Miután feladta magát, húsz percet börtönben töltött, majd börtönfotójával gigantikus mennyiségű adományt gyűjtött össze, Donald Trump ártatlannak vallotta magát a georgiai választási csalás ügyében.
A volt elnök egyike annak a 19 embernek, akiket azzal vádolnak, hogy az Egyesült Államok 2020-as választási eredményeinek elcsalását tervezték. A volt elnök többször is tagadta, hogy bűnös lenne, és most ebben az ügyben is ártatlanságáról vallott egy, a bírósághoz eljuttatott dokumentumban. A volt elnök úgy döntött, lemond a jövő heti bírósági tárgyaláson való megjelenés jogáról.
Trumpot összesen 13 bűncselekmény elkövetésével vádolják, hogy mennyire lesz könnyű dolga, arról itt írtunk korábban.
Jack Smith ügyész tudatosan szűkre szabta vádiratát, hogy csak azokat a pontokat tartalmazza, amiket szinte bizonyosan kétséget kizáró módon tud bizonyítani. Ráadásul egy Trumppal nem rokonszenvező város Trumppal kicsit sem szimpatizáló bírója előtt zajlik majd az eljárás.
„Jogaim tudatában ezennel önként és szabadon lemondok arról a jogomról, hogy jelen legyek a vád alá helyezésnél, valamint arról, hogy a vádiratot nyílt tárgyaláson olvassák fel nekem” – áll a Trump által benyújtott bírósági dokumentumban.
A volt elnök korábban mindhárom vádemelésen megjelent, a georgiai Fulton megye az egyetlen olyan joghatóság, mely lehetővé teszi a vádlottak számára, hogy erre ne legyen feltétlenül szükség a hivatalos vádemeléskor. (BBC)
Azonnal letette az óvadékot Atlantában.
Pólók, matricák, poszterek – 7,1 millió dollár eddig.