„Nagyon szép, hogy Molnár Ferenc Caramel és a Quimby zenekar nevében Kiss Tibi a hétvégén felszólalt, de hol vannak a többiek?” – reagálta Lengyel Tamás színész a közösségi oldalán arra, hogy több popzenész is politikai üzenetet fogalmazott meg a koncertjén (a példákat ebben a cikkben szedtük össze és helyeztük keretbe).
A zenészek között voltak olyanok, mint a Carson Coma, akiktől nem volt meglepő, hogy a pénteki koncertjükön a már eleve politizáló Feldobom a követ dal „ki fogod sípolni, hogy Orbán Viktor” sora után olyan webböngészőt mutatott a háttérvetítés, amibe hiába írták be, hogy telex.hu vagy 444.hu, csak hibaüzenet jött fel. És voltak olyanok, mint Caramel vagy Marsalkó Dávid (Halott Pénz), akiktől meglepőbbnek tűnt a színpadról kiszólás, ami Caramel esetében kifejezetten vaskosra sikerült. Ő azt mondta: „Ezek a faszfejek annyit tanultak meg a kibaszott Oxfordon, hogy hogy kell megosztani az embereket!” Marsalkó pedig arról beszélt, hogy a politika miatt nem szabad felborítani családi kapcsolatokat, baráti kapcsolatokat.
Lengyel így folytatta a bejegyzését: „Hol vannak azok a nagy és kiselérésű színészek, zenészek, sportolók, influencerek, tartalomkészítők, divattervezők, modellek, tévés személyiségek, szakértők, humoristák, – mindazok, akik elvileg hisznek a szabadságban és van hatásuk a környezetükre?! (Kinek nem inge..) Hol vagytok? Még mindig azt hiszitek, hogy hallgatással meg tudjátok úszni? Hogyha csendben maradtok, akkor majd nem ér el titeket az egész? Tévedtek” – írta. „Most még csak szervezetekre fog vonatkozni a törvény, holnap már rád is. Aki adományt gyűjt, aki felszólal, aki segít, aki tanít, aki kérdez. Aki csak nem ért egyet” – fogalmazott, hozzátéve, hogy bárkire rásüthetik, hogy „külföldi ügynök”, elég hozzá egy kósza megosztás, egy rossz pillanatban tett nyilatkozat vagy egy múltbeli együttműködés. „Viszik a pénzedet, bemocskoljak a nevedet, elveszik a szabadságodat. És amikor majd érted jönnek, már nem lesz, aki felszólaljon. Ez nem politika. Ez a szabadság” – zárta Lengyel, aki a nagytakarítási törvény miatt tartott tüntetésen is felszólalt.
Egy rakás popzenész szólt be a színpadról, már ha a szeretet és az összefogás hirdetése antiorbánizmust jelent. De számít ez bármit is? Hatnak a szavazókra a popsztárok? És ha igen, miért egy közepesen ismert mulatós zenész miatt főhet Orbánék feje?
Az énekes a szegedi koncertjén tartott egy kisebb beszédet, ahol elmondta, „szeretnünk kell egymást, mert ez a mi közös hazánk”, és aki azzal próbálkozik, hogy szétválasszon minket, „az bele fog bukni”.
Marsalkó Dávid Caramelhez hasonlóan a megosztásról beszélt.
Egy egyetemista jelentett be tüntetést vasárnap délutánra a Kossuth térre a nagytakarítási törvény miatt. Percről percre követjük az eseményeket.
A Budapest Parkban a „ki fogod sípolni, hogy Orbán Viktor” sor után elsötétült a színpad, a kivetítőn pedig egy böngésző jelent meg, amin a 444-re és más oldalakra keresve csak hibaüzenet volt látható.