Az uniós büntetővám ötlete miatt Kína és az EU tárgyalna az elektromos autóiparba folyó állami támogatásokról

gazdaság

Kína és az Európai Unió megállapodott, hogy tárgyalni kezdenek az elektromos autóiparba folyó állami támogatásokról, miután az EU büntetővámot vetne ki a kínai elektromos autókra, írja a Politico.

Robert Habeck német alkancellár jelenleg Kínában azt mondta, hogy a Kínából származó elektromos járművek behozatalára tervezett uniós vámok „nem büntetés”, hanem kompenzáció a Peking által a kínai vállalatoknak nyújtott előnyökért.

Fotó: KOJI NAKAYAMA/The Yomiuri Shimbun via AFP

Mivel Peking állami támogatással segíti az elektromos autóiparát, a mesterségesen alacsonyan tartott árak csapást jelentenek az európai gyártóknak. Éppen ezért az Európai Bizottság tavaly szeptemberben vizsgálatot indított, a hetekben pedig úgy döntött, gyártótól függően júliustól kisebb-nagyobb vámot szab ki a Kínából érkező autókra.

Olof Gill, az EB kereskedelmi szóvivője azt mondta, hogy folytatják az együttműködést, az unió pedig elvárja, hogy a tárgyalás eredményeképp hatékonyan kezeljék a káros állami támogatásokat. A két fél „az elkövetkező hetekben minden szinten folytatja a tárgyalásokat”.

Kína és az EU között kereskedelmi verseny zajlik, a kínai elnök magyarországi látogatása előtt azt írtuk, hogy a kínai gazdaság csapdába esett, és nemcsak az EU-val, de lassan az egész világgal ütközőpályára került. Az EU azért is volt kénytelen belengetni a vámot, mert az Egyesült Államok már erősebb vámmal küzd a kínai elektromos autók ellen. Az Mfor szerint az Európában gyártott kínai autókat nem fogják olyan súlyos terhek sújtani, és a BYD sem mutatja jelét annak, hogy változtatni akarna a magyarországi tervein.

Kapcsolódó cikkek