Február 23-án, a reggeli órákban a Nemzeti Választási Iroda előterében 15 kopasz, izmos férfi elállta az utat Nyakó István szocialista képviselő előtt. A politikus így nem fért a blokkológéphez, nem tudta elsőként leadni a népszavazási kérdéseit a közvélemény-kutatások szerint széles körben elutasított kötelező vasárnapi zárva tartásról. Nyakó és 21 másik magánszemély büntetőfeljelentést tett.
A botrány utáni hetekben sorra bukkantak fel a nyugtalanító részletek arról, hogy az egész egy szervezett akció volt, hiszen egy sikeres MSZP-s népszavazás legnagyobb vesztese a Fidesz–KDNP-kormány lett volna.
A Nyakót megelőző, győztes blokkoló egy fiatal férfi volt, aki Erdősi Lászlónéval, a volt fideszes herceghalmi polgármester feleségével érkezett. Erdősiné vasárnap délután adta be a kérelmet az adatvédelmi hatósághoz, másnap már rajta is volt a pecsét a papíron. Erdősi László egyébként nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben, és bár a Fidesszel állítólag régóta rossz viszonyban volt, áprilisban aztán mégis felbukkant a Fidesz frakcióirodáján.
A népszavazást megakadályozó kopaszok semmit nem mondtak, úgy tűnt, azt sem tudták, hol vannak, később pedig perelni akartak azért, mert a felvételeken nem takarták ki az arcukat. A mappáikban Erdősi Lászlóné választási kérdései voltak, tehát összejátszottak. Hamar kiderült, hogy Kubatov Gábor Fidesz-alelnökhöz, egyben az FTC elnökéhez köthető emberek is a kopaszok között voltak. Kubatovot napokig nem lehetett utolérni, de később azt mondta, a baloldal érdeke volt a botrányokozás.
Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke megnézte az incidensről készült videót, és azt mondta, szerinte nem történt bűncselekmény. A Nemzeti Választási Bizottság először Erdősi Lászlóné népszavazási kérdéseit fogadta el, mondván, a kopaszok fizikailag nem akadályozták Nyakó Istvánt. Itt egy videó arról, hogy de.
A Kúria két héten belül kimondta: nincs rá bizonyíték, hogy a kopaszok összejátszottak Erdősi Lászlónéval, mert a Kúria szerint Nyakó bizonyítékai – például Erdősiné neve a kopaszok mappáiban – ezt nem támasztották alá, de azt elismerték, hogy akadályozták.
Az is furcsa volt, hogy az MSZP-sek nem kaphatták meg időben a térfigyelő kamera felvételeit a Nemzeti Választási Irodától. Aztán március 18-án kerültek elő azok a felvételek, amiken látszik, hogy Nyakóék majdnem egy órával korábban ott voltak az NVI-nél, mint Erdősiné, és hogy a hajnal óta az ajtónál őrködők előre engedik a nőt, míg a szocialistáknak elállják az útját. Pálffy Ilona szerint egyébként a Nemzeti Választási Bizottság tagjait nem érdekelte a felvétel. (Az NVB végül feljelentést tett a kopaszok ellen.)
Áprilisban döntött Nyakóék ügyéről a Kúria, ezért az MSZP az NVI-nél, egy ilyen blokkoló óránál várakozott, hogy újra leadhassa a népszavazási kezdeményezését. De erre már nem volt szükség, mert a Kúria Nyakó kérdését hagyta jóvá, Erdősinéét pedig elkaszálta. A kormány végül nem várta meg, hogy az MSZP összegyűjtse a népszavazáshoz szükséges aláírásokat, inkább visszavonta a vasárnapi zárvatartásról szóló törvényt.
A rendőrség a kopaszok miatt hónapokig nyomozott, de nem hallgatott ki gyanúsítottat, Nyakó Istvántól viszont 6 órán át kérdezték, tud-e személyleírást adni a videón látható kopaszokról. Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgatót és FTC-elnököt sem hallgatták ki, mert a rendőrség szerint nem várható tőle semmilyen fontos információ.
Végül augusztus közepén a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a kopaszok ellen, mivel a rendőrség csak azt érezte feladatának megállapítani, hogy Nyakó végül be tudott-e menni a kapun, kérdése leadásában meggátolták-e, vagy sem. Azt a jelek szerint nem vizsgálták, hogy Nyakó mozgását az iroda előterében korábban akadályozták-e a kopaszok, akik miatt Erdősiné kísérője ért először a blokkolóórához, hanem csak azt vizsgálták, hogy a politikusnak egyáltalán volt-e alkalma odaférni az órához. Ami nevetséges, hiszen az volt a lényeg, hogy elsőként kell odaérni.
Az ügyben a mai napig senkit sem számoltattak el, mindenki megőrizte a pozícióját.
Orbán Viktor egyébként a népszavazási irodában történt balhé kitörésének másnapján jelentette be, hogy a kormány népszavazást rendez a menekültek elhelyezéséről szóló kötelező EU-s kvóta ellen. Az elmúlt hónapokban kormányoldalon másról alig volt szó.
Néhány napja pedig az is felmerült, hogy mégis lenne legalább félig egy vasárnapi korlátozás, bár a Fidesz szerint ez hazugság.
A 4 Oscar-díjas színész-rendező megbánta, hogy 2012-ben egy üres székhez beszélt.
Mivel Nyakó István végül odaférthetett a blokkolóórához, a rendőrség szerint nem történt akadályoztatás. Azzal, hogy csak Erdősiné után engedték oda a politikust, nem foglalkoztak.
A népszavazási balhéról olyan felvétel került nyilvánosságra, ami nem hagy semmilyen kétséget.
Az ellenzék nem indíthat népszavazást a vasárnapi zárva tartás ellen, ma kiderült, hogy tényleg bármi áron megakadályozzák őket ebben.
Könyörtelen számok, amik alapján teljesen világos, miért tesz meg mindent a hatalom, hogy ne lehessen népszavazással is elmondani, hogy rossz ez a kommunista törvény.
Vasárnap délután adta be a kérelmet az adatvédelmi hatósághoz, másnap már rajta volt a pecsét a papíron. Az MSZP-sek ugyanerre heteig vártak.
A herceghalmi polgármester végre kiállt saját faluja elé. Semmiképp nem fog lemondani, és továbbra is állítja, köze nincs ahhoz, hogy a felesége kopaszok társaságában bement a választási irodába.
Van egy olyan támogatója is a herceghalmi polgármesternek, aki kilépett a Fideszből, ámde lelkes CÖF-támogató.
A népszavazás-kezdeményező feleségéről elhíresült polgármester hivatalosan már nincs jóban a párttal, a Fidesznél nem is tudták megmondani, kivel is találkozott.
Megpróbáltuk megkérdezni, kik és milyen célból próbálták megakadályozni, hogy a vasárnapi boltzár ellen népszavazási kezedményezést adhasson le az MSZP egyik képviselője. Beszólogattak, hülyéskedtek, de nem válaszoltak semmire. Helyszíni videó.
Egymillió forintot szeretnének, mert nem takarták ki az arcukat.
Egy fénykép szerint Erdősi Lászlóné aláírásával voltak dokumentumok a kopaszok kezében is.
Ahol Kubatov személyi titkárának gimnáziumi osztálytársa kísérgette a népszavazást benyújtó Erdősinét, akinek a Fradi Securitynek dolgozó kopaszok segítettek. De ő erről semmit sem tudott.
A népszavazási balhé óta őt keresi az egész magyar sajtó, állítólag a Fideszen belül is várják. Mégsem lehet beszélni vele.
11 igen és 1 nem szavazat mellett a kifogást érdemi vizsgálat nélkül elutasították. Pálffy Ilona NVI elnök megnézte a keddi videókat, és szerinte nem történt bűncselekmény.
A népszavazási folyamat körül minden egyes lépés megmutatta, mit gondolnak a függetlenségről és a választások tisztaságáról azok, akiknek a törvény szerinte erre kellene vigyáznia.
A Nemzeti Választási Bizottság kimondta, hogy a kopaszok sorfala megsértette a választási alapelveket.
A Nemzeti Választási Bizottság szerint a kopaszok fizikailag nem akadályozták Nyakó Istvánt. Nézze meg, hogy mi történt, és döntse el, hogy igazuk van-e!
Mert szerintük Nyakó bizonyítékai ezt nem támasztják alá. De a Kúria szerint is akadályozták.
Micsoda?! Itt balhézik a fél ország, pedig lehet, hogy csak egy szerencsétlen véletlenről van szó? Mik vannak!
Kiderülhetett volna, milyen viszonyban vannak a kopaszok Erdősinével, de az NVI addig gondolkozott, míg az MSZP kifutott az időből.
Az is látszik, ahogy a hajnal óta az ajtónál őrködő előre engedik a nőt, míg a szocialistáknak elállják az útját.
Ezen tisztán látszott, hogy a Kubatov Gábor közel verőemberek hogyan csalják el a népszavazási kezdeményezést. De akkor nem volt rá kíváncsi az NVB.
Miután lazán átengedték Erdősiné botrányos körülmények között beadott kérdését, most úgy érezték, ezzel a szimbolikus gesztussal tartoznak a jogállamnak.
Hátha újra pecsételni kell.
Ha a Kúria mindkét népszavazási kezdeményezést kidobja, akkor holnap délelőtt tényleg az Éhezők Viadala jöhet az automatánál.
Nyakó István kérdését hagyták jóvá, Erdősi Lászlónéjét pedig elkaszálták. Öt nap múlva kezdhetik a szocialisták az aláírásgyűjtést.
Rogán Antal jelentette be a Parlamentben. Már hétvégére kiiktathatja a kormány az erről szóló törvényt.
A nyomozást meghosszabbították szeptember 1-ig. Kubatov Gábort még tanúként sem kérdezték ki.
Majdnem 3 hónap telt el azóta, hogy 15-20 verőember megpróbálta elcsalni a vasárnapi zárva tartásáról szóló népszavazást. A nyomozás még másfél hónapig mehet, gyanúsítottat eddig nem hallgattak ki. Nyakó István hat órán át kérdezgették.
Szerintük ugyanis nem várható tőle semmilyen fontos információ.
Ezt jelentette be Orbán Viktor rendkívüli sajtótájékoztatóján.
A kormány tovább agyal a boltzár visszahozásán. Az egyik tervezet szerint csak délig lehetnének nyitva, utána különadók és pótléknövelés venné el a kedvét az üzleteknek a nyitvatartástól.
Tagadja a kormánypárt, hogy visszaállítanák a kötelező zárva tartást.