Negyedik napja elérhetetlen az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG). A weboldalon továbbra is egy üzenet fogadja a látogatókat, miszerint az oldalon karbantartást végeznek.
Az EMIG június 13-án állt le. Miután beszámoltunk a hírről, a MÁV vezérigazgatója „téves információk terjesztésével” vádolta meg lapunkat. Hegyi Zsolt a Facebookon azt írta, hogy a vonatok késéseit továbbra is lehet követni, azokat ugyanis a Vonatinfó rendszerében vezetik. Cikkünk fő állításáról, az EMIG leállásáról azonban semmit sem írt.
Bár az EMIG leállásával kapcsolatban már június 13-án kérdéseket küldtünk a MÁV-nak, választ a mai napig nem kaptunk. A vasúttársaság egy külön levélben reagált a cikkünkre. Megküldték nekünk Hegyi Zsolt közleményét, aminek kérték a feldolgozását.
Időközben egyébként a második nyári hétvégén is összeomlott a balatoni vasúti közlekedés. Vasárnap délután ugyanis lerobbant egy motorvonat Máriahullámtelepnél.
Az EMIG leállása azért hírértékű, mert ez az a rendszer, amiben az összes, Magyarországon közlekedő mozdony látszott. Még azok is, amiket útközben átszámoztak.
Az átszámozás jelensége a pünkösdi hétvége vasúti káoszában jelent meg. Vitézy Dávid azt állította, Lázár János közlekedési miniszter utasításba adta, hogy a jelentősen késő vonatokat nem jeleníthetik meg a vonatinformációs rendszerben.
A műveletet két módon hajtották végre. Vagy nem írták ki a MÁV-appban, mikor indult el a késő vonat vagy átszámozták útközben. Az átszámozott vonatokat ugyanis nem mutatja a vonatinformációs rendszer, így azt sem lehet látni, ha késnek.
Mivel az EMIG-ben az átszámozott vonatokat is látszódtak, ellenőrizni lehetett, hogy tényleg eltűntek-e késő vonatok a vonatinformációs rendszerből. A honlap leállása miatt jelenleg ezt nem lehet megtenni.
Az oldalon karbantartást végeznek.
Nem sokon múlt, hogy elteljen egy teljes hétvége vasúti káosz nélkül, de aztán közbe jött egy meghibásodott szerelvény Balatonmáriafürdőn.
Két konkrét balatoni járat az élő példája a jelenségre. Frissítés: a MÁV szerint ezeknél a vonatoknál is jár a kompenzáció.
Késéseltüntetéses csalás, járatszám-átírós csalás, 18 perces csalás és egy eltűnt vonat – Lázár János és a MÁV tényleg kitettek magukért a pünkösdi hosszú hétvégén. A 444 olvasóinak hátborzongató, izzasztó, dermesztő és tragikomikusan vicces élményei.