Az ukránok szerint az orosz támadás civil célpontok, például lakóházak ellen irányult.
Trump a hívást követően arról beszélt, hogy „a kínai diákok jöhetnek, de ellenőrizni akarjuk őket.” Míg Hszi Csin-ping arra figyelmeztette Washingtont, hogy „körültekintően” kezelje Tajvan ügyét, hogy elkerüljék a konfliktust.
Trump szerint Musknak csak azután lett baja az általa is jól ismert törvénycsomaggal, hogy lelépett a kormányból. Musk már arról posztolt, hogy Trump szerepelt az Epstein-aktákban.
A találkozó legfontosabb témái a védelmi kiadások, a vámok és Ukrajna volt, Merz pedig egy anyakönyvi kivonattal lepte meg Trumpot.
Miközben Milorad Dodik a Budai Várban járt, Németh Ferenc Balkán-szakértő arról tartott előadást, hogy éppen mennyire van jelen az orosz dezinformáció az EU déli szomszédaiban. Spoiler alert: sok helyen nem annyira, mint nálunk.
Három éve szerezték meg a luxusingatlant, egy évre rá árulni kezdték, de 16 milliárd forintért akkoriban nem kellett senkinek.
Trump már régóta szorgalmazta a hívást vagy akár egy találkozót Hszivel, de Kína ezt elutasította, mondván, hogy ez nem egyezik a hagyományos megközelítésükkel.
A szintetikus szerek mellett továbbra is a kannabisz maradt a leggyakrabban fogyasztott illegális szer Európában, de jelentés szerint még a kannabiszgyanta átlagos THC-tartalma is megduplázódott az elmúlt években.
Az ellenzéki politikus ellen amiatt indítottak eljárást, hogy egy gyűlésen megjegyzéseket tett a főügyészre, azt hangoztatva, hogy célkeresztbe állították az ellenzéket.
Hamis visszaszámlálók, alacsony készletre figyelmeztető üzenetek, zaklató gyakorlatok, a lemaradástól való félelem keltése, kényszerregisztráció. Az ügyben hivatalos panaszt nyújtottak be az Európai Bizottsághoz.
A szervezetet pedig, ami a Kreml szerint egy kémfészek, szuverenitásvédelmi szempontokból nemkívánatosnak nyilvánították Oroszországban.
Szerintük nem maradhat szó nélkül, hogy Magyarországon aláássák és megsemmisítik az emberi jogok és a demokrácia alapvető védelmét.
A két holttest megtalálását követően még 56 túszt tart fogva a Hamász. Izraeli becslések szerint már a felük sincs életben.
Az aktivisták meg akarták akadályozni, hogy kiszállítsák a Bild és Welt című lapokat.
A műholdfelvételek azt mutatják, hogy a hajó a baleset óta először van függőleges helyzetben.