A CIA szerint katasztrófához vezetne, ha Trump tényleg felmondaná az iráni atommegállapodást

külföld

John Brennan, a CIA igazgatója egy éles hangú interjúban kérte Donald Trumpot, hogy elnökként ne mondja fel a 2015-ben Iránnal kötött atommegállapodást, mert az katasztrofális következményekkel járna, és maga lenne „az ostobaság csúcsa”.

Trump a kampánya során gyakran beszélt a 2015-ben kötött megállapodás ellen, és többször kijelentette azt is, hogy elnökként ő ezt a szerződést fel fogja bontani.

A megállapodás 2015-ben az Obama-adminisztráció több éves diplomáciai ügyködésének gyümölcseként jött létre, és az a lényege, hogy távol tartsa Iránt az atombomba fejlesztésétől. A szerződés szerint Irán leállította és használhatatlanná tette az urándúsításra használt létesítményeinek nagy részét, cserébe pedig azt várják, hogy az USA és más nyugati hatalmak feloldják az Iránnal szembeni kereskedelmi szankcióikat.

A megállapodás legnagyobb ellenzője Benjamin Netanjahu és izraeli kormánya volt, akikkel Trump egyelőre különösen jó viszonyt ápol. Elképzelhető, hogy Jeruzsálemből is a megállapodás felmondása érdekében befolyásolják majd az új elnököt.

Mike Pompeo, Trump jelöltje a CIA igazgatói székébe, szintén azt írta a Twitteren, hogy mindent meg fog tenni a megállapodás felmondása érdekében.

Brennan azonban azt írta, hogy ez aláásná az amerikai külpolitika céljait, a keményvonalas iszlám fundamentalistákat segítené hatalomra Iránban, és fegyverkezési versenyt indítana a Közel-Keleten, ahol például Szaúd-Arábia már jelezte, hogy ha Irán atomfegyvert szerez, akkor ők is bombát fognak építeni. (New York Times)