Az idei utolsó ülésén határoz a parlament a képviselői vagyonnyilatkozati rendszer módosításáról és az ügyeleti rendszer átalakításáról is.
Vitáznak majd a törvényjavaslatról is, amely az Európai Bizottság kérésére módosítaná a képviselői vagyonnyilatkozati rendszert.
Az RTL videót közölt arról, ahogy Matolcsy minden eddiginél jobban lehúzza a kormány gazdaságpolitikáját.
Hiába igazolta a képviselő, hogy a szavazás alatt is dolgozott, már levonták a fizetéséből.
Az új egészségügyi törvény miatt.
Az egészségügy átalakításáról vitáznak az Országházban, az ellenzék hosszúra fogja nyújtani a vitát.
Sok dolog lesz ma, mert ezek mellett elfogadhatnak egy Európai Bizottság kérésére benyújtott törvényjavaslatot, illetve szavaznak a jövő évi adóváltozásokról, a veszélyhelyzet meghosszabbításáról és a szociális törvény módosítását is magába foglaló előterjesztésről.
Az előterjesztés gyorsítaná a közérdekű adat megismerésére irányuló pereket, és létrehozná a bárki számára elérhető, nyilvános központi információs közadat-nyilvántartást.
Egyelőre nem tudni, hogy a vitanapon a kormánypárti képviselők ott lesznek-e.
Az LMP képviselőcsoportja szerint az egész éjszaka tartó vita „egy dologra jó volt, olyan vitát folytattunk az országgyűlésben, amire korábban nem volt példa, voltak fideszesek, akik valódi érveket mondtak”.
A képviselő nem volt jelen.
Ez is az EU egyik feltétele volt ahhoz, hogy Magyarország megkapja a költségvetési forrásokat.
Sebián-Petrovszki László azután kapott pénzbüntetést, hogy a Parlamentben azt mondta, törvénytelen a kormány.
A közhatalom gyakorlásával vagy közvagyon kezelésével kapcsolatos bűncselekmények, a korrupciós hatóság, és a jogszabálytervezetekről való társadalmi egyeztetés van napirenden.
Kövér László szerint a kifejezés kirívóan sértő.