Hétfőn megkezdődött az 1-es vasútvonal felújítása. Megnéztük, mi várta az ingázókat az első reggelen. Pótlóbuszunk nemcsak zsúfolt volt, hanem késett is, miközben egy állomást kihagyott.
Bizonyos vonatok helyett pótlóbuszok közlekednek Tatabánya és Biatorbágy között.
A Budapest-Hegyeshalom-Rajka vasútvonal Trianon óta Magyarország legfontosabb közlekedési folyosója. A pálya rossz állapota miatt sebességkorlátozást vezettek be rajta, Lázár pedig tisztogatásba kezdett a történtek miatt.
A MÁV-ból és a minisztériumból is többeket kirúgtak, amiért sebességkorlátozást kellett bevezetni az 1-es fővonalon.
Munkaerőhiány is sújtja a MÁV-ot, de a Népszava szerint van egy kiskapu.
Szerinte az 1-es fővonalon „haváriahelyzet van”, ahol az utasok biztonsága az első, a pénzügyi elszámolás másodlagos kérdés.
Személyi sérülés egyik esetben sem történt.
400 méterre volt a két vonat egymástól.
A Közlekedő Tömeg civil szakmai szervezet szerint a Biatorbágy-Szárliget szakaszt az elmúlt 40 évben senkinek sem jutott eszébe karbantartani, emiatt a síneket rögztíő csavartiplik egyszerűen elporladtak.
Hiába késik a vonat, egy szabály szerint ha az átalány-kártérítési igény nem éri el az 1000 forintot, a MÁV nem fizet.
A kormány szerint nem történt bevételcsökkenés.
De csak belföldi utazásra, 2. kocsiosztályon vehető igénybe.
A Közlekedő Tömeg és az Iho.hu információira adott MÁV-os és minisztériumi válasz a közlekedési lap szerint „nem cáfolja, ellenben árnyalja” az értesüléseiket.
Naponta jelennek meg horrorsztorik a MÁV-val kapcsolatban, felrobbant tartályokról, kimaradt járatokról, klíma nélküli vonatokról. A problémák nem újak, 2004 óta folyamatosan romlik a magyar vasút állapota, a hibák javításához forrásokra és megrendelői nyomásra lenne szükség.
A bezárt vonalakon „csupán járművet cserélünk”, nem szedik fel a síneket, az nagyon sokba kerülne – nyugtatta meg a vasút kedvelőit Pafféri Zoltán.