A közmédia ismét képes a legprimitívebb módon végig migránsozni az év sportünnepét

Média

Három éve tört ki a menekültválság, és indult útjára a kormány mindent beterítő migránsozása. Azóta a nemzeti konzultációk és a kormányzati kampányok hozzávetőleg 100 milliárd forintjába kerültek az országnak, és ebben még nincs benne a 80 milliárdból gazdálkodó közmédia, pedig ők is alaposan kiveszik részüket a félelemkeltésből. 

A bevándorlás nagyon valóságos kihívás Európa számára, de ezeknek a kampányoknak és a közmédia hírműsorainak

célja nem a tájékoztatás, hanem a háborús pszichózis fenntartása, 

a humanitárius szervezetek, en bloc komplett nyugat-európai tagállamok és persze Soros György démonizálása, röviden a kormány politikai-kommunikációs igényeinek kiszolgálása a Rogán-minisztériumból érkező buzzwördök ismételgetésén keresztül:

soroshajók, sorosjelentések, sorosügynökök, migránsok, összeesküvés, Brüsszel, felháborító, háború, kvótabűnözés, veszélyes, invázió. 

Az M1 Híradót jellemzően a nyugdíjas fideszes keménymag, 100-200 ezer ember nézi, a milliós nézettséget hozó focivébé viszont kitűnő alkalom, hogy a közmédiát csak elvétve fogyasztó magyarok agyát is megdolgozzák a szerkesztők. Ugyanez történt két éve az EB-n, prémium-műsoridőben, magyar válogatott meccsek között. A szünetekre bekészített egyperces hírműsorban szinte végig Rogánék kulcsszavait duruzsolják, emellé csak néhány szakadt színesbőrű vágóképre van szükség, mielőtt ismét Knézy Jenőé a szó.

Csak egy perc, hírek és rettegés röviden
Fotó: m4sport.hu

A vébé első két hetében minden egyperces hírösszefoglalót végignéztem (illetve visszanéztem az M4 honlapján), és a végére az lett érzésem, hogy miközben a világ szerencsésebbik felén = Oroszországban a világ nemzetei futballpályán küzdenek egymással, 

ha nem követi mindenben Orbán Viktor utasításait, Európa pillanatokon belül elpusztul, és magával rántja az egész bolygót.

Már a vébé második napján megkezdődött a zsibbasztás: 

A négy meccs szüneteiben az alábbi híreket találták legfontosabbnak a Híradó szerkesztői: 

  1. Franciaország felajánlotta segítségét az olaszok által eltanácsolt Aquariusnak.
  2. Van esély a kvóta elleni harcban Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint. A kvóta egyébként a Soros-terv része. 
  3. Migránselosztó központokat létesítene Macron és Conte. 
  4. Diplomáciai összezördülés történt francia és olasz fronton az Aquarius miatt.
  5. A Fidesz szerint az Aquarius egy soroshajó, Soros György pedig maga a gazdasági migráció.
Életkép egy Soroshajóról
Fotó: m4sport.hu

Ezen túl a világban csupán két említésre méltó dolog történt: kétszámjegyű emelkedést mértek a magyar építőiparban és visszalépett kunhalmi Ágnes az MSZP elnökségétől.

A harmadik nap sem voltak változatosabbak a hírek: 

  1. Migrációs büdzsét akar az EP az Origo szerint, sőt, az európai vezetők minél több migránst akarnak Európában és mindenhol. 
  2. A V4-ekhez közeledő Sebastian Kurz osztrák kormányfő szerint elég volt a nyugati kioktatásból.
  3. Felmentették a német bevándorlási hivatal vezetőjét. 
  4. Megjött az Aquarius Valenciába, fogadta a spanyol kormány, akik baloldaliak. 
  5. Rogán Antal szerint Soros hajói üzemszerűen szállítanak migránsokat Európába.
  6. Orbán: A határvédelem nemzeti feladat.
  7. Trump felhívta Orbánt. 
Vonuló menekültek 1 percben
Fotó: m4sport.hu

Nem sok történt ezen kívül a nagyvilágban: kiderült, hogy az emberek mostanában sok focit néznek világszerte, Miskolcon láttak egy medvét, Nyíregyházán pedig született egy afrikai kiselefánt.

A negyedik meccsnapon tovább mélyült a migrációs válság:

  1. Egy franciaországi szupermarketben egy zavart nő Allah Akbart kiáltott és egy tapétavágóval két vásárlót könnyebben megsebesített. 
  2. Kikötött az Aquarius, ami egy Soros-hajó.
  3. Apropó, Rogán szerint Soros hajói üzemszerűen szállítanak migránsokat Európába.
  4. Franciaországban késeltek.
  5. Az ENSZ szerint 7 milliárdos bisznisz az embercsempészet a Földközi-tengeren.
  6. Rogán üzeni, Soros hajói továbbra is üzemszerűen szállítanak migránsokat Európába.
  7. Tóth Bertalan az MSZP elnöke.
  8. Van új MÁV-menetrend!
"Allah akbar"
Fotó: m4sport

Az ötödik napon a kormány megoldotta, hogy senkit ne telepíthessenek be az országba:

  1. Zárul a vita a bevándorlásügyi alkotmánymódosításról és a Stop Soros!-ról. Végre nem lesz senki betelepíthető Magyarországra.
  2. Kocsis Máté: Elutasítjuk a brüsszeli migránsköltségvetést.
  3. Németországban végre elkezdték a kandeli afgán menedékkérő gyilkosságának tárgyalását. 
  4. Okmányok nélkül akart 100 migráns átsétálni a bosnyák horvát határon.
  5. Dömötör csaba: bevándorláspárti uniós költségvetést akarnak elfogadni.

Migránsok okmányok nélkül Boszniában
Fotó: m4sport.hu

Ez volt a nap, amikor bevándorláson kívül is zajlottak események a világban, bár azt , hogy kisbusz gázolt a holland Pinkpop fesztiválon, sikerült elmaszatolni úgy, mint ami nyilvánvaló terrortámadás volt. Közben Megremegett a föld Oszakában, Szijjártó Péter átadott egy gyárat, a kormány pénzt küldött a szlovén-magyar fórumra, és végre újra jönnek az Erzsébet táborok.

A hatodik napon a kormány leleplezte a Európai Migráns Bizottságot:

Ez volt az a nap, amin semmi más nem történt a világban a migráción és a magyar kormány sikerein kívül, úgyhogy mindent háromszor mondtak el a nézőknek:

  1. Orbán átadta a szovjet emlékművet, és a szuverenitás fontosságáról beszélt.
  2. Szijjártó: Leleplezte magát a Bizottság alelnöke, aki szerint a bevándorlás életbevágó kérdés az unióban. 
  3. Varga Mihály: Soha olyan egyszerűsítés nem volt a magyar adórendszerben, mint amire most készül a kormány. 
  4. 25 százalékos bevándorlási különadót javasol a kormány.
  5. Szijjártó: Végleg leleplezte magát a Bizottság alelnöke, aki szerint a bevándorlás életbevágó kérdés az unióban. 
  6. Orbán újra átadta a szovjet emlékművet, és a szuverenitás fontosságáról beszélt.
  7. Varga Mihály: Soha olyan egyszerűsítés nem volt a magyar adórendszerben, mint amire most készül a kormány. 
  8. Orbán még egyszer átadta a szovjet emlékművet, és a szuverenitás fontosságáról beszélt.
  9. 25 százalékos bevándorlási különadót javasol a kormány.
  10. Szijjártó: Végleg leleplezte magát a Bizottság alelnöke, aki szerint a bevándorlás életbevágó kérdés az unióban. 
  11. Varga Mihály: Soha olyan egyszerűsítés nem volt a magyar adórendszerben, mint amire most készül a kormány. 
Illusztráció a hírhez, ami szerint az Európai Bizottság leleplezte magát
Fotó: m4sport.hu

A hetedik napon Magyarország megoldotta egy kicsi, de fontos szeletét a válságnak:

  1. Ma szavaz az OGY a Stop Soros!-ról és az altkománymódosításról! A cél, hogy ne lehessen idegen népességet betelepíteni.
  2. Hende Csaba: Országvédelmi tervet nyújt be a Fidesz, lehetőséget kap az ellenzék, hogy bevándorlók helyett a magyarok oldalára álljanak.
  3. Megszavazta az OGY a Stop Sorost és az alkotmánymódosítást.
  4. A baloldal nem támogatta egyiket sem.
  5. Jön a magyarellenes Sargentini-jelentés.
  6. Áder János az albán államfőt fogadta. 
  7. Megszavazta az OGY a Stop Sorost és az alkotmánymódosítást.
  8. Fidesz: A kormány megtette a dolgát.

Történelem: megszavazzák a Stop Sorost!
Fotó: m4sport.hu

Ezen túl ezen a napon annyi fontos történt, hogy Áder János találkozott az albán államfővel, Novák Katalin pedig éleslátóan megállapította, hogy a jövő a gyermekekben rejlik. Adakozott továbbá az Ökumenikus Segélyszolgálat, hogy az iraki menekültek otthon tudjanak boldogulni, és megjelent a balatoni Gasztrokalauz. Egyiknél se hangzott el, de Lévai Anikó előbbinél nagykövet, utóbbinál szerkesztőbizottsági tag.  

A nyolcadik napon Orbán Viktor a visegrádi seregek élén harcba indult a Nyugat ellen:

  1. Gulyás: Magyarország biztonságát szavatolja a Stop Soros és az alkotmánymódosítás, amit a baloldal nem szavazott meg.
  2. Facebook-oldalán támadja a magyarokat a nyíltan migránspárti EP-képviselő, Judith Sargentini.
  3. Salvini szerint új, migránsellenes politika nyer teret Európában. 
  4. Nőnek a bérek, a bruttó átlagbér már 300 ezer felett van.
  5. Orbán: a V4-ek és Ausztria egyetértenek abban, hogy meg kell védeni Európa határait. 
  6. Gulyás: Magyarország biztonságát szavatolja a Stop Soros és az alkotmánymódosítás, amit a baloldal nem szavazta.
  7. Már rendőrök is segítenek a határvédelemben Boszniában a sok migráns miatt.
  8. Tovább nőttek a bérek.
  9. Orbán: a V4-ek és Ausztria egyetértenek abban, hogy meg kell védeni Európa határait. 
  10. Gulyás: Magyarország biztonságát szavatolja a Stop Soros és az alkotmánymódosítás, amit a baloldal nem szavazott meg.
  11. Megállás nélkül nőnek a bérek.

Orbán csatába vezeti a V4-eket
Fotó: m4sport.hu

A kilencedik napon elindult a nagy Stop Soros!-vita: 

  1. Orbán a Kossuthon: A migrációval kapcsolatban minden eszköz rendelkezésünkre áll az ország megvédéséhez. Az alkotmánymódosítás és a Stop Soros! „szép, kifinomult jogi munka.” Ezt hatszor elmondták ezen a napon.
  2. Hollik István: Soros György hálózata dróton rángatja Brüsszelt, ahol kritizálják a Stop Soros!-t és az alkotmánymódosítást. Ez is minden blokkban elhangzott.
  3. Velencei Bizottság: Vissza kell vonni a Stop Soros! egyes részeit, mert azok hátráltatják a civileket. Fidesz: Beindult a Soros-hálózat lobbija.
  4. Embercsempész-hálózatot buktatott le a rendőrség.

Véleményt formáltak az őket érintő törvényről a civil szervezetek, de a közmédia résen volt
Fotó: m4sport.hu

Hogy mi történt még? Szabó Tünde átadott egy derecskei tanuszodát, hogy minden gyerek tudjon úszni,  Novák Katalin hatszor elismételte, hogy a családok költségvetése jön és 2000 milliárd forintot fordít a kormány a családokra. A világban annyi történt még, hogy kiderült: kampányra költötte és nem a plakátbotrány miatt büntetésre a támogatóktól gyűjtött pénzt a Jobbik.

A tizedik napon folytatódott Kelet és Nyugat migrációs háborúja:

Vágókép Boriszov és Orbán barátságához
Fotó: m4sport.hu
  1. Bakondi György: Néhány nappal az uniós csúcs előtt távolodnak az álláspontok migráció kérdésében. 
  2. A nyár végén életbe léphet a 25 százalékos bevándorlási különadó.
  3. Boriszov Orbánnak: Le kell zárni a határokat. 
  4. Fidesz: Olaszországnak igaza van, amikor megtiltja a Soros-hajók kikötését. 
  5. Már a nyár végén életbe léphet a 25 százalékos bevándorlási különadó.
  6. Boriszov Orbánnak még egyszer: Le kell zárni a határokat. 
  7. Fidesz: Olaszországnak igaza van, amikor megtiltja a Soros-hajók kikötését. Apropó: a Soros-hálózat milliókat segítene Afrikába, meg kell akadályozni.

A világban ezen kívül is csak a Fidesznek kedves események történtek: még mindig kampányra költötte és nem a plakátbotrány miatt büntetésre a támogatóktól gyűjtött pénzt a Jobbik, amiből a kivált Mi hazánk mozgalom most párttá alakul. Még annyi, hogy éjjel múzeumok éjszakája következik. 

A tizenegyedik napon fontos meccset játszott Magyarország a migrációs ligában:

Orbán a szlovák tévében magyarázza el, miért támadja őt Brüsszel
Fotó: m4sport.hu
  1. Migrációs minicsúcsot tartanak ma Brüsszelben. Az álláspontok nem közeledtek, az eredmény kétséges.
  2. Fidesz: a Soros-hálózat és Brüsszel migránsokkal akarják elárasztani Európát, ki akarják cserélni a népességet.
  3. Szájer József: Óriási eredmény, hogy Olaszország nem fogad be migránsokat. 
  4. Elkezdődött a migrációs minicsúcs. 
  5. A Fidesz, még egyszer: Soros-hálózat és Brüsszel migránsokkal akarják elárasztani Európát, ki akarják cserélni a népességet a Soros-terv szerint.
  6. Orbán: A brüsszeli támadások mögött a V4-ek sikerei állnak. Őt azért támadják, mert kiáll saját és a visegrádi politika mellett, ami sikeresebb mint a nyugati.
  7. Migrációs minicsúcsot tartottak Brüsszelben. Nem közeledtek az álláspontok. Az olaszok radikális irányváltást sürgetnek. 
  8. A Fidesz kitart: Soros-hálózat és Brüsszel migránsokkal akarják elárasztani Európát, ki akarják cserélni a népességet a Soros-terv szerint.

A fentieken kívül két jelentősebb esemény történt csak: Törökország választ, és Kárpátaljai romákra támadtak Lembergben; egy ember meghalt, több megsebesült.

A tizenkettedik napon végleg Közép-Európa lett a kontinens bezzegtérsége:

  1. Elfogadta a Sargentini-jelentést a LIBE-bizottság, a DK támogatta, a Fidesz szerint célja, hogy Magyarország elhallgasson, mert a Soros-terv útjában áll.
  2. Origo: 1,7 millió embert hoztak Európába a Soros-szervezetek. Fidesz: bűnrészesek embercsempészetben, ezért igaza van az olaszoknak, hogy nem engedik kikötni a Soros-hajókat.
  3. Szijjártó Londonban: Közép-Európa ma az unió legsikeresebb térsége.
  4. Elfogadta a Sargentini-jelentést a LIBE-bizottság, a DK támogatta, a Fidesz szerint célja, hogy Magyarország elhallgasson, mert a Soros-terv útjában áll.
  5. Orbán: Ez egy Soros-jelentés, de a választók már döntöttek. 
  6. Szijjártó: Koncepciós eljárás zajlott Magyarország ellen. Brüsszel népességcserét akar, Magyarország a keresztény kultúra védelmét.
  7. Origo: 1,7 millió embert hoztak Európába a Soros-szervezetek. Fidesz: a Soros-hajók bűnrészesek embercsempészetben, ezért igaza van az olaszoknak, hogy nem engedik kikötni őket.
Orbán gyorsan megfejtette a Sargentini-jelentést
Fotó: m4sport.hu

A tizenharmadik napon 

sajnos a dán-francia meccs olyan gyatra lett, hogy a közmédia videólejátszója sem volt hajlandó visszajátszani, a Nigéria-Argentína meccs alatt viszont változatos híreket közöltek:

  1. Egyre élesebb a vita Európában a soroshajók miatt. 
  2. Növekszik a migránsok aránya az olasz bűnelkövetők között egy kutatás szerint.
  3. Orbán: A kormány közigazgatásban is tervezi a fizetésemelést.
  4. Dömötör Csaba: Biztonság nélkül nincs jólét. 
Illusztráció a "növekszik a bűnözők száma Olaszországban a migránsok közt egy kutatás szerint" című hírhez
Fotó: m4sport.hu

A tizennegyedik nap is a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében telt:

  1. Fidesz: A magyar baloldal is részt vett a Soros-jelentés elkészítésében.
  2. A Helsinki Bizottság irodája is kapott Bevándorlás Támogató Szervezet matricát a Fidelitastól. Soros György.
  3. A jövő évi költségvetésről vitáznak ma a Palramentben. Varga Mihály szerint nagyon jó költségvetésünk lesz.
  4. Megújulnak a honvédség egészségügyi központjai. 
  5. Megkezdődött a költségvetés vitája, 4 százalék feletti növekedéssel számol a kormány. A büdzsé a biztonságról és a növekedésről szól.
  6. Fidesz: A magyar baloldal is részt vett a Soros-jelentés elkészítésében.
  7. A Helsinki Bizottság irodája is kapott Bevándorlás Támogató Szervezet matricát a Fidelitastól. Soros György.
  8. Egy hetet vesztegelt a Földközi-tengeren egy hajó, rajta 230 migránssal, Máltán köthet majd ki. 
Színesbőrű emberek hagyják el egy Soros-hajó fedélzetét
Fotó: m4sport.hu

A tizenötödik napra 

az agyam mellett lehalt az MTVA lejátszója is és nem tudta visszapörgetni a Szenegál-Kolumbia meccset, de legalább az angol-belga alatt nem pihentek a szerkesztők:

  1. Orbán a migrációs minicsúcs előtt Brüsszelben: Demokrácia nélkül nincs megoldása a migrációs válságnak. Két dolgot akarnak az emberek: ne legyen több migráns, és akik már bejöttek, azokat vigyük vissza.
  2. Áder aláírt mindent. Tilos magyarországra idegen népet telepíteni.
  3. Németh Szilárd: Az ország növeli az országvédelmi költségvetést, 510 milliárd jut honvédségre.
  4. KDNP: Tovább erősödhetnek a családok a költségvetésnek köszönhetően.
Első a biztonság, nem lesz bevándorlás Magyarországon, Áder aláírta, több jut honvédelemre, vágókép mindenhez
Fotó: m4sport.hu

Az egyenes kieséses szakaszra fizikailag képtelenné váltam arra, hogy kövessem az 1 perces híradókat, és másnak sem ajánlom, hogy kipróbálja milyen egyenként visszanézni ezeket a hírblokkokat. Végezetül néhány apróság vagy hír, amiről a csoportmeccsek alatt nem adott hírt a közmédia:

  1. 200 ezer négyzetméteren tarolják le az erdőt a Balaton déli partján
  2. 54 percet kapott az MTA, hogy véleményezze a törvényjavaslatot, amely elveszi a költségvetése felét
  3. Az oktatás szinten tartására is kevés a jövő évi büdzsé a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint
  4. Börtönbe csukják Trump kampányfőnökét
  5. Semjén tavaly két kanadai vadászaton is járt, de titkolja, ki fizette helyette 
  6. Tavaly közel felével csökkent a menedékkérők száma az unióban
  7. Alig járnak be dolgozni a képviselők
  8. Magyarország az EU legcsóróbb országainak egyike.
  9. Ötször akkora a költségvetés hiánya mint tavaly ilyenkor. 
  10. Ferenc pápa szerint bevándorlás nélkül Európa „ki fog ürülni”
  11. Orvoshiány miatt ezentúl nem lehet szülni hétvégenként a celldömölki kórházban
  12. Már akár havi 5 milliót is kereshet egy miniszter.
  13. Többé nem készülhetnek hangfelvételek a kormányüléseken elhangzottakról
  14. 1 milliárdért vett játékosokat a Felcsút
  15. Példátlan népességfogyás zajlik Kelet-Európában
  16. A cseh kormány támogatja az azonos neműek házasságának legalizálását
  17. 279 menekültet fogadott be idén Magyarország
  18. 1 millió magyar hagyhatta el az országot 
  19. A teljes svéd válogatott felsorakozott a learabozott svéd középpályás mellett
  20. Két év alatt közel megötszörözte földterületeit a fideszes Bánki Erik
  21. A főügyész lánya a Questor-ügy főgyanúsítottjának titkárával jár? Ezt sem lehetne majd megírni a Fidesz új javaslata szerint
  22. Három év alatt meghatszorozta nyereségét a titokzatos vietnami csodatrafikos
  23. A BBC riportere Szijjártó Péternek: Ugye tudja, hogy maguknak valójában nincs bevándorlási problémája?
  24. Történelmi mélyponton a forint.
  25. Két év alatt 5 milliárdot pumpált a Villamosművek a kormánybarát sajtóban.
Kapcsolódó cikkek

Tízmilliárdokért hergel bevándorlók ellen a kormány, miközben azon aggódik, milyen sokba kerülnének

Orbánék szerint csődbe menne az ország, ha megpróbálnának integrálni néhány ezer embert, pedig csak propagandára kétszer annyit költenek.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

A választás évére 80 milliárd fölé nőhet a közmédia költségvetése

Jó helyre kerülnek az adóforintok.

Botos Tamás
Média

Van egy perce? Egy kicsit átmosnánk az agyát a meccs szünetében!

Az Eb-közvetítésekben nyomott egyperces híradók nem szórakoztak, bevállalták a legkeményebb, tankönyvi propagandát. Migráncspara rogyásig, plusz gyarapodó ország, nagyszerű eredmények sok államtitkárral.

Haszán Zoltán
Média

200 ezer négyzetméteren tarolják le az erdőt a Balaton déli partján

Autóutat építenek.

Urfi Péter
közlekedés

54 percet kapott az MTA, hogy véleményezze a törvényjavaslatot, amely elveszi a költségvetése felét

Ennyire veszi komolyan a tudósokat a kormány.

Urfi Péter
POLITIKA

Az oktatás szinten tartására is kevés a jövő évi büdzsé a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint

A jövő évi 15 milliárdos többlet nem a megoldásokat, hanem a problémák felhalmozodását szolgálja.

Botos Tamás
oktatás

Börtönbe csukják Trump kampányfőnökét

Paul Manafort nem védekezhet szabadlábon, mert erős a gyanú, hogy megpróbálta befolyásolni a tanúkat.

Urfi Péter
külföld

Semjén tavaly két kanadai vadászaton is járt, de nem árulja el, ki fizette ki helyette

A politikus szuperképessége, hogy amint milliós utakat ajánlanak neki, egyből magánemberré változik.

Czinkóczi Sándor
politika

Tavaly közel felével csökkent a menedékkérők száma az unióban

Továbbra is Németországban adják be a legtöbb kérelmet, de az arány ott is csökkent.

Rényi Pál Dániel
migráció

Nincs nagy tolongás a Parlamentben

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Magyarország az EU legcsóróbbjai között van

Csak két új tagország van mögöttünk, Románia is előttünk a háztartások életszínvonalát vizsgáló mutatóban.

Haszán Zoltán
gazdaság

Ötször akkora a költségvetés hiánya, mint tavaly ilyenkor

Az egész évre tervezett összeg közel 90 százalékánál tart a kormány.

Botos Tamás
gazdaság

Ferenc pápa szerint bevándorlás nélkül Európa „ki fog ürülni”

Nehéz kérdés a migrációs válság, de a populizmus nem megoldás, tette hozzá.

Botos Tamás
külföld

Orvoshiány miatt ezentúl nem lehet szülni hétvégenként a celldömölki kórházban

A vajúdó nőket a 45 kilométerre fekvő Szombathelyre küldik.

Botos Tamás
Egészségügy

Akár havi 5 milliót is kereshet egy miniszter

Varga Mihály törvényjavaslata alapján a miniszterek annyit kaphatnak majd, amennyit az alájuk tartozó állami cégek legjobban fizetett dolgozói keresnek.

Herczeg Márk
politika

Többé nem készülhetnek hangfelvételek a kormányüléseken elhangzottakról

Egy kormányrendelet alapján eddig is ez volt a gyakorlat, de most Semjén Zsolt a 2019. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslatba elrejtett egy erről szóló törvényt is.

Herczeg Márk
politika

Erre megy el a pénzed: 1 milliárd forintért vett játékosokat a Felcsút

Utánpótlásképzésre is behúznak több milliárd forintot, de helyettük a Puskás Akadémia inkább bevásárol drága külföldi játékosokból.

Herczeg Márk
futball

Békeidőben példátlan mértékű az a népességfogyás, ami Kelet-Európa országaiban végbement

Nyugat-Európa országainak lakossága viszont meredeken nőtt egy most bemutatott kutatás szerint.

Horváth Bence
külföld

279 menekültet fogadott be idén Magyarország

Miközben egy választási kampányt fűztek fel arra, hogy a migránsokat nem szabad befogadni.

Sarkadi Zsolt
migráció

Közel egymillió magyar hagyhatta el az országot

Az OECD új becslése szerint elég sok hazánkfia ment el kalandozni.

Boros Juli
társadalom

A teljes svéd válogatott felsorakozott a learabozott svéd középpályás mellett

Durmaznak a neten szóltak be, miután összehozta a németek győzelmét a szombati meccsen. "Fuck racism" - mondták erre a csapattársai.

Albert Ákos
futball

Két év alatt közel megötszörözte földterületeit a fideszes Bánki Erik

Annyi szántója lett hirtelen, hogy még a vagyonnyilatkozatát is elrontotta, amikor felsorolta őket.

Albert Ákos
politika

Történelmi mélyponton a forint

Haldoklik, már ebédet sem kért.

Botos Tamás
gazdaság

Két év alatt 5 milliárdot pumpált a Villamosművek a kormánybarát sajtóba

Tiszta energia!

Tbg
POLITIKA