Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, benne olyasmikkel, mint például:
Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni, szuverenitáskát pedig itt lehet rendelni!
2025 eddig nem úgy alakult, ahogy Orbán tervezte, ezért most digitális harcba hergeli a híveit a Tisza ellen: videóriportban mutattuk be az elmúlt időszak történéseit.
Péntek reggel jelent meg riportunk Ivádról, a településről, ahonnan egy elítélt pedofil is elutazott a polgármesterrel az Orbán-féle toborzóeseményre. A helyiek szerint a falu vezetője fogja „elvinni a balhét”, pedig szerintük azok, akik ott ültek vele, „mind tudták Tamás múltját”.
A független sajtó és a civil szervezetek ellen bevezetni tervezett nagytakarításos törvénnyel kapcsolatos hír volt, hogy Kocsis Máté most épp azt sietett tisztázni, hogy szerinte a törvény nem is vonatkozna az influenszerekre (nem mintha a törvénytervezet szövege alapján ez világos lenne), a Lakmusz arról írt, hogy hiába hivatkozik Lánczi Tamás az amerikai ügynöktörvényre, az teljesen máshogy működik, mint a magyar változat. A törvény miatt tiltakoztak a szakszervezetek is, míg a Kúriát vezető Varga Zs. András azon borult ki, hogy a Magyar Bírói Egyesület kritizálta a törvényt. Többek között a törvény miatt is, de 26 EP-képviselő már a magyar uniós pénzek teljes befagyasztását szorgalmazta.
A teljesen eltorzult hazai nyilvánosságviszonyokat jelezte az is, hogy ismét kiderült, a kormánypárti költésekhez képest eltörpül az az összeg, amit az ellenzéki pártok és a kormánytól független szereplők költöttek politikai hirdetésekre Facebookon, míg az oltásregisztrációs email-címekre most ukránozós leveleket küldött a kormány, lejáratókampányról és eltűnt szavazólapokról írnak benne.
Sok vita zajlik arról, pontosan mi is az a rendszer, amiben élünk, míg a rendszer egyik öndefiníciója szerint ezt kereszténydemokráciának kéne tartani. Húsz pontban mutattuk be, hogyan is néz ki ez a mindennapokban. És ha már kereszténydemokraták: meglepő hír volt csütörtökön, hogy Semjén Zsolt stílusa miatt mondott le a KDNP egyik elnökségi tagja.
És hír volt még itthonról, hogy
Továbbra sem akar talpra állni a magyar gazdaság: a költségvetés teljesen elszállt, a kormány már 1683 milliárddal többet költött, mint április végéig kellett volna, közben kiderült, hogy 12,1 százalékkal zuhantak a beruházások az első negyedévben. Gazdasági jellegű hír volt, hogy Varga Mihályék 266 dolgozót küldenek el az MNB-ből, valamint hogy Győrből Ingolstadtba viszi a termelés egy részét az Audi.
Írtunk arról csütörtökön, hogy áll a bál Franciaországban, miután kiderült, hogy még a legpatinásabb vizek sem azok, aminek látszanak: 200-400-szoros áron árult Perrier néven vizet a franciáknak a Nestlé éveken át. Ez már önmagában botrány, csakhogy mint kiderült, mindezt a kormányzat tudtával, büntetlen tették. Emellett foglalkoztunk azzal a kutatással is, mely során alaposan begombázott harminc pap.
Hír volt, hogy miközben az EU kitiltotta az orosz műtrágyát, az ukrán pénzügyminiszter arra kérte az EU-t, hogy szálljon be a hadseregük finanszírozásába, valamint hogy
Varjúhisztériaügyi nyomozással is jelentkeztünk tegnap, váratlan személyes és tacskós szálakkal.
2025 eddig nem úgy alakult, ahogy Orbán tervezte, ezért most harcba hergeli a híveit a Tisza ellen. Méghozzá digitális szabadságharcba. Magyar Péter szerint a kormány újabb lépést tett a putyini úton.
Az ivádiak szerint a falu vezetője fogja „elvinni a balhét”, amiért a pedofilbotrányban megtépázott Fidesz rendezvényének közönségébe egy pedofilt vitt magával. Pedig szerintük azok, akik ott ültek vele, „mind tudták Tamás múltját”.
20 mondat a rendszerről, amelyben élünk.
Eljött a megpakolás ideje! Vegyél egyet, mielőtt elhalásszák előled, és támogasd ezzel a szabad véleménynyilvánítást.
Úgy tűnik, a törvény végső formájára nagy hatással van az is, ha egy népszerű influenszer kirak egy népszerű posztot.
A törvényjavaslat azonnali visszavonását követelik, és közös fellépésre szólítanak fel.
Varga Zs. András közleményben utasította vissza az egyesület állásfoglalását, és közölte: a Kúria felülvizsgálja az együttműködésüket.
Szerintük a jogállamisági mechanizmusok elindítása óta nemhogy nem javult, de egyenesen romlott a jogállamiság helyzete Magyarországon.
Egy évvel vagyunk a választások előtt, de a kormánypárt és médiája már most a négyötödös többségben van a hirdetések terén a Meta platformjain.
A felturbózott nemzeti konzultációnak szánt Voks 2025 iránt eddig eléggé gyér az érdeklődés, amit próbál megmagyarázni a kormány.
Gaal Gergely azt mondta, meglátta a pártvezetés legrosszabb arcát.
Egy Szentendre környéki településen volt megbízott őrsparancsnok. Az egyesületet, amelynek a bilincsben elvitt férfi a titkára, több tízmillió forinttal támogatja a Miniszterelnökség.
Vitályos Eszter igazi hősöknek nevezte a szentendrei mentőcsapatot, mégsem kaptak 2,5 millió forintot a terepjárójuk felújítására. A forráshiány annak viszont nem volt akadálya, hogy a Vitályosnak a városban kampányoló álcivil szervezetek megkapják ennek a sokszorosát ugyanazon a kormányzati pályázaton.
A kormányfő nem hivatalos tanácsadójának ez az első hadiipari érdekeltsége.
„Képzeljük el, hogy valakit Nagy Oráliának hívnak. A névkombináció másodlagos jelentése aggasztó.”
Aggasztja a közbeszéd állapota és a Harcosok Klubjának trollhadserege.
A kormány már 1683 milliárddal többet költött, mint április végéig kellett volna. Ez napi szintre leosztva 14 milliárd forint.
2022 harmadik negyedévében nőttek utoljára a beruházások, így már 2,5 éve tart a mélyrepülés.
Racionalizálják az intézmény működését és csökkentik a költségeket.
2026-tól ott gyártják a Q3-asokat.
A világ egyik legpatinásabb ásványvizét, a Perrier-t éveken át úgy megszűrték titokban, hogy igazából csapvíz lett belőle. Mindezt a francia elnöki palota tudtával és egyetértésével. Macron kabinetfőnöke is tárgyalt a lobbistákkal.
Keresztény és más vallási vezetők szedtek be hallucinogén szereket, és egészen vad misztikus élményeik voltak, amely megváltoztatták az Istenről alkotott képüket.
100 százalékos vámot vetettek ki rá.
Szerhij Marcsenko szerint ezzel lehetne növelni Európa védelmi képességeit.
Oroszország ukrajnai inváziójára reagálva megerősítik a NATO keleti szárnyát.
Körülbelül 40 000 ember vett részt az audiencián.
Független megfigyelők szerint a választás jól szervezett volt.
A 30 éves chicagói férfi az elfogásakor azt skandálta: „Szabad Palesztina!”.
Az egyetem törvénytelennek tartja a lépést.
Az együttes tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el.
De most komolyan, te láttál már ilyet?
Megnyitják-e a kőbányai kazamatákat Ferencváros népe előtt, ha eldurvul a varjúhelyzet? A IX. kerületben enyhül a nyomás, Budán viszont tombolnak a dolmányosok. De hogyan éltem túl a XXI. századi városi ember legkeményebb élethelyzetét?