mcc

A Mentőszolgálat az MCC önkénteseit is bevonná a mentésirányításba, illetve átadná az adatbázisát a fideszes elitképzőnek

Kunetz Zsombor szerint „elképesztően vadul hangzik” és „valószínűleg törvénytelen” az OMSZ és az MCC együttműködésének néhány pontja.

Haász János
belföld

Az MCC megvette az Inforádió háromnegyedét

„A Collegium intézetei, szakmai műhelyei és hallgatói ezzel a lépéssel olyan platformot kapnak, amely hitelesen és széles körben tudja bemutatni munkájuk eredményeit.”

Botos Tamás
POLITIKA

Mesekönyv népszerűsíti a fideszes elitképző MCC-t, amit a fideszes elitképző MCC kezében lévő Libri árusít

Lehetett volna az is a címe, hogy A kis gömböc, de nem az lett.

Haász János
belföld

Pesti propaganda és ukrán újbeszél Kárpátalján: nemzetiségi jogok és politikai játszmák a legnehezebb sorsú magyar kisebbségnél

A magyarok azt bizonygatják, hogy hűséges ukrán állampolgárok, az ukránok pedig, hogy már minden jog megvan, csak Orbánék használják a kisebbségi kártyát. Riport Ungvárról, ahol egyre több a katonasír, és egyre kevesebb a magyar.

Kaufmann Balázs, Kolozsi Ádám
külföld

Minden vonatkozó információ nyilvános, a dokumentumok megtalálhatóak az Alapítvány honlapján - válaszolta az államtitkár, bár az adatok nincsenek fent a honlapon

Panyi államtitkár szerint "politikai szándékok által vezérelt hisztériakeltés" megkérdezni, hogy a közpénzekből működő Mol - Új Európa Alapítvány miért fenyeget a működéséről író szerkesztőséget.

Haszán Zoltán
belföld

Ilyen az, amikor a jobboldal játszik: Böszörményi-Nagy Gergely és a Mindenség algoritmus

Istenfélő szépségkultuszról, állati eredetű határvédelemről és a középkor erényeiről áradozik a MOME és a Brain Bar vezetője az MCC „sikerkönyvében”. A magyar állam szilícium-völgyi startuppere füveskönyvet írt a helyes testtartásról.

Herczeg Márk
könyv

Varga Judit visszatért, és részt vett egy MCC-s konferencián Olaszországban

A volt igazságügyi miniszter Cadenabbiában találkozott német és osztrák diplomatákkal.

Mészáros Juli
belföld

Mégis nyomoznak az MCC költéseivel kapcsolatban

Az ügyészség szerint törvénysértő módon járt el a rendőrség, amikor elutasították a feljelentést Koltay András havi egymilliós fizetéskiegészítése ügyében.

Mészáros Juli
belföld

Böjte Csaba és Áder János alapítványát visszautasította, a pénzhiánnyal finoman szólva sem küzdő MCC-t viszont támogatta a Mol és az állam közös alapítványa

A Mol - Új Európa Alapítvány a határon túli foci mellett támogat olyan szervezeteket is, amik vagy nem szorulnak rá annyira a pénzre, vagy nem illenek az alapítvány támogatási portfóliójába.

Benics Márk
belföld

A rendőrség elutasította az MCC költéseivel kapcsolatos feljelentést

Bűncselekmény gyanújának hiányában.

Mészáros Juli
belföld

Nagy Feró: Mit akarnak a csajok már, ennél többet nem adhatok

A Beatrice énekese Kovács 'Kokó' Istvánnal együtt kesergett a Minecraft és a világháló miatt, amely átveszi a gyermekek nevelését, és rossz irányba terelheti a személyiségüket.

Bódog Bálint
belföld

Szinte láthatatlan munkáért is milliókat visznek haza az MCC oktatói

Az NMHH elnöke és Köbli Norbert forgatókönyvíró is úgy kap fizetést az intézménytől, hogy nem nagyon látni, mit csinálnak.

Molnár Kristóf
oktatás

Több olyan, orosz pénzből finanszírozott amerikai csatornát tiltott le a Youtube, aminek influenszer szerzője a magyar kormánypropagandával is kapcsolatban áll

Öt csatornát szedtek le, köztük azét a Dave Rubinét, aki Budapesten dicsérte a Fidesz „gyermekvédelmi” törvényét.

Szily László
INTERNET

A Megafon amerikai influenszer példaképeiről derült ki, hogy titokban az oroszok fizetik őket

A Kreml propagandistái fizették a republikánus megmondóembereket, akik azt állítják, nem tudták honnan jön a pénz, maguktól mondtak mindig Moszkvának tetsző dolgokat. A főszervező egy hónapja jár Orbán Balázséknál, és ezen kívül is több magyar szál van az ügyben.

Kolozsi Ádám
külföld

Visszavette a részét az MCC-Libritől a Kalligram kiadó tulajdonosa, mert féltette az autonómiáját

Mészáros Sándor szerint nagyon sok az okkupálás a magyar gazdaságban és monopolhelyzet felé halad a könyvszakma. Ő inkább visszavásárolta a Libri részvényeit a saját kiadójában.

Kolozsi Ádám
KULTÚRA