Elon Musknak elege lett a politikából, de a politikának is belőle

külföld

A Trump-kormány egyik április végi ülésén Elon Musk már nem is próbált érdemben beleszólni a dolgokba. Csak egy poénnal készült: egy Gulf of America feliratú piros baseballsapkát tett fel a fekete DOGE-sapkájára.

Fotó: JIM WATSON/AFP

„Azt mondják, sok sapkát hordok”, mondta, ami a „sok lovat ül meg egy seggel” szólás amerikai verziója. Majd folytatta: „Amint látják, ez igaz. Még a sapkámnak is sapkája van”, mire kitört a nevetés.

Musk nem véletlenül volt csendes: a politikai pályájának ekkorra gyakorlatilag vége volt, legalábbis annak, abban a formában, amit és ahogyan megismertünk.

A befolyása folyamatosan erodálódott, ráadásul ez több fronton zajlott. Pedig óriási lendülettel érkezett, a DOGE (US Department of Government Efficiency, Kormányzati Hatékonyságért Felelős Hivatal) jelszavával nekiugrott a kormányzati költéseknek, kirugdosott egy rakás dolgozót, érzékeny adatokhoz követelt hozzáférést, szétzúzta a USAID nagy részét, karlengetve szalutált, láncfűrészt lengetett, naponta tucatjával posztolta a MAGA-agendát az X-en, woke-tól a népesedésen át az illegális bevándorlásig, Európára is odafigyelve.

Csakhogy a washingtoni kormány, vagy ha úgy vesszük, a demokrácia nem úgy működik, mint egy cég. Sokkal nagyobb a tehetetlenségi nyomatéka, nem lehet gyorsan nagy dolgokat átverni rajta, és ami talán a legfontosabb, nem lehet egyedül, szövetségesek és konszenzus nélkül húsba vágó döntéseket végigvinni. Itt nem működik a Szilícium-völgy határátlépő agresszivitására utaló, Zuckerbergnek tulajdonított mondás, hogy „mozogj gyorsan, törj el dolgokat”. A kormányzati szolgáltatásokat ráadásul minden állampolgár alapnak veszi, számít rájuk, így a változtatások hatásai sem összevethetők azzal, ha egy techcég módosítana a működésén – mondjuk egy Ubert lejjebb csavarni nagyon nem ugyanaz, mint a veteránok ellátását visszavágni.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Elon Musk elszabadult

A világ leggazdagabb embere pár tucat, zömében huszonéves emberrel elkezdte megszállni az amerikai kormány hivatalait. A Pénzügyminisztérium fizetési rendszeréhez is napokon át hozzáférhettek, ami óriási kockázatokkal járhatott. Összeférhetetlenségi rekordokat, szinte biztos jogsértéseket és teljes káoszt hozott a DOGE első két hete.

Horváth Bence
külföld

Elon Musk láncfűrésszel parádézott a színpadon, hogy demonstrálja, hogyan vágja majd le a bürokrácia csápjait (vagy mi)

Volt felesége, Grimes erre reagálva nyilvánosan kérte, hogy közös gyerekük egészségügyi krízise miatt vegye fel vele a kapcsolatot.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld

Elon Musk rácsavarodott Európára

Trump legnagyobb híve a megszállottja lett egy Nagy-Britanniát feszítő óriási botránynak, de a német politikában is nyomul, és más európai országokat is betalált bevándorlásellenes posztokkal. Európai politikusok sorra kérik ki maguknak a szélsőjobbos hangulatú hiperaktivizmust.

Rovó Attila
külföld

Össztűz alatt a Tesla – szó szerint

Aktivisták Teslák felgyújtásával, felmatricázásával, Molotov-koktélokkal és félautomata gépkarabélyokkal jelzik, hogy gyűlölik Elon Muskot, de a cég eladásai is bezuhantak, és a tőzsdén is brutális buktát mutatnak be a részvényei.

Rovó Attila
külföld

Elon Musk újabb gyomrost kapott

Áprilisban lefeleződtek a Tesla európai eladásai.

Haász János
gazdaság

Elon Musk a túltolást is túltolta

A fél világ és saját családtagjai szemében is sikerült rövid idő alatt Trumpnál is visszataszítóbbá válnia a világ leggazdagabb emberének – aki ráadásul a hatalma növekedésével együtt sül fel sorra az újabb és újabb ötleteivel.

Herczeg Márk
külföld

A Google térképen is Amerikai-öböl lesz a neve a Mexikói-öbölnek

De csak az amerikai felhasználóknak.

Fődi Kitti
külföld