Rapháború Extra a Kormányinfón

video

A szűkösre tervezett Kormányinfónnyilván csak a legvégén – kaptunk pár percet, hogy kérdezhessünk, ezúttal stílszerűen úgy alakult, hogy kizárólag gyűlöletkeltésről volt módunk beszélgetni Gulyás Gergellyel. (A Miniszterelnökséget vezető miniszter Orbán Viktor drónozásáról egy korábbi kérdésre válaszolt meglepőt.)

Miért Orbán Bindzsisztán vezetője?

A korábban kérdező RTL felhozta, hogy amikor Ákossal egy nyilatkozata miatt szerződést bontott a Telekom, akkor Orbán Viktor azt mondta, „ellentétes az alkotmánnyal, amikor valaki azzal az indokkal mond fel egy szerződést, hogy nem tetszett neki annak az embernek a véleménye, akivel egyébként korábban szerződést kötött. Ez elnyomás, ez visszaélés, és szerintem ezt nem szabad elfogadni.” Balázs Barnabás ezután megkérdezte, hogy amikor Majkával bontott szerződést a One, akkor miért nem állt ki a kormány a véleményszabadság mellett.

Gulyás Gergely azt mondta, a „gyűlöletre uszításnak és a közösség elleni izgatásnak” nincs helye a színpadon sem, „és itt arról van szó, hogy valakinek a megölését imitálni, erre buzdítani gyűlöletre uszítás, ez túlmegy a véleménynyilvánítás szabadságának korlátain, amit pedig annak idején Ákos mondott, az aligha vitás, hogy messze belül marad ezen”. Hogy a kormányoldal miért azonosítja Bindzsisztán vezetőjét Orbán Viktorral, Gulyás Gergely azt mondta, Majka azonosította vele (ilyen egyelőre nem történt).

A strici visszatér

Az RTL ezután megkérdezte a bántalmazott nők digitális polgári körét megalapító Vitályos Esztert, hogy mi a véleménye az első Digitális Polgári Körbe meghívott Dopemanről, aki A strici visszatér című számában azt magyarázta, hogy „miért nem probléma kiskorú lányokat megerőszakolni”. A kormányszóvivő lényegében azt mondta, hogy nem ismeri Dopeman munkásságát, ők bántalmazott nőket várnak a digitális polgári körükbe, elsősorban nem férfiakat várnak oda. Arra, hogy milyen üzenetet közvetít az, hogy Orbán Viktor az első DPK-ba meghívta Dopemant, Vitályos azt mondta: az, hogy valaki a számaiban mit mond, és hogy mit csinál a politikában, az két különböző dolog. Arra, hogy Pogány Indulónak is nekiment Horváth László drogügyi kormánybiztos, miközben a szintén kábítószerezésről rappelő Dopemannek nem, Vitályos azt mondta, erről nem őt kell kérdezni, de mindenkit várnak a bántalmazott nők polgári körében.

Mint szódás a lovát

Miután megkaptuk a szót – a 2014-es Rapháború Extrát folytatva –, felvetettük, hogy Majkával kapcsolatban azt mondták, egy előadás közben sem lehet gyűlöletkeltésre alkalmas dolgokat művelni, Dopemant ellenben fogadják, pedig az egész karrierét nőverésről szóló számokra építette (sőt Kocsis Máté még 2017-ben még arról beszélt, hogy „Dopeman a dalaiban, közléseiben a bűnözői életmódot propagálja, sok fiatalt erre buzdít, követendőnek állítja azt be”). Hogy miért esik Dopeman más elbírálás alá, arról Gulyás azt mondta, ő pont azt mondta, hogy ugyanolyan megítélés alá kell esnie. Miután felhívtuk a figyelmet arra, hogy Orbán Viktor meghívta Dopemant a Karmelitába, ahol együtt pózoltak, Gulyás Gergely azt állította, nem látta ezt a képet:

Gulyás azt mondta, nem ismeri sem Majka, sem Dopeman munkásságát, és egyelőre nem is tervezte, hogy megismerje. Ezért a rengeteg hasonló szám közül idéztük a Bűnöző című dalt, amiben az szerepel, hogy:

„Kegyetlen módon pofán baszom őket / Mint szódás a lovát, úgy verem a nőket.”

Illetve megemlítettük azt is, hogy pár éve még azzal viccelt, hogy a nőt bordán kell ütni, mert akkor elhallgat.

Gulyás végezetül azt mondta, eddig senki sem zárta ki senkinek a csatlakozását, szerinte tettünk egy reformjavaslatot, hogy vizsgálják meg a digitális polgárok életútját, fontolóra veszik a dolgot. (Magyar Péter a Kormányinfó után arról posztolt, hogy: „Makovecz Imrétől sikerült Orbán Viktornak eljutni a gödör legaljára. Ez a hivatalos viszonya a nőkkel Orbán Viktornak? Vagy van még ennél is lejjebb?”)

Bede Zsolt a polgári pikniken

Arra a kérdésre, hogy a Miniszterelnökség miért támogatta azt a rendezvényt, ahova meghívták előadni a rasszista-antiszemita Vadhajtások arcát, a horogkeresztes zászló előtt karlendítő Bede Zsoltot is, Gulyás azt mondta, több tízezer civil rendezvényt támogatnak, nem tudják mindet vizsgálni, annyit tudnak ígérni, hogy ha valahol ilyen jellegű gyűlöletkeltés történik, azt a rendezvényt a továbbiakban nem fogják támogatni. Azt nem tudja garantálni, hogy bármilyen felelősséget vállaljon az ilyen eseményekért. Arra, hogy az antiszemitizmus ellen hirdetett zéró toleranciába nem ütközik-e Bede Zsolt futtatása, Gulyás azt mondta:

„De én nem futtatok. Azt legyen kedves megérteni, hogy én senkit se futtatok.”

Gulyás előre szólt, hogy a közeljövőben ilyenek lehetnek, a több tízezer támogatásból biztosan jut majd olyan helyre is pénz, ahol ilyen előfordulhat.

Egy színvonaltalan válasz

Végül megkérdeztük, hogy ha az északír rapegyüttest, a Kneecapet azért tiltották ki, mert a színpadon támogatták a Hamászt és a Hezbollahot, akkor a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre már többször meghívott volt iráni elnököt, a Hamászt és a Hezbollahot anyagilag is támogató, holokauszttagadó és antiszemita Mahmúd Ahmedinezsádot miért nem tiltották ki. Gulyás Gergely csak azt ismételgette, hogy:

„A kettő között semmilyen összefüggés nincsen.”

Kapcsolódó cikkek

Kormányinfó: a nők bántalmazásáról és kábítószerről rappelő Dopemanről kérdezték Vitályos Esztert, aki próbálta elvenni a szót, végül kitért a válasz elől

A gazdasági repülőrajt elmaradt, a miniszterelnök viszont megalakította Tusnádfürdőn az elsőszámú Digitális Polgári Kört. Dopeman on, Majka off.

Fődi Kitti
POLITIKA

Minek mentem oda?

Gulyás Gergely szerint az EU-ban nem sok kormány tart ilyen Kormányinfót. Hát ilyet tényleg nem tart senki.

Herczeg Márk
vélemény

Gulyás szerint Orbán nem is azt mondta, amit mondott a Tisza-párt rendezvényeinek drónos létszámellenőrzéséről

Amikor Orbán a kollégáiról beszélt, akkor Gulyás szerint a civil szférában dolgozói kollégáit említette.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Ákos és a Telekom kulturáltan szakítottak

Valami véget ért, hiszen minden, aminek kezdete van, véget is ér. De ez is csak egy új kezdet: Ákos 50 milliót ad Böjte Csabának gyermekmentésre.

Herczeg Márk
Popkult

A One Magyarország megszünteti az együttműködést Majkával a fejbelövéses jelenet miatt

Támogatják az alkotói szabadságot, egy határig.

Windisch Judit
POLITIKA

Bántalmazott nőknek alapított Digitális Polgári Kört Vitályos Eszter

Dopemant ide egyelőre nem vették be.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Van köztük egy csicska, ezt mindenki tudja

Miért bohóckodik Dopeman Pityinger László a Karmelitában? Mi előnye származik Orbán Viktornak abból, hogy egy kiélezett kampány közepén az egykor még MSZP-s támogatással ringbe szálló, Orbán-fejjel focizó, lecsúszott zenésszel pózoljon?

Ács Dániel
MŰVÉSZET

Pogány Induló után most Bárány Attilába állt bele a drogügyi kormánybiztos

A dj azt kiabálta a mikrofonba egy koncertjén, hogy álljál be!

Fődi Kitti
ZENE

7+1 keresztény-konzervatív, polgári gondolat az első Digitális Polgári Kört megalapító stricitől

Mármint Dopemantől. Figyelem, szókimondó szövegek.

Herczeg Márk
filozófia

„Dopeman a dalaiban, közléseiben a bűnözői életmódot propagálja, sok fiatalt erre buzdít, követendőnek állítja azt be”

Kocsis Máté pár éve még nem gondolta volna, hogy a VIII. kerületi rapperrel kell létrehoznia a Fidesz morális forráskódját.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Elkerült buzizás, szeretetbeszéd és Bede Zsolt két keze az állami pikniken

Ilyenek a mai polgárok: Gulyás Gergely támogatásával íjaznak át a Vereckei-hágón, Budaházy szerint Orbánnak még meg kell magyaráznia, miért volt Pride, miközben Kassai Lajos lovasíjász nem érti, hogy a jobboldali influencerek és a közmédia miért a Pride-ot mutatja be szörnyülködve ahelyett, hogy a lovasíjász világbajnokságra mennének.

Bódog Bálint
belföld

Két fideszes parlamenti képviselő is részt vesz az eseményen, amin a horogkeresztes zászló előtt karlendítő Bede Zsolt is előad

A Miniszterelnökség által is támogatott rendezvényen fideszes és szélsőjobboldali előadók is lesznek a rasszista-antiszemita Vadhajtások arca mellett.

Molnár Kristóf, Herczeg Márk
POLITIKA

Az ügyészség szerint a rendőrség, ami azt se tudta kideríteni, hogy Bede Zsolt áll a Vadhajtások mögött, mindent jól csinált

Öt év nyomozás után sem derítettek ki semmit a Vadhajtásokról, még azt sem, amire egy rakás, nyilvánosan elérhető bizonyíték van az interneten. Viszont közölték, hogy ha tovább panaszkodunk, pénzbírságot kaphatunk.

Herczeg Márk
bűnügy

Kneecap: Baszódjon meg Orbán Viktor!

„Semmilyen jogalapja nincs ennek a döntésnek, a Kneecap egyetlen tagját sem ítélték el semmilyen bűncselekményért semmilyen országban” – reagált az északír együttes arra, hogy a kormány kitiltotta őket Magyarországról. Az ügyről Orbán is posztolt a Harcosok Klubjába.

Herczeg Márk
fesztivál

Újra Magyarországra látogatott a holokauszttagadó Mahmud Ahmadinezsád volt iráni elnök

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadást, az egyetem rektorával meg is ajándékozták egymást.

Mészáros Juli
belföld