Nagy port kavart idén tavasszal az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Nemzeti Bank alapítványairól, az összesen több mint 500 oldalas dokumentum részletesen bemutatja, milyen visszásságokat találtak a vagyonnal történő gazdálkodás során. Gyakorlatilag a Számvevőszék leírta azokat az aggályokat, amelyekre a sajtó már az alapítványok megalapítása óta próbálta felhívni a figyelmet. A jelentések elkészültek, feljelentés is történt, de azóta lényegében semmilyen hír nincs arról, mi is a helyzet mostanában a jegybanki alapítvány, a kapcsolódó társaságok és úgy egyáltalán az MNB-botrányban érintett személyek körül. Annyira nincs, hogy több, az ügyben érintett cég még a mai napig nem adta le a tavalyi évről szóló éves beszámolóját sem.
Némi információ azonban mégis akad, csak nem a nyomozással kapcsolatban, hiszen az érintett Matolcsy Ádám-Száraz István-Stofa György-Somlai Bálint kör már-már úgy tesz, mintha mi se történt volna. Kiderült, hogy időközben Stofa két kastéllyal is gyarapodott, egyet még a botrány kirobbanása előtt, egyet viszont már utána szerzett meg. Somlai látszólag eltávolodott cégeivel a Matolcsy-klán fő székhelyéül szolgáló Pusztaszeri úti ingatlantól, de csak azért, hogy egy másik, szintén Matolcsy-körhöz tartozó ingatlanban béreljen irodákat.
Annyira úgy tűnik, mintha mi se történt volna, hogy bő 1,5 hónappal az MNB-botrány kirobbanása után is vándorolt jegybanki alapítványos vagyon a Matolcsy-körhöz. Az elmúlt hónapokban már több cikkben is bemutattam, milyen eszközökkel tologatták a vagyonelemeket egymás között az alapítványos-Száraz-birodalomban: volt, hogy nagyon rövid időn belül egyszerűen kézről kézre jártak az ingatlanvagyonnal rendelkező cégek, és volt, hogy egyszerűen csak elcseréltek egy-egy céget, bennük az értékes ingatlannal. És volt olyan is, amit még Matolcsy György, már MNB-elnök nézett ki magának, vetette meg az MNB-vel, majd a jegybanki alapítványokba történő kiszervezés után az elvesztette közvagyon jellegét, és a fiánál, Matolcsy Ádámnál kötött ki az épület.
Ezek javarészt mind az Állami Számvevőszék vizsgálata előtt történtek, viszont egészen meglepő, hogy még a botrány kirobbanása után is sikerült egy kisebb, de annál jelentősebb ingatlannal rendelkező céget pont Matolcsy Ádám körébe értékesíteni.
Pedig miután Varga Mihály került az MNB élére, rögtön lecserélte a jegybanki alapítványos birodalom vezetőit, de úgy tűnik, mégis volt szituáció, amikor a „legegyszerűbb megoldás” az volt, hogy a jegybanki alapítványos körbe tartozó Sky72 Kft. vevője Matolcsy Ádám egyik kiemelkedő ingatlanos cége legyen.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
De nem azért, hanem mert hivatalos feladatainak száma jelentősen megnövekedett - közölte Szécsényi Bálint.
Eddig csak azt tudtuk, hogy a Számvevőszék vagyon elleni és gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen.
266 milliárd forint volt a jegybanki alapítványok induló vagyona, ami akár 460 milliárd forint lehetne, de ebből csak 283 milliárd forint van meg. Az is jó eséllyel csak papíron.
Nem csupán Budapesten, Dubajban vagy New Yorkban keresik az ingatlanokat, neoreneszánsz kastélyt is vettek vidéken. A háttértörténet ezúttal is kusza.
Az MNB-alapítvány, amelynek eredetileg szánták, ma már csak bérlője az ingatlannak, és havi több tízmilliót fizet érte Matolcsy fiának. Az Úri utca 72. története a közvagyont magánvagyonná alakító alapítványosdi tökéletes példája.
Már-már kimeríthetetlen tárháza lehetett a jegybanki alapítványokhoz kapcsolódó körnek arra, hogyan gyarapodjanak a közpénzből felépített birodalom segítségével.
A kastélyt idén májusban, az MNB-botrány kirobbanása után vette meg Matolcsy Ádám fontos embere. Az épület egykori tulajdonosa volt egy ma már elítélt bankvezér, ex-MDF-es és ex-jobbikos képviselő is.
Az új jegybankelnök már belengetett egy vizsgálatot is, amiért az előző jegybankelnök utolsó előtti munkanapján gazdát cserélt a jegybanki alapítványok vagyonkezelője, és a Matolcsy–Száraz-kör kezébe került.
Egy talán elfeledett történet, ami Matolcsy György jegybankelnöki kinevezése után 9 hónappal kezdődött, és 9 évvel később Matolcsy Ádámnál fejeződött be. A közvagyon kiszervezésének újabb remek példáját, az V. kerületi ingatlan sztoriját mutatjuk be.
Amikor 2021 nyarán mindenki a covid miatti lezárások feloldásának örült, Száraz István és köre mással volt elfoglalva.
A jegybanki alapítványok százmilliárdokat égettek el, de a nemzeti bank volt elnökének felelősségét nemigen firtatják. Pedig a számvevőszék nemcsak az alapítványok, hanem az MNB ellenőrzése során is talált furcsaságokat. És ott is felbukkant az elnök fiának barátja, Somlai Bálint.