Harcojjatok, kotonák!

reggel 4

Jó reggelt kívánok a türk csúcstalálkozó miatt félig lezárt Budapestről! Ma idén utoljára lehet rendelkezni az szja 1+1 százalékáról, aki nem teszi meg, az a pénzt bent hagyja a költségvetésben a Fidesz-KDNP prédájául.

Ez a napindító – de nem az egyetlen – hírlevél, benne az elmúlt nap fontosabb anyagaival.

FEUDUM

8 perc alatt hívták össze a házbizottságot, hogy a cenzúratörvény vitáját ne tudja elhúzni az ellenzék: a vita 4 órásra csökkentett időkerete miatt nem tudták keddig húzni az időt az ellenzékiek, ahogy korábban ez megesett. Megpróbáltuk megkérdezni a törvényjavaslatáról Halász Jánost, de nem kaptunk értelmezhető választ.

Fotó: Kristóf Balázs/444

Félelmet keltő, EU-ból kivezető putyinista tervezet – vaskos ellenzéki kritikák hangzottak el a nagytakarítási törvény bizottsági vitáján. „A társadalom elbillent, innen nincs visszaút” – a nagytakarítási törvényről kérdezték a kormányt napirend előtt a parlamentben. Az Európa Tanács felszólította az országgyűlést a törvénytervezet felfüggesztésére.

HARCOSOK BÉKÉJE

Orbán Viktor karrierje egyik legbizarrabb beszédét tartotta meg a Harcosok Klubjában: egy minden elemében megkoreografált, profi díszletek között tartott show-műsorral toborzott digitális hadsereget, mindezzel mégsem erőt, hanem valami egészen mást sikerült demonstrálni. A pár napja náci posztot megosztó keszthelyi fideszes képviselő is ott ült a Harcosok Klubjában, Szily László szerint a látványosan elfáradt Fidesz mára teljesen szétesett, még rutinfeladatokat sem képes végrehajtani, és belső morális válság tépázza. (Horváth László állítása szerint kitette az önkéntesei közül az elítélt pedofilt, akivel együtt mentek a harcosok klubjába.)

Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Benko Vivien Cher/MTI/MTVA

VÁLASZTÁSOK

Orbán elkövette a legbénább külpolitikai hibáját: képtelen volt nemhogy a magyarellenes jelölt ellen felszólalni, de legalább csendben maradni a román választási kampányban, így erdélyi magyarok joggal érzik magukat cserben hagyva, ráadásul Orbán egy időre elásta magát annál a Nicușor Dannál, akire ők szavaztak. Török Gábor szerint ez a hiba érthetetlen. (Simion elismerte a vereségét, Orbán Viktor is gratulált a győztesnek.)

Nicusor Dan elnökké választását ünnepli
Fotó: DANIEL MIHAILESCU/AFP

TRUMPLAND

A tűzszüneti tárgyalások azonnal elkezdődnek – közölte Trump, miután Putyinnal egyeztetett.

Fotó: CHIP SOMODEVILLA/Getty Images via AFP

Orville Schell amerikai Kína-szakértővel, a New York-i Asia Society Kína–USA Kapcsolatok Központjának vezetőjével interjúztunk többek közt arról, hogy miben hasonlít egymáshoz Mao Ce-tung és Donald Trump, mi a sikere az autoriter kormányoknak, vagy hogy miért egyensúlyozik Magyarország a tisztelhetőség határán.

ODAKÜNN

1986 nyarán brutálisan megerőszakoltak és megöltek egy fiatal nőt Angliában. Nyolc hét nyomozás után elfogtak, majd életfogytiglanra ítéltek egy férfit. Ő többször is kért felülvizsgálatot az ügyében, ezen a héten végül kiengedték. Így lett Peter Sullivan a brit történelem leghosszabb ideig ártatlanul börtönben ülő embere. A kérdés most az, hogy ki az igazi gyilkos.

És kijött a Borízű Hang legutóbbi adásának rövidített, ingyenes verziója is.

Kapcsolódó cikkek

A fél város le lesz zárva a következő három napban a türk csúcstalálkozó miatt

Mindenki menjen inkább metróval.

Fődi Kitti
közlekedés

Még egy napig lehet módosítani az szja-bevallásokat

És rendelkezni az adó 1+1 százalékáról.

Botos Tamás
belföld

8 perc alatt hívták össze a házbizottságot, hogy a cenzúratörvény vitáját ne tudja elhúzni az ellenzék

A vita négyórásra csökkentett időkerete miatt nem tudják keddig húzni az időt az ellenzékiek, ahogy korábban ez megesett.

Szily László
POLITIKA
Videó

A nagytakarítási törvény szerzője: „A külföldi pénzt hasznosan költsék el, nehogy bajuk legyen”

Kisebb részletekről még vitatkoznak a Fideszben, például azokat nem tennék fel a feketelistára, akik csak kisebb támogatásokat kaptak külföldről.

Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor
video

Félelmet keltő, EU-ból kivezető putyinista tervezet – vaskos ellenzéki kritikák a nagytakarítási törvény bizottsági vitáján

A törvényjavaslatot kormánypárti hozzászólások és érdemi előterjesztői válaszok nélküli, kevesebb, mint egyórás vita után 8:3 arányban elfogadta a bizottság. Kedden már tárgyalhat róla a parlament.

Haász János
belföld

„A társadalom elbillent, innen nincs visszaút” – a nagytakarítási törvényről kérdezték a kormányt napirend előtt a parlamentben

Grexa Liliána ukrán nemzetségi szószóló is beszélt, szerinte „mostanra a párbeszéd Magyarország és Ukrajna között nemhogy hűvös, hanem egyenesen úgy tűnik, hogy lefagyott”.

Benics Márk
POLITIKA

Az Európa Tanács felszólította a magyar országgyűlést a nagytakarítási törvénytervezet felfüggesztésére

A tanács szerint indokolatlan és aránytalan támadás a törvény a véleménynyilvánítással szemben.

Fődi Kitti
belföld

Sokkal többet költhet a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Van olyan tétel, ami negyvenszeresére emelkedett az előző évihez képest.

Botos Tamás
POLITIKA

Milliárdokkal tolják meg a kommunikációt Rogánék

A feladat része, hogy „a nemzetközi véleményformálók és döntéshozók is értesüljenek a kabinet álláspontjáról és intézkedéseiről.”

Botos Tamás
POLITIKA

Az Európai Bizottság szerint idén sokkal kevésbé bővül a magyar gazdaság a korábban vártnál

A brüsszeli testület szerint várhatóan csak 0,8 százalék fog összejönni a tavaly ősszel prognosztizált 1,8 százalék helyett.

Herczeg Márk
gazdaság

Karácsony azt mondta, ha nem tud megegyezni a kormánnyal Rákosrendezőről, felgyújtja magát

A főpolgármesternek a Budapest Pride jogszerű megvalósításra többféle ötlete is van, de egyiket sem árulta el, mert nem szeretne „tippeket adni valakinek, hogy hogyan lehet ezt is ellehetetleníteni”.

Herczeg Márk
Budapest

Tekintélyelvű vezető megkopott tekintéllyel

Orbán Viktor karrierje egyik legbizarrabb beszédét tartotta meg a Harcosok Klubjában. Egy minden elemében megkoreografált, profi díszletek között tartott show-műsorral toborzott digitális hadsereget. Mindezzel mégsem erőt, hanem valami egészen mást sikerült demonstrálni.

plankog
POLITIKA

A pár napja náci posztot megosztó keszthelyi fideszes képviselő is ott ült a Harcosok Klubjában

Nemes Klára ugyanazt a bejegyzést osztotta tovább, mint egy egri fideszes: hogy a zsidók genetikailag kódolva vannak a magyarellenességre és a gyilkolásra.

Szily László
POLITIKA

A Fidesz nem pedofil párt, de az utolsókat rúgja

Orbán most felállítandó digitális hadseregének máris van egy börtönt is megjárt pedofil honvédje. A látványosan elfáradt kormánypárt mostanra teljesen szétesett, már rutinfeladatokat sem képes végrehajtani és belső morális válság tépázza.

Szily László
publicisztika

Kitette az önkéntesei közül a fideszes képviselő az elítélt pedofilt, akivel együtt mentek a harcosok klubjába

Horváth László azt viszont nem árulta el, milyen önkéntes csoportból tette ki S. Tamást.

Fődi Kitti
belföld

Hipnotikus videó: ha ezt megnézed, el fogod hinni, hogy Orbán Viktor őszintén békepárti

Csak a béke!

Szily László
ÉLET

Magyar Péter válasza a Harcosok Klubjára: Békések Ligája

Kiderül, milyen a szívtelen, fogatlan, lelketlen harcosok klubja, mondta a Tisza elnöke.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Újabb félmilliárd forint állami támogatást kapott Kálomista Gábor fia egy filmre

A Határtalan kreativitás névre keresztelt projektben Kálomista Gábor és mindkét fia részt vesz.

Fődi Kitti
FILM

Bödőcs Tibor konzultációs kérdéseket írt Orbán Viktornak

„Mindenki tisztában van vele, hogy Kopaszoszt többet tud a magyar irodalomról, filmről és politikatörténetről, mint Tarr Béla, Ungváry Krisztián és Nádasdy Ádám együttvéve, de a kérdésünk az lenne, ha Hadházy Ákostól elveszik a drónkameráját végre, ha mindenki befogja, aki máshogy látja, mint ön, és elköltözik ebből az országból, akkor kinek az adójából épül majd Hatvanpusztára jegesmedveszauna, gyémánt csizmalehúzó, meg cápaleves szökőkút?”

Herczeg Márk
vicc

Orbán Viktor legbénább külpolitikai hibája

A magyar miniszterelnök képtelen volt nemhogy a magyarellenes jelölt ellen felszólalni, de legalább csendben maradni a román választási kampányban. Az erdélyi magyarok joggal érzik magukat cserben hagyva, ráadásul Orbán egy időre elásta magát annál a Nicusor Dannál, akire ők szavaztak.

Bede Márton
külföld

Török Gábor: Érthetetlen politikai hiba, talán senki sem mer ellentmondani Orbánnak

„Szinte érthetetlen is, hogyan hibázhatott ekkorát, hogyan beszélhetett támogatólag egy olyan magyarellenes politikusról, aki ellen szavazott tegnap a Romániában élő magyarok 90 százaléka.”

Szily László
POLITIKA

Simion elismerte a vereségét

Videóüzenetben gratulált Nicușor Dannak.

Botos Tamás
külföld

Orbán Viktor gratulált Nicușor Dan román elnöknek

„Várom, hogy együtt dolgozhassunk Magyarország és Románia együttműködésének megerősítésén népeink javára” - írta.

Fődi Kitti
POLITIKA

Varsó főpolgármestere nyerte a lengyel elnökválasztás első fordulóját

Június első vasárnapján rendezik a második fordulót.

Botos Tamás
külföld

Megnyerte a jobboldali kormánypárt a portugál választásokat

De nem sikerült többséget szereznie a parlamentben.

Botos Tamás
külföld

A tűzszüneti tárgyalások azonnal elkezdődnek – közölte Trump, miután Putyinnal egyeztetett

Az amerikai és orosz elnök több mint két órán át tárgyalt telefonon, előbbi szerint a beszélgetés rendkívül jól sikerült, utóbbi pedig hasznosnak, informatívnak és őszintének nevezte azt.

Benics Márk
külföld

Amerikai Kína-szakértő: Mao Ce-tunghoz hasonlóan Donald Trump is a káoszban találja meg a hatalmát

Orville Schell amerikai Kína-szakértővel, a New York-i Asia Society Kína–USA Kapcsolatok Központjának vezetőjével interjúztunk többek közt arról, hogy miben hasonlít egymáshoz Mao Ce-tung és Donald Trump, mi a sikere az autoriter kormányoknak, vagy hogy miért egyensúlyozik Magyarország a tisztelhetőség határán.

Takács Lili
interjú

Aki nem jóhiszemű Amerikával, az egy levélből fogja megtudni, hogy mennyi a rá vonatkozó büntetővám

Ezt Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter közölte.

Szily László
gazdaság

„Szívélyes” megbeszéléseket folytatott XIV. Leó pápa az amerikai alelnökkel, akit korábban kritizált

JD Vance és a pápa között szó esett a nemzetközi jogi tiszteletben tartásáról is.

Fődi Kitti
vallás

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta a venezuelai bevándorlók átmeneti védelmének megszüntetését

Ez lehetővé teszi a kitoloncolásukat.

Fődi Kitti
külföld

Hiába mondta, hogy nem gyilkos, 38 évet ült börtönben, mire a tudomány eljutott odáig, hogy a DNS igazolja őt

1986 nyarán brutálisan megerőszakoltak és megöltek egy fiatal nőt Angliában. Nyolc hét nyomozás után elfogtak, majd életfogytiglanra ítéltek egy férfit. Ő többször is kért felülvizsgálatot az ügyében, ezen a héten végül kiengedték. Így lett Peter Sullivan a brit történelem leghosszabb ideig ártatlanul börtönben ülő embere. A kérdés most az, hogy ki az igazi gyilkos.

Rovó Attila
bűnügy

A németek vissza fogják küldeni Görögországba az ott már regisztrált menedékkérőket

Az elmúlt években a visszatoloncolásokat nagyrészt felfüggesztették a görög menekültügyi rendszer kétséges emberi jogi helyzete miatt, de egy bírósági döntés miatt irányváltás jön. Csakhogy Görögország nem akarja visszafogadni a menedékkérőket.

Herczeg Márk
migráció

Az öt évvel ezelőtti Brexit után új megállapodásokat kötött az Egyesült Királyság és az EU

Megállapodások születtek többek között a védelem, a mezőgazdaság, a halászat és az útlevélhasználat terén.

Fődi Kitti
külföld

Oroszországban büntetőeljárás indulhat azokkal szemben, akik megosztják az Amnesty International tartalmait

Ugyanis nemkívánatossá nyilvánították a nemzetközi szervezetet.

Fődi Kitti
külföld

Borízű hang #222: Anglia válasza Rák Sándornéra, Trump beleszeret egy iszlamistába, gyereknevelés pisztollyal [rövid verzió]

Hétfő van, szabad a Borízű! Lesz élő, van mörcs. Nagytakarítás belülről. De ha emigrálunk, azzal sincs gond. A korrupció világrekordja. A muszlim, akinek Yamalnál is jobb éve volt. Haraszti Miklós turbánban. Sulyok-verseny. Norvég southern rock.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast