Kétszer annyit költöttünk közútfejlesztésre az elmúlt harminc évben, mint vasútra

közlekedés

Az elmúlt három évtizedben több mint kétszer annyit költött közúti fejlesztésekre az állam, mint a vasúti infrastruktúra korszerűsítésére, derül ki a Wuppertal Institut és a T3 Közlekedéskutató Intézet új jelentéséből. A Greenpeace szerint ez elriasztja az utasokat attól, hogy környezetbarát közlekedési alternatívákat válasszanak.

Az elemzés szerint 1995 és 2021 között Magyarország 22,9 milliárd eurót költött az utakra, amíg vasúti fejlesztésekre csak 9,95 milliárd euró jutott. Az autópálya-hálózat hossza 430 százalékkal, 335 kilométerről 1774 kilométerre nőtt, ezzel a vizsgált harminc európai országból negyedik helyen végeztünk a közúti fejlesztések ranglistáján. A vonathálózatnál viszont nem ilyen előremutatók a számok: a teljes hazai vasút 1995-ben még 7988 kilométeres volt, de ez a szám 2020-ra öt százalékkal, 7588 kilométerre csökkent.

Megnéztük, kipróbáltuk, mi várta az ingázókat az 1-es vasútvonal felújításának első napján, hétfő reggel. A fővonalról, ami miatt Lázár János lefejezte a MÁV vezetését, és a felújítási munkák okairól pedig ebben a cikkben írtunk.

Matuska Szilveszter felrobbantotta, Lázár János embereket rúgott ki miatta - újra címlapokon az 1-es számú vasúti fővonal

A Budapest-Hegyeshalom-Rajka vasútvonal Trianon óta Magyarország legfontosabb közlekedési folyosója. A pálya rossz állapota miatt sebességkorlátozást vezettek be rajta, Lázár pedig tisztogatásba kezdett a történtek miatt.

Molnár Kristóf
közlekedés
Forrás

Miután augusztusban a MÁV elismerte, hogy „a pálya korossága” miatt kell korlátozni a vonatok sebességét az egyik fővonalon, az építési és közlekedés miniszter a háromból két vezérigazgató-helyettest rúgott ki a vállalattól.

Fotó: Bankó Gábor/444

A Greenpeace szerint a hazai vonatközlekedés elképesztő hanyatlásnak indult az elmúlt években: az augusztusi intézkedésekkel együtt - amikor is tíz mellékvonalon állították le a közlekedést - összesen közel 40 vasútvonalat és több mint 300 megállót iktattak ki a személyszállításból, több százezer embert elvágva ezzel a vasúti közlekedéstől. A megmaradt mellékvonalakon forráshiány miatt gyakorlatilag használhatatlan a menetrend, a vonatok ritkán és megbízhatatlanul járnak.

Kapcsolódó cikkek

„Kilencre vagy fél tízre érek be? Pont leszarom” - elindult a vonatpótlás az 1-es fővonalon

Hétfőn megkezdődött az 1-es vasútvonal felújítása. Megnéztük, mi várta az ingázókat az első reggelen. Pótlóbuszunk nemcsak zsúfolt volt, hanem késett is, miközben egy állomást kihagyott.

Molnár Kristóf
közlekedés

Nekiálltak annak a felújításnak, ami miatt Lázár lefejezte a MÁV vezetését

Bizonyos vonatok helyett pótlóbuszok közlekednek Tatabánya és Biatorbágy között.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Matuska Szilveszter felrobbantotta, Lázár János embereket rúgott ki miatta - újra címlapokon az 1-es számú vasúti fővonal

A Budapest-Hegyeshalom-Rajka vasútvonal Trianon óta Magyarország legfontosabb közlekedési folyosója. A pálya rossz állapota miatt sebességkorlátozást vezettek be rajta, Lázár pedig tisztogatásba kezdett a történtek miatt.

Molnár Kristóf
közlekedés

Elismerte a MÁV, hogy „a pálya korossága” miatt kell korlátozni a vonatok sebességét az egyik fővonalon

A Közlekedő Tömeg civil szakmai szervezet szerint a Biatorbágy-Szárliget szakaszt az elmúlt 40 évben senkinek sem jutott eszébe karbantartani, emiatt a síneket rögztíő csavartiplik egyszerűen elporladtak.

Mészáros Juli
közlekedés

Tíz mellékvonalon állítja le a vasúti közlekedést a MÁV

Augusztus 1-jétől autóbuszok szállítják az utasokat.

Molnár Kristóf
közlekedés