétfő este 6951 megawatt volt a rendszerterhelés csúcsértéke, másnap 85 megawattal több.

Herczeg Márk
időjárás

Bulgária előzött, a magyarok fogyasztanak a legkevesebbet az EU-ban

30 százalékkal vagyunk az uniós átlag alatt.

Urfi Péter
gazdaság

Akkor ugrott ekkorát az élelmiszerboltok forgalma legutóbb, amikor kitört a koronavírus-járvány Magyarországon

Újra elkezdtek költeni a magyarok.

Székely Sarolta
gazdaság

Nagyon kéne az az 5 milliárd is: Nagy Mártonék kérik a szolgáltatókat, hogy ösztönözzék a SZÉP-kártyás költéseket

Az NGM helyre akarja állítani a gazdasági növekedést, amihez nemcsak az kell, hogy idén legalább 25 százalékkal nőjenek a beruházások, mozgósítsák a munkaerő-tartalékokat, de helyre kell állítani a fogyasztást is.

Herczeg Márk
POLITIKA

A magyarok vásároltak a legkevesebbet tavaly az EU-ban

Fele vagy harmadakkora jövedelemből ugyanolyan drága az élet.

Mészáros Juli
gazdaság

Eurostat: A magyar lakosság a második legszegényebb az EU-ban

14 év kétharmad, nemzeti együttműködés és szuverenitásvédelem után csak Bulgária szegényebb nálunk.

Herczeg Márk
eu

Az egész EU-ban csak nálunk csökkent az új autók értékesítése

Kanyarban maradtunk le.

Haszán Zoltán
gazdaság

Sehol sem vagyunk Romániától, a magyar háztartások fogyasztása a második legkisebb az EU-ban

Csak Bulgária van mögöttünk, a Baltikum és a visegrádi országok is simán lenyomnak.

Herczeg Márk
eu