Az ügyben már ügydöntő határozatot is hoztak.
Ha elvisz a rendőrség a gyülekezési törvény megsértésére hivatkozva, mit mondjon majd a párom a három gyermekünknek? – kérdezte a Budapest Pride elnöke a minisztert, aki egyik első reakciójával a neonácikhoz hasonlította a melegeket.
A gyülekezési törvény korlátozása elleni tüntetések, hídfoglalások ügyében azonosított képviselői szabálysértéseket a rendőrség. Ha a képviselők nem mondanak le a mentelmi jogukról, a parlament fog szavazni a felfüggesztésükről.
Ismeretlen tettes ellen indult a nyomozás.
Lázár szerint nem az volt a mesterterv, hogy legyen Pride, épp ellenkezőleg. Abban bízik, hogy Vargával együtt a Fidesz nem bukik majd meg.
Orbán egyelőre csak a retorikáját keményíti, a rendszerét még nem – mondja a Political Capital igazgatója. Magyar Péter egyelőre golyóálló, a kegyelemi ügy és gazdasági nehézségek óta akadozó propagandagépezet nem talál rajta fogást, de a választásig még sokminden történhet; erőforrás, eltökéltség és rutin van bőven.
A Pride-ról a miniszter azt mondta, nem a tiltás volt a hiba, vagy a gyermekjogok kiemelése, „hanem az, hogy mi egy jogi csatát vívtunk ahelyett, hogy társadalmi ügyet csináltunk volna belőle.”
De további erős felszólalások is voltak a Budapest Pride tanulságairól rendezett vitában.
Ingyenesen biztosítja számukra a bölcsészkar.
A Political Capital igazgatója szerint Orbán Viktor egyelőre csak a retorikáját keményíti, a rendszerét még nem. Pedig igény volna rá, és általában ezt a logikát követik a hasonló rendszerek. Magyarországon viszont a békés politizálásnak komoly hagyománya van. A propagandagépezet most mintha akadozna, de még megjavíthatják.
Hogy a szervezők mire számíthatnak, arról a rendőrség semmit nem ír.
Az információ a független képviselő számára hiteles forrásból érkezett, de még nem tudta megerősíttetni.
Róma melegben, női ingázó munkások a szocializmusban, Orbán stadionja Horvátországban, miniszterelnöki képességek Varga Juditban, a hétvége legfontosabb cikkei a 444 napindító hírlevelében.
Kétszázezer emberrel nem lehet mit kezdeni. Termosz on tesztoszteron. Azi vs. Orbán, Csányi vs. Kubatov. Az indiaiak az új kínaiak. A motoros rendőrök jobban üldöznek. Budai Gyula kommentel.
Legendás véglények és megfigyelésük. Aknamentesítés Ukrajnában. Arcfelismerés a Pride-on. Széljobbos koncert Horvátországban. A hét cikkei a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadásában.