Sok éve gyűjtjük azokat, akiket az adott évben valamiért, gyakran önhibájukon kívül felkapott a média, de már felbukkanásukkor sejthető, hogy hamar elfelejtjük, kik is voltak, a nevük később olykor mégis – nagy meglepetésre – beugrik a legindokolatlanabb módokon. (Előfordul, hogy tévedünk: néhányan megkapaszkodnak, vagy később visszatérnek.)
Idén is számon tartottuk azokat, akik többségét valószínűleg nem sokáig fogjuk számon tartani, és kiderült: évek óta nem volt annyi nem híres, rövid időre mégis híressé váló ember, mint idén – főleg a kegyelmi ügynek, illetve Magyar Péternek hála.
A Paláver hallgatója azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy sikerült demonstrálnia, hogy már a magyar jobboldalban sem találta meg azt a mindent elsöprő, elementáris gyűlöletet, amit a baloldal iránt érez.
Ungváry Krisztián történész január végén tárta fel, hogy Bayer Zsolt Gyimes Károly nevű anyai nagyapja – Bayer korábbi állításaival szemben – nem ártatlan, embermentő kiskőrösi orvos volt, hanem a helyi nyilas párt egyik fő alapítója, az embertelen testüregi, így például hüvelyi motozás betanítója a helyi gettóban, majd a háború után átvetkőzve önkéntes ÁVH-s. Bayer erről összevissza beszélt (vicces mellékszál, hogy a saját prolimércéjét sem mindig tudta megugrani), a Sajtóklubban mellette kiálló kollégái pedig azt mondták: Ungvárynál „agyi torzulás” lehet, „alvilági” módszerrel élt.
Az ember, aki államfői kegyelmet kapott, és ebbe belebukott Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit, a Fidesz EP-listavezetője is. (Emlékezetes volt az is, amikor K. Endre beletolatott a Gulyáságyú Média autójába, majd a barátja elkezdte lökdösni a riportereket.)
A Klubrádió elnök-vezérigazgatója napokig a kegyelmi ügyről egyébként hallgatni próbáló kormánymédia címlapján volt a Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról szóló véleménycikke miatt, mintha ez lett volna a botrány legfelháborítóbb része.
A gyerekvédelemről szóló tárgyakat tanító pszichológust több helyről is kirúgták, miután a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját mentegette.
Az ATV műsorvezetőjének azért kellett távoznia, mert élő adásban azt mondta, hogy Kaleta Gábor nem pedofil.
A tiszaföldvári alpolgármester egy borozó előtti részeg balhézásba bukott bele, de a Fidesz puhára ejtette.
Az év köztársasági elnöke, aki ott se volt.
A két szakkommentátor úgy felhúzta a Liverpool-szurkolókat, hogy az őket alkalmazó csatorna bocsánatot kért miattuk.
Az MKKP pártigazgatója a pártelnök szerint megmentette a Kutyapártot, mielőtt az megdönthette volna Pokorni Zoltán uralmát Hegyvidéken.
Ő volt a Petőfi-film főszereplője, akiről az Origo azt írta: „Berettyán Nándor – a Nemzeti Színház színművésze – döbbenetesen hasonlít a költőre, bár valójában nem tudjuk, pontosan hogyan nézett ki Petőfi.”
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozójának nevét mindenki megismerhette, amikor meghallgatta Magyar Péter hangfelvételét. Martonovics Bernadett azóta is vezető beosztásban dolgozik az IM-ben.
Magyar Péter volt barátnője, kölcsönösen felvették a magánbeszélgetéseiket. Vogelről közben kiderült, hogy Vertán György lakásában lakik.
A főügyész Magyar Péter hangfelvétele után ismerte be két év után, hogy Tóni bizony Rogán Antal. Fürcht Pál június 20-án jelentette be, hogy „átfogó, alapos, minden részletre kiterjedő vizsgálat után a Fővárosi Nyomozó Ügyészség megszüntette a volt igazságügyi miniszter magánbeszélgetését tartalmazó hangfelvétellel kapcsolatos nyomozást”.
A mobilfoxos üzletembernek hála ezresekért taposták egymást gyerekek a Deák téren. Szépréthyék később visszaültették a letaposott virágokat.
Békéscsaba betegre rugdosott közkakasa májusban pusztult el.
A Mi Hazánk teljesen esélytelen főpolgármester-jelöltje.
Előbbi az Öreg Rocker haverja, a győri megafonos, aki két doboz Xanaxot ajánlott Karsai Dánielnek. Utóbbi a Pesti Srácok műsorvezetője, aki szerint Karsai Dánielnek türelmesen kellett volna megvárnia a halált.
Aki idén facebookozott, az találkozhatott a nevükkel egy kriptovalutás csalássorozat miatt. (Időközben jöttek a hasonló videók is.)
A kalotaszegi esperes, aki belebukott abba, hogy melegek kínzásáról fantáziált a Facebookon.
A cége amerikai szankciós listára került katonai rádiók Oroszországba csempészése miatt.
Két cégbe (Donor Zrt. és Brasil Államkötvény Hasznosító Zrt.) 2023 végén papíron 13 500 milliárd forintos vagyont pakolt a tulajdonos, de ez az éves hazai GDP kb. ötöde, a MOL piaci értékének hétszerese, de a száz leggazdagabb magyarnak sincs ennyi pénze összesen. A történet kezdettől bűzlött, T. János György, a kalandos életű magyar vállalkozó így is sikeresen átvágta az egész magyar államigazgatást.
A magyar–olasz nő neve a BAC Consulting nevű cégben bukkant fel, aminek köze volt a Hezbollah csipogóinak felrobbantásához.
Az Ebihal büfé tulajdonosa a dunai árvíz idején mondott virálisat.
A 19 éves DK-s srác megzavarta Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóját.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal kutatójának Orbán Balázs után sikerült akkorákat mondania 56-ról, hogy rövid úton ki is rúgták.
A doktori védése után harapófogóval kellett kihúzni Orbán Balázsból, hogy a disszertációjának összefoglalója miért egyik beosztottja, Árpási Botond gépén készült.
Futottak még – a névtelen hősök és a külföldi percnagyágyúk:
Már 12 éve gyűjtjük az embereket, akiknek a neve ismerősen csenghet: ilyen volt 2012-ben Kalós Pál vagy Rozs Szabolcs, 2013-ban a Szegedi Picsaember vagy Dino Marsani, 2014-ben Csender Levente vagy S. Pál, 2015-ben Orgován Béla vagy Almási Kristóf, 2016-ban Erdősi Lászlóné vagy Klein Robika, 2017-ben Magomed vagy Szentesi Kálmán, 2018-ban Swaney Elizabeth vagy Zara, a szurikáta, 2019-ben Dukász Magor vagy Zente SMA 1 Baby, 2020-ban Udvardi Péter vagy David Manzheley, 2021-ben Wölfinger László vagy Csenterics Ágnes, 2022-ben Lizz Truss vagy Pedrito és tavaly Gaius kutya vagy a ferencvárosi pad.
Az év filozófiai vitája zajlott le a Hír TV betelefonálós műsorában közvetlenül karácsony előtt: vajon gyűlölheti-e jó a rosszat, vagy csak a rossz gyűlölheti a jót? Mi az élővilág legnagyobb tévedése? Gábornak mindenre megvolt a válasza. Többnyire ugyanaz.
A történész Bayer Zsolt élethazugságai címmel közölt videójában arról is beszél, hogy Bayer nagyapja tanította be a hüvelyi motozást a kiskőrösi gettóban.
Állítja maga Bayer Zsolt.
Nagyot resetelt a megmondóember memóriája 24 év alatt.
„Je suis Bayer Zsolt!”
Polt Péter legfőbb ügyész annyit közölt, hogy hamis tanúzásra felhívás miatt nyomoz a rendőrség, az ügy felderítési szakaszban van.
A „két nő” nem volt érdemi szereplője az ország irányításának. A Klubrádió tulajdonosa ezzel magyarázza, hogy azt írta Novákról és Vargáról, hogy „ha nem megy jól a kupleráj, nem a bútort kell lecserélni, hanem a kurvákat”.
Csütörtökön a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is szerződést bontott a pszichológus végzettségű oktatóval, aki a bicskei pedofil exigazgatót mentegette.
Nem sokkal azután, hogy munkáltatója fegyelmi eljárást indított ellene.
Cseuz Zsolt váratlan szerencséje, hogy visszalépett a kompenzációs listán eggyel előtte álló, még éppen bejutó fideszes.
Kicsoda Magyarország köztársasági elnöke? A Sándor-palota stábja után mi is arról érdeklődtünk az utcán, tudják-e az emberek a választ erre a nem is olyan egyszerű kérdésre.
Orbán tripla nullás ügynöke, a nemzet influenszere olyan kampányt tol, amiről az utókor sem fog beszélni. Íme a 21. század kisbetűs embere, a mamelukok csinovnyikja, a szinte meg sem animált NPC, akiről annyit kell tudni, hogy semmit sem kell tudni róla.
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt társelnöke szerint nem kommunikálták megfelelően az előválasztás részleteit a tagság felé, de hétfőn rendezni tudták a konfliktust. Belső kritikusaival együtt tud majd dolgozni, de elképzelhetőenek tartja, hogy a DK bekavar még a hegyvidéki előválasztásba.
Semmi köze a történelmi valósághoz a valaha volt legdrágább Fidesz-filmnek, a Rákay Philip-féle, a 48-as forradalomról szóló Most vagy sohának. Sőt direkte meg is hamisítja azt. De ettől még, vagyis pont emiatt baromi jól el lehet rajta szórakozni.
A kulcsszó: döbbenetesen.
Magyar Péter hangfelvételén akkor merül fel a neve, amikor a Völner-Schadl-ügy irataiból kihúzatásról van szó.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő posztolt erről.
Büdös szájú emberek, 30 millió forintos zsarolás és nyugdíjaskommandó: végigvettük, hogy kik a Magyar-Vogel lehallgatási ügy szereplői, és hogyan csináltak újabb és újabb hangfelvételekkel valóságshow-t a politikából.
Vertán a 444-nek megerősítette, Vogel Evelin a tulajdonában lévő lakásban lakik. Vogel tőle nem kapott pénzbeli juttatást.
Ezzel több mint két éve tartó találgatásnak vetett véget az ügyészség.
Rogán Antalt is meghallgatták Magyar Péter hangfelvételének ügyében, hangzott el az ügyészségi sajtótájékoztatón. Előkerült az ügyben Rogán és Völner Pál egy különös időpontban lefolytatott hívása is.
A Mobilfox nevű, mobiltokokat gyártó magyar cég TikTok-reklámfogását káoszba fulladt pénzszórással zárták. Több száz tini lökdösődött azért, hogy elkapjon néhány ezer forintot.
A főpolgármester április 28-ra hirdetett közösségi virágültetést, de az influenszer beelőzte őt.
Nem könnyű összegyűjteni 5 ezer aláírást.
Propagandista-e a propagandista, ha nem ér el senkit? Vagy ez az egész csak arról szól, hogy egy írni-olvasni alig tudó embert is pszichózisban tartsanak egy „fontos feladattal”?
„Egy jó darabig (talán örökre) visszavonulok a közéleti kommentártól”, írta Szakács István.
Pénteken még az „őrjöngőktől” kérte, hogy fogadják el az ő véleményét is.
„Ha nem hiszel az ortopédiában többéves tapasztalattal rendelkező orvos kezelési módszerében, akkor szenvedj tovább, elvégre ez az ön fájdalma, nem az enyém” – adják az énekesnő szájába a Facebookon terjedő kamuvideóban.
Vincze Minya István azt állítja, a püspök nem felszólította a lemondásra, csak megkérte rá.
Megnevezték Horváthék érdekeltségeit és felszólítják az érintett országokat, hogy „tegyenek hasonló lépéseket Oroszország hadiiparának támogatóival szemben”.
A cégbíróság törölte a brazil kötvényes cégek év elején bejegyzett több 1000 milliárd forintos tőkeemelését, és rendelkezett arról, hogy állítsák vissza a tőkeemelésről szóló döntés előtti állapotot.
T. János György bejegyeztetett két céget, amelynek állítólag brazil állampapírban van ennyi pénze. Csakhogy a brazil kormány figyelmeztet, hogy sok náluk az állampapíros átverés, a példáik között van olyan kamukötvény is, amely illik a T.-féle papírra. A hihetőségnek nem segít, hogy T. évtizedek óta folytat külföldi céges manővereket, és hogy a könyvvizsgáló azóta már nem könyvvizsgáló.
Vizsgálatot indított a kamu brazil állampapíros cégeknél az adóhatóság.
Fedőcégek hálózatán keresztül juthattak el a robbanóanyaggal megtömött csipogók Libanonba, nem egyedül a magyar-olasz nő volt része a műveletnek. Összeszedtük, mit lehet tudni a bonyolult láncolatról.
Gyurcsányék mind a 106 választókörzetben saját egyéni képviselőjelöltet állítanak a 2026-os országgyűlési választásokra.
Orbán Balázs még csak sallert kapott, Somkutit már azonnal hatállyal kirúgták. Ha a túlerő ellen harcolók bolondok, mi lesz a Góliát ellen Dávidként harcoló Fidesszel?
Rácz András egyetemi tanár szerint plagizált Orbán Balázs, mikor nem hivatkozott egy közösen jegyzett cikkre, melyből több oldalnyi szöveget átemelt. Az opponensek szerint nincs plágium, de hosszan sorolták a szakmai kifogásaikat.
Orbán Balázsnak sokszor fel kellett tenni azt a kérdést, miért beosztottja gépén készült a disszertáció összefoglalója, mire hajlandó volt válaszolni rá.
24 óra alatt lezárta újabb belső vizsgálatát a BKV, de meglepő módon annyit sem árultak el, hogy megbüntették-e az utasaira támadó kollégát.
Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt.
Dömsödi Renáta egykori világbajnok ökölvívót és Sándor Judit bioetikust kérdeztük az algériai bokszoló, Iman Helif körül kialakult botrányról. Dömsödi szerint az ökölvívók között mindenki tisztában volt azzal, hogy Iman interszexuális, de ez idáig senkit nem zavart. A szakemberek szerint ahelyett, hogy a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság lerendezte volna ezt a kérdést szabályok szintjén, a sportolóknak kellett elvinni a balhét.
Yusuf Dikeç szerint a lövészpóza az olimpiai szellemiséget testesítette meg.
Soha nem látott részvételi arány mellett eddigi legjobb eredményét érte el Vlagyimir Putyin az elnökválasztáson. A rendszer legitimációs céljait kiszolgáló szavazás tanulságairól Takácsy Dorkával, a Centre for Euro-Atlantic Integration and Democracy kutatójával beszélgettünk.
Életfogytiglanra is ítélhetik a szlovák miniszterelnökre támadó Juraj Cintulát.
J.D. Vance republikánus jelölt magabiztosabb volt, míg Tim Walz demokrata jelölt őszintébb a kedd esti tévévitán, de az biztos, hogy ennek hatására sem Harris, sem Trump előnye nem nőtt jelentősen.
A 26 éves Mangionét hétfőn tartóztatták le Pennsylvániában, családja és barátai több mint fél éve nem hallottak felőle.
A chesterfieldi Maradona szerint soha senki nem tett vagy fog tenni hozzá hasonlót, de ha lenne ilyen, megveregetné a hátát, hiszen ez nem semmi.
„Szerintem nem kell cukros üdítőt inni, de ha valaki erre akarja költeni a pénzét, hát tegye. Az viszont nem járja, hogy a magyarok Fanta helyett csak hantát kapjanak a Coca-Cola vállalatcsoporttól!” – írja a miniszter.
A cukrász kikutatta a gyerekkori kedvenc édességeinek arab változatát és csokoládéba töltötte azt, a nő pedig napi pár darabot gyártott le ezekből a saját nappalijában. Aztán jött egy influencer, és beindult a biznisz.
Magyarország idén ezeket a neveket ismerhette meg, és felejthette el. Szavazza meg a (már és még nem névtelen) médiabajnokot!
Mond még valamit az a név, hogy Csender Levente? És vajon 5 év múlva emlékezni fogsz Falus Ferencre? Döntsd el, ki volt az év leghíresebb nem híres embere!
Most lehet eldönteni, ki volt az év leghíresebb nem híres embere.
Előtte, és a többi, kb. egy hétig híres magyar hős előtt tisztelgünk.
Ez az év különösen erős volt azoknak hála, akiket mindenki megismerhetett körülbelül egy hét erejéig. Tisztelet a bátraknak!
Éljenek soká 2018 percemberei!
A bajai lángosostól Miklósi Gáborig összeszedtük 2019 percembereit. Idén rájuk figyeltünk nagyon – de miért és minek, és ki emlékszik már arra?
2020-ban még olyan is akadt, akit eleve csak amiatt ismerhetett meg egy fél ország, hogy valaki nem jegyezte meg a nevét.
Saint Boy az Ever Givennel ment át Wölfinger Lászlótól Feri bátyámhoz.
Róluk beszélt majdnem mindenki néhány napig, hogy aztán jó eséllyel többé ne is kerüljenek szóba soha.
Idén is kijárt a 15 perc hírnév a nem híres híres embereknek.