Jó reggelt! Ez itt a 444 napindító hírlevele a hétvége fontosabb híreivel. Vannak másfajta hírleveleink is, ezekre itt lehet feliratkozni. Kezdésnek itt van négy nagyobb anyagunk:
A múlt héten a kormány átengedte a rákosrendezői területet Budapestnek, de Karácsony Gergely főpolgármester szerint a kormány már ki akar hátrálni az arab befektetőknek még megígért több százmilliárdos közlekedési beruházásból. Az sem mellékes, hogy az önkormányzatnak még legalább 8,5 milliárd forint hiányzik az első két részlet kifizetéséhez. Az érintetteket megkérdezve videóban foglaltuk össze, hogyan hátrált ki a Fidesz a beruházásból.
Kint voltunk az idei kitörés túrán is, hogy megkérdezzük a karlendítés virágkorának szakavatott ismerőit, hogyan értékelik Elon Musk karlendítését. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke például úgy látja, hogy Musk csak figyelemre vágyott, azt szerette volna, hogy róla szóljon a show, és a mozdulat mögött nem áll komoly meggyőződés, de az is lehet, hogy „valami cucc volt benne.” A túra után a rendőrség önkényuralmi jelképek miatt állított elő két túrázót.
Szép kis kampányt kerekített a propaganda a Bajcsy kardiológiájának felújítása köré, csakhogy a felújított részleget ottjártunkkor nem találtuk. A kórház tagadta, hogy kizárólag a VIP-részleget újították volna fel, mondván, nincs is ilyen. Csakhogy amikor felhívtuk a kórház központi számát, hogy a részlegről érdeklődjünk, a telefonközpontos nem értette, miről beszélünk, majd beugrott neki: „Az a VIP-részleg, uram!”
Több százan gyűltek össze szombaton a belvárosi társasház előtt, ahol egy ír férfi másfél héttel ezelőtt meggyilkolta volt feleségét. A nő korábban fordult már a rendőrséghez a fenyegetések miatt, de bejelentését akkor elutasították. A tüntetők felvetették a belügyminiszter, a legfőbb ügyész és a miniszterelnök felelősségét, valamint kötelező, átfogó képzést követeltek a rendőröknek a nők elleni erőszakról, hogy ne fordulhassanak elő hasonló esetek.
Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) által finanszírozott kutatások leállítása miatt több ezer ember szervezetében maradtak kísérleti gyógyászati eszközök, ráadásul az őket kezelő kutatók hivatalosan nem is foglalkozhatnak velük. Az ügynökség több civil szervezetet és független médiumot is támogatott, úgyhogy a USAID támogatásainak leállítását a magyar kormány egy emberként ünnepelte – még akkor is, ha a kormány által indított programok is elestek ezektől a forrásoktól.
Elon Muskot átmenetileg kitiltották a Pénzügyminisztérium kifizetési rendszeréből, mondván Musk csapatának tevékenysége helyrehozhatatlan károkozás kockázatával jár. Donald Trump amerikai elnök nem tűnt olyan lelkesnek, amikor a Times címlapjáról kérdezték, amin Musk látható az elnöki asztal mögött. Az új elnök leállította az elektromos autók töltőhálózatának bővítését, és visszavonta Biden biztonsági engedélyeit is.
Trump telefonon beszélt Putyinnal a háború befejezéséről, Zelenszkij titkosított térképpel ajánlott alkut az amerikai elnöknek, miközben visszatértek az észak-koreai katonák a frontra. Németországban több drónt is észleltek az ukrán katonák kiképzésére is használt légibázis felett, a hadsereg orosz kémekre gyanakszik, de a drónokat nem sikerült elkapniuk. Münchenben kétszázezren tüntettek a szélsőjobb ellen, Szerbiában pedig hidat és autópályákat vontak blokád alá a sztrájkoló egyetemisták az újvidéki tragédia óta eltelt száz napra emlékezve. Szlovákiában is voltak tüntetések Robert Fico miniszterelnök és oroszbarátnak nevezett kormánya ellen.
Újabb harcok törtek ki a második világháború óta a legtöbb áldozattal járó háborúk helyszínén, miután egy lázadómilícia tört be a Kongói Demokratikus Köztársaság területére. Hivatalosan legalábbis, ugyanis valójában mindenki tudja, hogy Ruanda áll a nemesfémekkel ellátott földterületen folytatott támadások mögött. Az összecsapásoknak már most több ezer áldozata van, de a régió szakértői sokkal súlyosabb kimeneteltől tartanak.
Az indonézeknek tán fel sem tűnik, hogy pár éve a Bali is borneói csapat volt, ami ugye egy teljesen másik sziget, de végül is egy 280 milliós országban, ahol a futball a legnézettebb sport, talán mindegy is, ki játszik ki ellen. Winkler Róbert felpattant a kis indonéz-filippínó belpiacos kreténmotorjára, hogy jegyet váltson az indonéz első osztály bajnokságára Bali trópusi napszítta stadionjába.
A Food Not Bombs egy olyan globális kezdeményezés, ahol az önkéntesek kidobásra szánt zöldségekből és gyümölcsökből készítenek többfogásos ebédet bárki számára. A budapesti szekció hétvégenként a piacokat járja kidobásra ítélt zöldségekért és gyümölcsökért, hogy aztán ételt főzzenek belőle, majd szétosszák azt.
Kevés vagy, mint vasprefektusban a Demszky-karó. Miért hagyták az indonézek, hogy kilopja a szemüket az elnök családja? Az első milliárdos háziasszony lecsukatása. Terézvárosi kutyaszarhíradó. Orbán Viktor a filmekhez is ért. Milliárdos vagyonok a rendszer harmadik vonalában is. Borízű hang #208.
A Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában látható A bábjátékos című előadásának főszereplője nem kisebb traumával küzd, mint hogy sonderkommandósként többek között várandós felesége holttestének elégetésére kényszerítették. Samuel Finkelbaum tragikomikus élete, szól az alcím, de ugyanannyira hiányzik az előadásból a komikum, ahogy az azonosulás lehetősége miatt az átélhető tragikum. Kritika az előadásról a Jó Blogon.
„A legtöbb skatulyát az ember magának kezdi el létrehozni. Ezt megelőzni, illetve kitörni belőle szerintem úgy lehet, ha az ember őszinte magával, és újra meg újra megkérdőjelezi a saját paneljeit, akkor is, ha működnek” – mondta interjúnkban a független szcénából ismert rendező, Fábián Péter, aki antik stand upba ágyazott aktuál-kabaréval mutatkozott be az Örkény Színház színpadán.
Alighanem új szint az állami sikerpropagandában: mindenhonnan az ömlik, hogy megújult a Bajcsy kardiológiája, pedig hozzá sem nyúltak, csak a mellette lévő VIP-részleget újították fel. Amikor rákérdeztünk a kórháznál, hogy mi ez az egész, akkor egy nem létező osztályra hivatkoztak, csak közben a telefonközpontosnak elfelejtettek szólni, hogy mit kell kamuzni.
A betegekkel és kísérleti önkéntesekkel hivatalosan nem is foglalkozhatnak a kutatók, így vagy megszegik az utasítást, vagy magukra hagyják őket a lehetséges mellékhatásokkal. Közben kiderült az is, kitől származik Musk USAID-gyűlölete.
Viszonylag általános vélemény volt, hogy a rómaiak szívből, a nácik felhasból indították a karlendítést. A négyezres tömegben lavíroztunk a náci egyenruhák, fehér cipőfűzős bakancsok és túrabotok között.
Beépültem Indonézia egyik legvadabb szurkolói csoportjának kemény magjába: vettem egy jegyet 1700 forintnyi rúpiáért a Bali United stadionjának északi szektorába. Az ellenfél a rettegett Borneo. Isten irgalmazzon!
A főpolgármester szerint ezt azonban nem fogják hagyni.
A vételár harmadik részletével ráérnek 2039-ig.
Gulyás Gergely csütörtökön jelentette be, hogy mégsem valósul meg a mini-Dubaj projekt, miután a Főváros élt az elővásárlási jogával. Karácsony szerint valószínűleg felmérték, hogy a beruházás pusztító hatással van a Fideszre, Vitézy szerint a befektető látta be, hogy Magyarország nem Szerbia, Szijjártó szerint pedig ez most így alakult.
A rendőrség a fokozott ellenőrzés keretein belül 34 embert igazoltatott.
Több százan vesznek részt a Patent Egyesület által szervezett tüntetésen, ami attól a társasháztól indult, ahol másfél hete meggyilkoltak egy Budapesten élő japán nőt, aki volt férje fenyegetése miatt korábban hiába fordult a rendőrséhez.
A szenátustól azt kérik a hallgatók, hogy ne szavazzon bizalmat Koós Pálnak.
Márki-Zay állítja, már előbb megvette a jegyeket, minthogy Orbánról kiderült volna, hogy Indiába megy. Azt mondja, egy mentsége, hogy ő előre szólt, hogy kiutazik.
Biztos sokan megnézték volna dokumentumfilmet amúgy is, de azért biztosan segíthetett, hogy a Fidesz politikusai óriási hírverést csaptak a Dinasztiának.
Volt minden: Puskás, Soros, és még a bika is előkerült.
Így tudták elindítani az üldözött keresztényeket segítő globális programjaikat.
A döntés csak átmeneti, de minden eddig esetleg letöltött adatot meg kell semmisíteniük.
A Time címlapja ismerten fontos Trump számára. Talán ezért is lehetett, hogy Musk arról posztolt pénteken, annyira szereti Trumpot, amennyire egy heteró férfi szerethet egy másikat.
Donald Trump már a kampánya során is az elektromos autók ellen beszélt.
Mert az előző elnök is ezt csinálta vele.
Arra a kérdésre, hogy hányszor beszélt az orosz elnökkel, azt válaszolta, hogy „jobb, ha azt nem tudják.”
Olyasmit ajánlott, amire amúgy is fáj Trump foga.
Korábban a brutális veszteségeik miatt vonták őket vissza a harcoktól.
Hiába észlelték a drónokat, nem sikerült elkapni őket.
A tiltakozást az FC Bayern, a müncheni filmfesztivál és az egyházak is támogatták.
Újvidéken utakat vettek blokád alá, egy városban pedig egy autópálya fizetőkapuját zárták le.
Pozsonyban több mint 40 ezren demonstráltak.
Sorra foglalja el a városokat a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén az M23 nevű milícia, de lehet tudni, hogy valójában Ruanda áll mögöttük. A két ország közös történelme súlyos konfliktusokkal és több millió halottal terhelt, most pedig ismét egy regionális háború réme fenyeget, ha nem sikerül gyors diplomáciai megoldást találni.
A tűzszüneti megállapodásban vállalták, hogy elhagyják a területet.
Palesztin foglyokért cserébe.
A palesztin hatóságok eközben arra panaszkodnak, hogy több Izraelből elengedett palesztin fogoly is rossz állapotban került haza.
Az állam létrehozását felelőtlenségnek nevezik.
„Olyan emberekkel találkozol itt, akikkel egyébként nem biztos” - mondják a budapesti Food Not Bombs tagjai, akik szabadidejükben kidobásra szánt zöldségekből és gyümölcsökből főznek háromfogásos vega menüt mindenkinek, aki kér.
Kevés vagy, mint vasprefektusban a Demszky-karó. Miért hagyták az indonézek, hogy kilopja a szemüket az elnök családja? Az első milliárdos háziasszony lecsukatása. Terézvárosi kutyaszarhíradó. Orbán Viktor a filmekhez is ért. Milliárdos vagyonok a rendszer harmadik vonalában is.
Feldolgozható színpadon az őrület? És ellenállhat neki bárki a művészet segítségével? A holokausztot túlélő sonderkommandós bezárkózik a bábjával, a néző pedig nem tudja, ki a bűnös és ki az őrült.
Kortárs kikacsintások és ezeréves sztorik, éneklő állatok és Parti Nagy-dalok. Fábián Péterrel nem csak új rendezéséről, hanem a szórakoztató és a politikai színház korlátairól is beszélgettünk.
Hogyan keletkezett az élet? Teremtették a világegyetemet, életre-hangolták, vagy magától életre hangolódott? Bár elképzelhető, hogy a megfigyelések és kísérletek nyomán a fizika megalkotja a lét kezdetét tisztázó elméletet, ezzel a hit és a tudomány vitája nem ér véget.
A Google visszavonta ígéretét, miszerint nem használják fel az AI-t katonai célokra, miközben a techcégek minden személyes adatunkkal rendelkeznek. Az Embertelen tervezés című kiállítás megnyitóján a Stop Killer Robots aktivistáival beszéltük át, hol a határ ember és gép között.