Hétvégi olvasnivalók a hét után, amikor elment Feri és jött Leó

reggel 4

Szép napot, itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása, az elmúlt hét fontosabb-nagyobb anyagaival. Eseménydús hét volt, csak kapkodtuk a fejünket, rögtön sorra is kerül minden, de előbb egy emlékeztető: többféle hírlevelünk is akad, és itt lehet rájuk feliratkozni.

Távozott a Feri

Fotó: Bankó Gábor/444

A hét híre volt (legalábbis itthon biztosan), hogy Gyurcsány Ferenc bejelentette a visszavonulását, rendkívüli szerkesztőségi podcasttal kezeltük a történelmi történést. Amúgy pontosabban Dobrev Klára jelentette be Gyurcsány visszavonulását, és egy lendülettel azt is, hogy válnak. Írtunk arról, hogy bár a döntés már egy ideje formálódhatott, a hirtelen bejelentés mindenkit meglepett a DK-ban, és ott voltunk másnap Molnár Csaba sajtótájékoztatóján is, aki többek között arról beszélt, nem Magyar Péter csütörtöki videós leleplezése miatt derült ki épp aznap Gyurcsány távozása.

Magyar ugyanis szintén csütörtök délelőtt arról tett közzé felvételt, ahogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf 2023 áprilisában arról beszélt, át fognak állni a háborúhoz vezető út nulladik fázisára. A tiszás politikus szerint ez a Fidesz őszödi beszéde, míg a kormányzati narratíva szerint a miniszter a háborúpárti erők honvédségből történő kiszorításáról beszélt a hangfelvételen.

Turbulens napok zajlottak a Momentumban is, Fekete-Győr András már azt pedzegette, hogy a pártnak el se kéne indulnia a jövő évi választáson, ennek nyomán írtunk arról, hogy mostanra már a párt puszta léte lett a tét.

Kiderült emellett, hogy tényleg alkotmánybíró lehet Polt Péter, a Fidesz megbízható golyófogója, elmentünk a Mandier első, Csuti vezette klubestjére Székesfehérvárra, és megírtuk, hogy tömény orosz propagandát hallgat Szijjártó Péter futás közben.

Pénzek

Fotó: Bankó Gábor/444

A hetet Windisch László ÁSZ-elnökkel készített interjúval indítottuk, a téma elsősorban a jegybanki alapítványok ügye volt, és az ÁSZ elnöke többek között arról beszélt a 444-nek, hogy olyan szakmaiatlan és döntésre alkalmatlan előterjesztést még nem nagyon látott, mint amivel egy 200 milliárdos befektetésről döntöttek.

Megnéztük a jövő évi költségvetés tervezetét, amiből kiderült, hogy a kormány folytatja a települések kivéreztetését és minden idők legdrágább választása jön 2026-ban, ott voltunk a tárgyaláson, melyen Bánki Erik papírt hozott arról, hogy a volt cége nem kapott 52 milliót, aztán a volt üzlettársa beismerte, hogy de igen. Megnéztük, hogy ha esetleg lenne tényleg kormányváltás, mi az, amit nem tudna előre átmozgatni magának a Fidesz, és megismertük az MLSZ terveit, mely szerint akár 500 milliót is bukhat az a magyar fociklub, ahol nem játszik elég magyar játékos.

Pápa

Fotó: TIZIANA FABI/AFP

Hamar meglett az új pápa: az amerikai Robert Francis Prevost, aki XIV. Leó nevet választotta magának. Az évtizedeken át Peruban szolgáló Prevost gyerekként a vasalódeszkán áldoztatott játékból, a szomszédok azzal ugratták, hogy egy nap ő lesz a pápa, és lehet tudni róla azt is, hogy számos alkalommal osztott meg Trump politikájával szemben kifejezetten kritikus tartalmakat. Még a pápaválasztás idején írtunk hosszabban Német László belgrádi érsekről, aki ugyan nem volt ott az esélyesek között, de fontos szerep várt rá a konklávén.

Háborgó világ

Fotó: ALEX NICODIM/NurPhoto via AFP

Romániában az elnökválasztás első fordulója után a világtörténelemben nem látott fordítás akadályozhatná csak meg a szélsőjobbos Simion győzelmét. És miközben Simion elleni szavazásra kérik az erdélyi egyházak a magyarokat, a magyar kormány napokon át látványosan lapított azzal kapcsolatban, hogy kit támogatnak a második fordulóban, hogy aztán Orbán a tihanyi apátságban kezdje el méltatni a román szélsőjobbost, aki épp az úzvölgyi magyar katonai temető meggyalázásával kezdte karrierjét.

Németországban második nekifutásra lett csak kancellár Friedrich Merz, beiktatására időzítve írtunk arról, hogy az új német vezető az Európai Unió élére akar állni, és célja érdekében az Orbán-probléma kezelésétől sem riad vissza, valamint foglalkoztunk az AfD körüli újabb fordulatokkal is, történelmi párhuzamokat is felvetve.

Összefoglaltuk, hogy az ásványkincs-megállapodással az ukránok minden eddiginél jobb helyzetbe kerültek Trumpnál, és bemutattuk az Alcatraz történetét, amit Trump éppen újra akar nyitni.

Fotó: 444/Botos Tamás

Szilágyi Ákos Uj Péterrel beszélgetett a világhegemóniáért folyó harcról, a félelmetes bohócokról, az orosz–amerikai békülésről. Szerinte Ukrajna már senkit sem érdekel, a háborúnak még idén vége lesz, és a USA közelebb húzza magához az oroszokat. Az illiberális hullám a harmincas évekre kifut, de ami utána jön, az sem lesz vidám, pláne demokratikus.

Zenék, könyvek, korongok

Fotó: Botos Tamás/444

Az ír Kneecap úgy lett rendkívül sikeres, hogy kezdettől fogva tudatosan épített a provokációra. Most viszont úgy tűnik, túl messzire mentek, és sorban mondják vissza a koncertjeiket, és a nagy hazai kérdés, hogy mi lesz az idei Szigetre bejelentett fellépésükkel?

A Nem rossz könyvek podcast vendége Török Ábel volt, akivel különleges hangulatú regényéről, a mágikus faluregényként is jellemzett a harmadik égről beszélgettünk.

Írtunk arról, hogy 2009 óta negyedszer próbálkozhat az A csoportban maradással a magyar jégkorong-válogatott, magyar szövetségi kapitánnyal, jó pár kulcsjátékosa nélkül, papíron jóval esélyesebb ellenfelekkel szemben. A dániai tornát a németek ellen kezdjük szombaton.

És ugyan nem szoktunk egyes focimeccsekkel ennyire részletesen foglalkozni, de az Inter-Barca BL-elődöntő tényleg történelmi párharc lett, ezért Szily László részletesen összeszedett mindent, amit a második meccsről tudni érdemes.

Kapcsolódó cikkek

Lemondott. Elhagyott bennünket. De vajon visszatér-e még?

Búcsúpodcast érzelmes jelenetekkel, kedvenc megszólalásokkal, vad eszmefuttatásokkal.

Gazda Albert, Diószegi-Horváth Nóra, Szily László, Botos Tamás, Herczeg Márk
podcast

„Ha a párt nem tud meglenni Gyurcsány nélkül, akkor nem is érdemli meg, hogy létezzen”

Egy DK-s forrásunk szerint az elmúlt hónapok belső vitái megérthették Gyurcsánnyal, hogy elfogyott körülötte a levegő. A lemondására számítani lehetett, csak arra nem, hogy ez ilyen drámai módon történik meg.

Bábel Vilmos, Windisch Judit
POLITIKA
Videó

Gyurcsány 20 év után jött rá, hogyan lehet véget vetni a gyurcsányozásnak

A Demokratikus Koalíció szerint a távozó elnök már nem közszereplő, ezért újságíróknak sem kell válaszolnia.

Kiss Bence, Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor
video

Molnár Csaba: Nem Magyar videója miatt időzítette csütörtökre a lemondását Gyurcsány Ferenc

Molnár Csaba szerint Gyurcsány Ferenc maga döntött a lemondásról, senki sem kényszerítette erre.

Windisch Judit
POLITIKA

Szalay-Bobrovniczky Kristóf 2023 áprilisában: Átállunk a háborúhoz vezető út nulladik fázisára

A Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételen a honvédelmi miniszter azt mondja, szakítanak a békementalitással.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Orbán Balázs szerint Szalay-Bobrovniczky a háborúpárti erők honvédségből történő kiszorításáról beszélt a hangfelvételen

Szerinte az is egybetartozik, hogy a kormány életképes hadsereget akar, de azzal nem akar más országok konfliktusába avatkozni.

Székely Sarolta
belföld

A Momentum léte a tét

Elképzelhető az a forgatókönyv, hogy a Momentum nem indul a 2026-os országgyűlési választáson. Fekete-Győr arról posztolt, ez lenne a jó megoldás, Tompos Márton szerint a vita régóta folyik, a volt elnök pedig lájkokra váltotta a belső dilemmát.

Tóth-Szenesi Attila, Windisch Judit
POLITIKA

Távozik Polt Péter, a Fidesz golyófogója, de újabb fontos posztot kap

Eddig csak a Fidesz „belső alkotmánybíróságát” vezette, most a valódit fogja. Polt Péter a korhatár eltörlése után lépett be a Fideszbe, volt egyéni képviselőjelölt, az MSZP–SZDSZ-koalíció pofozógépe. 2010 után olyan ügyekből nem lett semmi, mint az Elios, a trafikmutyi, a belvárosi ingatlanbotrány vagy a Híd a munka világából program.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Csuti az év legmeredekebb napján bejelentette a pápát

A jobboldali gondolat legnagyobb ellensége a QR-kód. A sportoló maradjon sportoló, kivéve, ha Görbicz Anita. Hiába 20 év kőkemény munka, Orbán Balázs fejében Gyurcsányt máris felváltotta Magyar Péter. Nagyot ment az első Mandiner klubest.

Bábel Vilmos
riport

Tömény orosz propagandát hallgat Szijjártó Péter futás közben

A magyar külügyminiszter fülébe Moszkvában is eljutottak Georg Spöttle szavai. A nyíltan az oroszoknak szurkoló „szakértő” rajongójaként Szijjártó egészen meredek dolgokat hallgat végig.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Windisch László ÁSZ-elnök: El tudom képzelni, mit okozott volna ez a jelentés, ha Matolcsy elnöksége alatt jön ki

Olyan szakmaiatlan előterjesztést még nem nagyon látott, mint ami alapján egy 200 milliárdos befektetésről döntöttek a jegybanki alapítványnál – mondta a 444-nek Windisch László. Az Állami Számvevőszék elnöke nem gondolja, hogy a „közpénzjelleg elvesztéséről szóló viták” összefüggnek a később feltárt visszaélésekkel.

Windisch Judit
interjú

Folytatják a települések kivéreztetését és minden idők legdrágább választása jön 2026-ban

Parlament előtt a jövő évi költségvetés, amelyben folytatódik a kormány háborús pszichózisa. Befagyasztják a közmédia támogatását, több mint 4200 milliárdos hiányt várnak, és olyan forint-euró árfolyamot, aminél az idei év felében gyengébb volt a forint.

Székely Sarolta
gazdaság

Bánki Erik papírt hozott arról, hogy a volt cége nem kapott 52 milliót – aztán a volt üzlettársa beismerte, hogy de igen

A fideszes képviselő a NAV-ot is cáfolni akarta, de a pénzmosást magára vállaló egykori üzlettársa három lépésben eljutott odáig: „lehet, hogy utalt”, ha már az adóhivatal mondja. Kanadai elektropop, furcsa ellentmondások és a használtautó.hu szakértő használata – ez történt a Volvogate-per hétfői tárgyalásán.

Haász János
belföld

Mi az, ami mozdítható kormányváltás esetén?

Amikor a Fidesznek legutóbb ellenzékbe kellett vonulnia vagy ennek a veszélyét érezte, vagyonkiszervezésbe kezdett. Most is lennének ötletek.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Akár 500 milliót is bukhat az a magyar fociklub, ahol nem játszik elég magyar játékos

„Az elmúlt 15 év után nem elfogadható, hogy még vannak olyan csapatok, ahol alig vannak magyar játékosok” – mondta az MLSZ közgyűlésen Csányi Sándor, akit újabb öt évre a szövetség elnökévé választottak. Bejelentették azt is, hogy Marco Rossi szövetségi kapitánnyal 2030-ig hosszabbítottak.

Benics Márk, Székely Sarolta
sport

Az amerikai Robert Francis Prevost lett az új pápa

A XIV. Leó nevet választotta. Ő a 267. pápa.

Benics Márk
egyház

Az új pápa gyerekként a vasalódeszkán áldoztatott játékból, a szomszédok azzal ugratták, hogy egy nap ő lesz a pápa

Robert Prevost testvére XIV. Leóról: „Elkezdték olvasni a nevét, és amikor mondták, hogy »bla, bla, bla, Roberto«, azonnal tudtam – ő Rob. Kikeltem az ágyból, és elkezdtem táncolni, mint egy idióta”.

Kolozsi Ádám
külföld

Az új pápa évek óta oszt meg Trump politikáival kritikus posztokat az X-en

XIV. Leó pápává választása előtt nyíltan bírálta Donald Trump politikáját, különösen a bevándorlással kapcsolatban. Prevost az X-et használta arra, hogy hangot adjon nemtetszésének a Trump-kormányzat egyes döntései kapcsán.

Takács Lili
külföld

A másik magyar bíboros

Miközben a világsajtóban szerbként jelenik meg Ladislav Nemet, a magyar kormánymédia már benne is meglátta a pápaesélyest. Német László belgrádi érsek nagyon máshogy beszél, mint amit itthon megszokhattunk.

Urfi Péter
egyház

A világtörténelemben nem látott fordítás akadályozhatná csak meg a román szélsőjobbos Simion győzelmét

Még mindig a legjobb forgatókönyv, hogy nem a színtelen-szagtalan koalíciós jelölt Crin Antonescu, hanem a nyugatos Nicușor Dan lesz a szélsőjobboldali George Simion második fordulós ellenfele a romániai elnökválasztáson. Kelet vagy Nyugat? Ez a tétje a május 18-i választásnak.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

A szélsőjobbos Simion elleni szavazásra kérik az erdélyi egyházak a magyarokat

Románia történelmi válaszúthoz érkezett, írják.

Kolozsi Ádám
külföld

Hiába várható elsöprő szuverenista győzelem Romániában, a magyar kormány hallgat arról, kit támogat

Ez több okból is érthető, több mint egymillió erdélyi magyar sorsa forog kockán. Simion magyarellenes politikusként kezdte pályáját, miközben az orbáni Magyarországra példaként tekint.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Orbán elismerően szólt a román szélsőjobboldali elnökjelöltről a tihanyi apátságban

Arról a Simionról, akiről az RMDSZ elnöke azt mondta: győzelme tragikus lenne a magyar közösség számára.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Friedrich Merz az Európai Unió élére akar állni, célja érdekében az Orbán-probléma kezelésétől sem riad vissza

Az új német kancellár Angela Merkelhez hasonlóan akarja vezetni az Európai Uniót. Keményebben lépne fel az uniós értékeket megsértő tagállamokkal szemben, és az egyhangú döntéshozatalt is visszaszorítaná. Ambíciói leginkább Orbán Viktornak fájhatnak.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Hitler pártját nem tiltották be időben, most az AfD dolgát nehezíthetik adminisztratív eszközökkel

Olyan kijelentések minősítették hivatalosan is szélsőjobbosnak a legnépszerűbb német pártot, amiket Magyarországon napi szinten hallani. Lehet-e ebből betiltás, amikor Trumpék éppen ezerrel tolják az AfD szekerét, és mi szól ez ellen?

Kolozsi Ádám
külföld

Az ásványkincs-megállapodással az ukránok minden eddiginél jobb helyzetbe kerültek Trumpnál

A megállapodás aláírása szimbolikus jelentőségű, az Egyesült Államokat és Trumpot személyesen köti ugyanis Ukrajna gazdasági jövőjének sikeréhez. Bár az előirányzott projektek megvalósítása valószínűleg évekig tart majd, kormányzati támogatással nyíltak lehetőségek Ukrajnában amerikai befektetők előtt. Rövid távon a megállapodás azt biztosíthatja, hogy az USA nem löki a busz alá az ukránokat.

Takács Lili
külföld

A gengszterekkel leszámoló, kőkemény Amerika legendás szimbólumát támasztaná fel Trump az Alcatrazzal

Több mint hat évtizede zárt be a San Francisco melletti sziklaszigetre épült Alcatraz börtön, ahol Al Capone is raboskodott, és ahonnan senki nem tudott bizonyítottan megszökni. A történelme tele van legendás, Hollywoodot is megihlető sztorikkal, de nem véletlenül zárt be, így az újranyitása sem lesz könnyű menet. Ha egyáltalán lehetséges.

Rovó Attila
külföld
Podcast

Szilágyi Ákos: Lehet katasztrófa, lehet aranykor, a mi szerepünk benne nulla

Félelmetes bohócok, harc a világhegemóniáért. Ukrajna csak mellékszíntér, három év öldöklés után már senkit sem érdekel. A háború még idén véget ér. Az amerikaiak békülnek, közelebb húzzák az oroszokat, mert csak Kínára figyelnek. A podcast ingyenes változata.

Uj Péter
podcast

A Pussy Riot óta nem kavart ekkora politikai botrányt zenekar

Az ír Kneecap úgy lett rendkívül sikeres, hogy kezdettől fogva tudatosan épített a provokációra. Most viszont úgy tűnik, túl messzire mentek, és sorban mondják vissza a koncertjeiket. Mi lesz az idei Szigetre bejelentett fellépésükkel?

Inkei Bence
ZENE

Nem az a lényeg, hogy mit mesélsz, hanem az, hogy hogyan

Milyen egy mágikus faluregény, és hogyan hat egyszerre Norvégia világa és a latin-amerikai mágikusrealizmus szerzőinek életműve egy fiatal magyar íróra? Török Ábel új regénye, a harmadik ég tavasszal jelent meg, vele beszélgettünk többek között arról, hogy miért jó felnőttként is meséket olvasni, illetve hogy mit csinál egy bizantinológus.

Ott Anna, Horváth Bence
könyv

Maradjunk bent, mi baj lehet belőle

2009 óta negyedszer próbálkozhat az A csoportban maradással a magyar jégkorong-válogatott, magyar szövetségi kapitánnyal, jó pár kulcsjátékosa nélkül, papíron jóval esélyesebb ellenfelekkel szemben. A dániai tornát a németek ellen kezdjük szombaton.

Gazda Albert
sport

Az olasz Gera Zoli, a fogszabályzós fenomén, a láthatatlan jobb-bunkó és a hülyebíró: ilyen volt minden idők egyik legjobb meccse

Olyan csodálatos volt az Inter 4-3-as győzelme a Barcelona ellen, hogy érdemes visszanézni a főszereplőkre és a sokakat foglalkoztató állítólagos bírói bakikra. Az Xg helyett itt a könnyek fognak folyni!

Szily László
sport