Donald Trump nemcsak hogy visszatért az X-re, amit akkor még Twitternek hívtak, amikor a leváltott elnököt kitiltották a Capitolium ostroma idején, de most néz ki, hogy egy tízmillió dolláros kártérítést is bezsebelhet a tiltás miatt indított perben.
A pert még az előző vezérigazgató, Jack Dorsey vezetése alatt indították. Aztán a világ leggazdagabb embere, Elon Musk megvásárolta a Twittert és átnevezte X-re és vissza is állította Trump fiókját, hogy később az egyre nyíltabb támogatásból politikai szerepet gründolhasson magának. Musk megjelenése után Trump jogi csapata fontolóra vette, hogy lemond a perről, de végül folytatták az ügyet.
Korábban a Meta 25 millió dollárt fizetett az elnöknek egy hasonló per rendezésére, ami szintén azért indult, mert a Facebook hosszabb időre felfüggesztette Trump fiókját – Mark Zuckerberg pedig 180 fokos fordulatot vett, és mindenben engedett Trumpnak. Az elnök jogi csapata hasonló megegyezésre törekednek a Google és a YouTube vezetésével, mely platformokról szintén lekerült Trump a 2021. január 6-i ostrom után. (Guardian)
Mondjuk ennek ellenére Trump nem biztos, hogy vissza is tér, legalábbis korábban úgy fogalmazott, „nem lát rá okot”, hogy újra ott legyen a Twitteren.
Emiatt zárlatot rendeltek el. Trump fia is elítélte a tüntetőket.
A Tesla vezére úgy gyalázza az állami támogatásokat, hogy közben a cége nagyban épít ezekre. Most pedig egy olyan elnökjelöltet támogat, aki már sokat beszélt az elektromos autóipar visszaszorításáról.
A világ leggazdagabb embere pár tucat, zömében huszonéves emberrel elkezdte megszállni az amerikai kormány hivatalait. A Pénzügyminisztérium fizetési rendszeréhez is napokon át hozzáférhettek, ami óriási kockázatokkal járhatott. Összeférhetetlenségi rekordokat, szinte biztos jogsértéseket és teljes káoszt hozott a DOGE első két hete.
A felügyelőbizottság szerint teljesen jogos volt a letiltása, és nem értenek egyet a Facebookkal abban, hogy a szabályszegés miatt különleges elbánást érdemelne a volt elnök.
Mark Zuckerbergnek 86 ezer milliárd forint sem elég ahhoz, hogy ne úgy táncoljon, ahogy a hatalom kéri.