Elon Musk bírálta Donald Trump „nagy és gyönyörű” költségvetési törvénycsomagját, szerinte az aláássa az eddig elvégzett munkáját, írja a BBC. A múlt héten az amerikai képviselőház szűk többséggel elfogadta Trump törvénycsomagját, ami
Musk a CBS News-nak adott interjúban úgy fogalmazott, csalódott a törvény miatt, mert az aláássa azt a munkát, amit ő korábban az elnök mellett végzett a kiadások csökkentése érdekében. „Őszintén szólva csalódást keltő volt látni ezt az óriási költségvetési csomagot” – mondta Musk, hozzátéve, hogy a javaslat nem csökkenti, hanem növeli a költségvetési hiányt. Musk szerint a törvény „aláássa a DOGE (US Department of Government Efficiency, Kormányzati Hatékonyságért Felelős Hivatal) csapat munkáját” is.
Épp kedden írtunk arról, hogy Musk az utóbbi időben eltűnt, pedig óriási lendülettel érkezett meg az amerikai politikába. A DOGE jelszavával nekiugrott a kormányzati költéseknek, kirugdosott egy rakás dolgozót, érzékeny adatokhoz követelt hozzáférést, szétzúzta a USAID nagy részét, karlengetve szalutált, láncfűrészt lengetett, naponta tucatjával posztolta a MAGA-agendát az X-en, woke-tól a népesedésen át az illegális bevándorlásig, Európára is odafigyelve.
Aztán a nagy mellénnyel indított költségcsökkentési rohama kifulladt, és meggyűlölték miatta a miniszterek is, annyira, hogy bazmegelésbe fulladó ordítozásaik voltak a Fehér Házban. Musk nem került ki Trump köreiből, de inkább a cégeire koncentrálna.
Nagy mellénnyel indított költségcsökkentési rohama kifulladt, és meggyűlölték miatta a miniszterek is, annyira, hogy bazmegelésbe fulladó ordítozásaik voltak a Fehér Házban. A milliárdos már inkább a cégeire koncentrálna, Trumpról nem is posztol, és ez fordítva is igaz.
A világ leggazdagabb embere pár tucat, zömében huszonéves emberrel elkezdte megszállni az amerikai kormány hivatalait. A Pénzügyminisztérium fizetési rendszeréhez is napokon át hozzáférhettek, ami óriási kockázatokkal járhatott. Összeférhetetlenségi rekordokat, szinte biztos jogsértéseket és teljes káoszt hozott a DOGE első két hete.
Volt felesége, Grimes erre reagálva nyilvánosan kérte, hogy közös gyerekük egészségügyi krízise miatt vegye fel vele a kapcsolatot.
Trump legnagyobb híve a megszállottja lett egy Nagy-Britanniát feszítő óriási botránynak, de a német politikában is nyomul, és más európai országokat is betalált bevándorlásellenes posztokkal. Európai politikusok sorra kérik ki maguknak a szélsőjobbos hangulatú hiperaktivizmust.