Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, a számos típus közül az egyik, itt lehet közöttük válogatni. Négy cikket külön is ajánlunk, aztán jön majd minden más:
Orbán Viktor hamar ráérzett az új idők szelére: a magyar miniszterelnök a megszokottnál is élesebben fenyegette Ukrajnát, majd nyíltan kikelt az EU-s szankciók ellen. Ezekhez képest már apróság, hogy kiderült, orosz sportolóval vitette volna a magyar zászlót Kósa Lajos szövetsége az Universiadén.
Ellátogattunk a kormányközeli kutatóintézet konferenciájára, hogy kiderüljön, milyen ma fiatalnak lenni Magyarországon. Röviden: nem könnyű, de a kormány tényleg mindent megtesz, hogy jobb legyen?!
Kedden sajtótájékoztatón jelentette be Karácsony Gergely, hogy kiderült, a fővárosnak elővásárlási joga van Rákosrendezőre, és ezzel élni is akarnak. Minderre úgy derült fény, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő közzétette a rákosrendezői ingatlanok adásvételi szerződését. Vitézy Dávid pedig ezzel kapcsolatban arról írt, hogy bármit is állít Lázár minisztériuma, az 500 méter magas felhőkarcoló építése megengedett, a szerződésben a fővárosi építési szabályok felülírását a kormány ugyanis vállalja.
Aztán nem sokkal később reagált Lázár is, megüzenve, hogy Karácsony élhet az elővásárlási joggal, csak mutasson be egy 5000 milliárdos fedezetet. Karácsony kedden azt is bejelentette, hogy a Fővárosi Törvényszék jogerős ítélete alapján Budapestnek visszajár 28,3 milliárd forint szolidaritási hozzájárulás, de az Államkincstár szerint erről szó sincsen.
Történt más is azért itthon: megtiltották az ivóvíz fogyasztását Pilisen a benne lévő férgek miatt, Tarr Zoltán felesége megtámadta a minisztériumi felmentését, közleményben értetlenkedett a MÁV az Állami Számvevőszék adatkérése miatt, megértette a Mol Nagy Márton üzenetét, Nagy Ervin beleszállt a kulturális miniszterbe, egy NAV-ellenőr kivarratta magát, csak hogy kiderüljön, kap-e számlát, és újabb fotó került Orbán indiai útjáról.
És ott voltunk a tárgyaláson, ahol gyermekpornográfia miatt állt bíróság elé a Nemzeti Földügyi Központ volt vezetője. Az ügyészség szerint 12 évesnél is kisebb gyerekekről is voltak felvételei a munkahelyi és az otthoni gépén is. N. J. tagadja a vádakat.
A Qubit pedig arról írt, hogy lehetetlen megmondani, hogy hány külföldi munkavállaló lesz 2025-ben Magyarországon, valamint hogy végleg szertefoszlóban az álom, hogy az internet globális közösséggé formálja az emberiséget.
El is telt az első nap az új Trump-ciklusból, és ennek nyomán részletesebben is írtunk arról, hogy nemcsak a világ szegényebb országaival szemben kiszúrás az amerikaiak kiszállása a WHO-ból, de az sem világos, hogy az Egyesült Államok mit fog nyerni ezzel. (Érdekesség, de a WHO amúgy pont az a világszervezet, melynek munkájával a magyar kormány is meg volt elégedve.) Hír volt még, hogy Trump napokon belül 25%-os vámmal büntetné Kanadát és Mexikót, és felülbírálná azt is, hogy aki amerikai földön született, az automatikusan állampolgár lehessen.
Trumphoz szorosan kapcsolódó hír volt, hogy Musk igyekezett megmagyarázni a karlendítős jelenetet (nem túl meggyőzően), valamint hogy kiderült, hogy a magát világ legjobb gamerének is beállító techmilliárdos közönséges csaló.
Hír volt még a világból, hogy
Idén is bemutatta ifjúságügyi jelentését az Ifjúságkutató Intézet. A dokumentumot összeállító szakértők kerekasztal-beszélgetésén kiderült, hogy a kormány idén is mindent megtett a magyar fiatalokért. Van munkáshitel, CSOK Plusz, babaváró és lakhatási támogatás is. De akkor miért nehéz fiatalnak lenni?
Trump egyik első elnöki rendeletével döntött a WHO otthagyásáról, öt éven belül már másodszor. A döntés drámai hatással lehet a világjárványok ellen küzdő szervezet számára, miközben egyáltalán nem látni, mit nyerhet vele az Egyesült Államok.
Musk – aki még Trump beiktatása közben is játszott – gyakorlatilag elismerte, hogy megszegte a Path of Exile 2 és a Diablo IV szolgáltatási feltételeit.
Az ügyészség szerint 12 évesnél is kisebb gyerekekről is voltak felvételei a munkahelyi és az otthoni gépén is. N. J. tagadja a vádakat.
Orbán "az én bátyám erősebb" stílusban beszélt. Olyanokat mondott, hogy „tegnap óta mi vagyunk a főáram, mi vagyunk a mainstream", illetve hogy „ha agresszívek maradnak és ellenségesek, pórul fognak járni. A végén még felidegesítenek bennünket és ellenlépéseket fogunk tenni".
Közel egyperces videóban és angol nyelvű posztban fejtegeti, hogy az uniós szankciók csak nekünk, Európának rosszak.
Kósa Lajos korábban maga is azt mondta, Vlasenko nem magyar állampolgár.
Karácsony szerint megér ez a terület nekik 50,9 milliárdot.
A nemzeti vagyonkezelő közzétette a rákosrendezői ingatlanok adásvételi szerződését, amelyből kiderül, hogy semmi sem szab gátat a felhőkarcolónak.
A miniszter a Facebookon azt írta, készek tárgyalni. Posztjából úgy tűnik, az elővásárlási jog nem minden.
Karácsony kedden arról beszélt, ha az Államkincstár nem fizet, kártérítési pert indítanak.
A vízügyi cégnek napi 3 liter/fő vizet kell a lakosság számára biztosítania, amíg újra megfelelő minőségű lesz a víz.
A munkaügyi eljárásban a Helsinki Bizottság képviseli Jékely Bertát, aki panaszt nyújtott be, amiért véleménynyilvánítása miatt azonnali hatállyal felmentették minisztériumi állásából.
Szerintük az „nehezen értelmezhető és nem is teljesíthető”.
Múlt hét végén már közleményben magyarázta az NGM az egyre drágább tankolást.
A színész kőkeményen szállt bele Hankó kulturális miniszterbe, amiért az annak ellenére Zalán Jánost nevezte ki a gyerekszínház élére, hogy korábbi színházát úgy vezette, hogy az ügyben a kulturális tárca tavaly feljelentést tett Polt Péternél.
Nem kapott. De legalább elkészült a tetoválása.
A miniszterelnök indiai viseletben fotózkodott Keralában.
Tény, hogy a magyar gazdaság növekedéséhez szükség van külföldi munkavállalókra, de az elemzést jelentősen megnehezíti, hogy a rájuk vonatkozó adatokat a magyar állam átláthatatlanná teszi. Hárs Ágnessel a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezető kutatójával beszélgettünk.
A TikTok amerikai betiltása körüli huzavona újabb jele annak, hogy az üzleti és politikai érdekek felülírják a kilencvenes évek óta dédelgetett álmot. Az USA, Kína és az EU ráadásul nemcsak a közösségi platformok miatt feszül egymásnak, hanem a mesterséges intelligencia használatáról is képtelen megegyezni.
Szijjártó rendre azzal büszkélkedik, hogy régi jó barátja az Egészségügyi Világszervezet főtitkára, és nem győzi dicsérni a WHO-t. Trump viszont az ellenségének tekinti a szervezetet.
Ha nem veszünk több amerikai olajat, Európát is megvámolja.
Pedig ez fontos alkotmányos alapvetés. Korábban sok magyar is élt ezzel a lehetőséggel.
„A »mindenki Hitler« betámadás már nagyon unalmas.”
Lemondását már régen eldöntötte Herzi Halevi, de szerinte most alkalmas rá az idő.
A kínai vezető szerint országa kész arra, hogy 2025-ben „új magasságra” emelje kapcsolatait Oroszországgal.
Korábbi jelentések szerint Georgescu egy jól szervezett manipulációs kampánynak köszönhette a novemberi elnökválasztás első fordulójában aratott győzelmét.
Több mint 50 ember megsérült. Sokan összekötözött lepedőkön próbáltak lemászni szállodai szobájukból.
Ebből most nem lehet várat építeni.